Délmagyar logó

2018. 01. 20. szombat - Fábián, Sebestyén -2°C | 6°C Még több cikk.

Programok termekben

Csongrád megye – Sajnos egyre kevesebb a szabad téri program, egyre inkább behúzódunk a melegbe. Szerencsére jó pár terem van, amiért érdemes otthonról kimozdulni, és átmenetileg picit fázni.
Pénteken Szegeden az Armel-operaversenyen 19 órától Michael Dellaira: A titkos ügynök – ősbemutató. A Center for Contemporary Opera produkciója (New York), közreműködik: Szegedi Szimfonikus Zenekar. Rendező: Sam Helfrich, vezényel: Sara Jobin.

December közepéig látható a szegedi Móra-múzeum nagyszabású Csontváry-kiállítása Szegeden és Szentesen egyaránt. Országos jelentőségű tárlat lesz, hiszen a Csontváry-festményeket nagyon régen adta kölcsön a pécsi múzeum, a remekművek legutóbb Törökországban jártak. A negyven alkotás között olyan „nagyágyúk" is érkeznek, mint a Magányos cédrus és a Római híd Mosztárban című festmény. A tárlat megyei lesz, a szentesi múzeumban állítanak ki 14 képet, a többit a szegedi kultúrpalotában láthatja a közönség. A szegedi belépők érvényesek lesznek Szentesre is, a szentesi jegyet pedig beszámítják a szegedi belépőbe. Csontváry Kosztka Tivadar életútja kötődik mindkét Csongrád megyei városhoz. Szentesen egy évig dolgozott gyógyszerészként. Szegeden pedig részt vett az 1879-es nagyárvíz mentési munkálataiban, egyfajta pszichikai sokként hatott rá a tragédia. A pusztulás megrázó élménye is hozzásegíthette Csontváryt, hogy patikus munkáját hátrahagyva a festészetnek szentelje életét. Soha nem felejtette el a zabolátlan vízözön rémképét, visszaköszön a munkáin a rohanó ár, a vízesés, a tenger ábrázolásakor.

Az IH Rendezvényközpontban 19 órától: Benkó Dixieland Band – In memoriam Louis Armstrong. 110 éve született, 40 éve halt meg a dzsessz koronázatlan királya, Louis Armstrong. A Benkó Dixieland Band ezzel az ünnepi koncerttel adózik példaképe, a nagy Louis előtt. Benkó Sándor és csapata számos itthoni és a nagyvilágban adott koncerten játszotta Armstrong legnépszerűbb dalait, és ma már azon ritka zenekarok közé tartozik, amely Armstrong hagyatékát a legmagasabb fokon ápolja. Ezért kapták két amerikai elnök – Ronald Reagan és George W. Bush – kitüntető elismerését is, ezért haladnak biztosan a 10 ezer 700. koncertjük felé lankadatlan energiával. Jegyár: 3500 forint.

Benkó Dixieland Band - Wild man blues, közreműködik Joe Muranyi


A Petőfitelepi Művelődési házban este hat órától Péntek esti randevú: találkozás Esztergályos Cecíliával. Kedvelt sanzonok, versek, kuplék a művésznő előadásában, és közben vidám, olykor megható történetekkel megelevenedik egy nagyívű művészpálya. Az est házigazdája: Kiszely Zoltán színművész, belépő: 850 forint.

A Kisszínházban egész hétvégén műsoron lesz a Veszedelmes viszonyok.

Egészség, tánccal Szegeden. A József Attila sugárút 115. szám alatt található Egészség bárban este héttől nyolcig egy olyan táncos programot kínálnak nőknek, ahol fel tudnak töltődni testi-lelki-szellemi szinten. Korhatár nélkül várják az érdeklődőket péntek este. A foglalkozást vezeti: Vidovenyecz Andrea tánc- és mozgásterapeuta. További információ: vidoandi.hu@gmail.com.

Az Őszi Karrier Napokon a JATIK-ben kilenctől délután ötig kommunikációs és tárgyalástechnikai tréningeket tartanak.

Tökös programok Dorozsmán - másodszor rendezik meg a Dorozsmai Tökfesztivált. Pénteken 13.00-13.30: Vendel című színdarabot előadják a Jerney Általános Iskola tanulói, 13.30-14.00: Kőszegi István és Kőszegi László medinai hangszerkészítők bemutatója, 14.00-15.00: Töklámpás- és szalmabábu-készítő verseny, 15.00-15.30: tökgurító, tökmagköpő, tökdobáló sorversenyek, Este 17.30: Töklámpás felvonulás a művelődési háztól a templomkertig!

A 10 éves a Tájház programsorozat keretében az Ezerjófű Algyői Egészségvédő Kör Közhasznú Egyesület nyílt napot rendez az Algyői Tájházban. 15.00 órától - Gyógynövény börze. Az egyesület tevékenységének megismertetése: közös fűszerolaj, fűszeres borkészítés, receptcsere, egészségvédő praktikák. 16.30 órától - A gyógynövénykert ünnepélyes felavatása. A gyógynövény börzén az otthon túlszaporodott gyógynövények, magok, palánták, tövek csereberéjére szeretnének a szervezők lehetőséget teremteni. Kérik az érdeklődőket, akik fűszeres bort és fűszerolajat szeretnének készíteni, hogy üveget, bort és olajat hozzanak magukkal, a fűszereket az Ezerjófű Egyesület biztosítja. Meglepetésként mindenkit megtanítanak néhány egyszerűen és olcsón, otthon is elkészíthető étrend kiegészítő receptjére.

