Délmagyar logó

2017. 05. 30. kedd - Janka, Zsanett 14°C | 29°C Még több cikk