Lator László A megmaradt világ című kötetéről beszélget a szerzővel Domokos László nyugalmazott könyvtárigazgató Makón a Városi Könyvtárban este hat órától.

Szombaton az operafesztiválon a Korzó Zeneházban 14 órától bemutatkoznak a döntősök egy koncert keretében klasszikus repertoárjukkal. Majd a Szegedi Nemzeti Színházban 20.30-kor kezdődik a Díjátadó gála – közreműködik: a Szegedi Szimfonikus Zenekar, rendező: Alföldi Róbert, vezényel: Gyüdi Sándor.

A Belvárosi Moziban, 18.55: Donizetti: Boleyn Anna – élő közvetítés a New York-i Metropolitan Operából. A Met új produkciója. Műsoridő: 4 óra 20 perc. Olasz nyelven, angol és magyar felirattal. Vezényel: Marco Armiljato, rendező: Davis McVicar, szereplők: Anna Netrebko (Boleyn Anna), Ekaterina Gubanova (Giovanna Seymor), Tamara Mumford (Smeton), Ildar Andrazakov (VIII. Henrik), Stephen Costello (Lord Riccardo Percy).

Coppia Iniqua - énekel Anna Netrebko; a Met bemutató előadásának hangfelvétele


A Dorozsmai Tökfesztivál zárónapján 12.00: Főzőverseny 8 fős csapatok részére 3 kategóriában: halászlé, káposzta, halétel. 16.00: Tökös ételek, italok, sütemények és a főzőverseny eredményhirdetése, 16.30: Legnagyobb tök verseny és eredményhirdetés. A fesztivál mindkét napján dísztök-kiállítás és vásár, tökfaragás (Fazekas Imre aranyérmes zöldségszobrász és Pavlicsek Csaba, Olimpiai bronzérmes, Világbajnoki ezüstérmes ételszobrász) bemutatói, tökös ételek, kürtöskalács, vattacukor árusítása. A jó hangulatról a dorozsmai zenészek: Balázsfi Lajos, Lajkó Vili, Ocskó István és Farkas Dezső gondoskodnak!

Az alsóvárosi ferences templomban 19 órától jótékonysági hangversenyt rendeznek a ferencesek által fenntartott gyöngyösi Autista Segítő Központ javára. A hangverseny nagykövete: Vajda Júlia opera-énekesnő.

Kétnapos, hétvégi vonatos túrára várják az érdeklődőket. Az úticél ezúttal Borsod-Abaúj-Zemplén megye, mostani kirándulás szombat reggel indul az 5 óra 47 perckor induló vonattal Szeged Nagyállomásról. A résztvevők Szerencsen kilóra vásárolhatják a csokoládét, Sárospatakon megnézhetik többek közt a Rákóczi-várat. Vasárnap különbuszos túra során megcsodálhatják a füzéri várból a sárkánytarajos hegyeket, Füzérradványban az őszi kastélyparkot, Hollóházán a Porcelánmúzeumot, Széphalmon pedig Kazinczy sírját és emlékmúzeumát. Jelentkezés Dósa Endrénél: 20/415-4615.

Hódmezővásárhelyen szüreti mulatságot rendeznek. A Népművészeti Házban (Árpád u. 21.) 10.00–14.00: Szüreti felvonulással veszi kezdetét a forgatag. Lesz nótázás a helyi népdalkörökkel, a látogatók megtekinthetik a Kalamajka néptáncegyüttes műsorát. Bereczky Szilvia, a Szegedi Nemzeti Színház művésze bordalokat énekel. Az érdeklődők bepillantást nyerhetnek a szüret körüli munkálatokba: lesz szőlőtaposás, préselés. Vásári komédiás szórakoztatja a családokat, amelyek ügyességi feladatokban – hordógurításban, madárijesztő-készítő versenyen – is összemérhetik tudásukat.

A Makói József Attila Könyvtárban 15 órától: Makó anno... fotók a régi Makóról című könyv bemutatása.

Vasárnap az IH Rendezvényközpontban délután három órától a Magyarnóta-szerzők és -énekesek Dél-magyarországi Egyesülete a nótadélutánt rendez, amelyen fellép: a Deszki Népdalkórus, Koós Éva, Kurina Irén, Nánási Helga, Szegedi Szűcs Judit, Ódor Vera, Jakab Magdi, Fodor Károly, Fejes Sándor, Lévai László, Gyuris Imre, Papp Lajos, Polgár Gábor énekesek. Kísér Báder Béla és cigányzenekara. Jegyek válthatók a Cserzy M. u 11. szám alatt 1000 forintos egységáron pénteken 8 és 15 óra között, valamint az előadás előtt egy órával a helyszínen.

Báder Béla és Cigányzenekara az újszegedi szabadtéri színpadon 2011. július 24-én


Kiállítást és koncertet rendeznek Sándorfalván Liszt Ferenc és a Zenei Világnap tiszteletére.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Idő van!

Jönnek az első fagyok, reggel már didergünk, de délután meg még majdhogynem izzadunk... Tovább olvasom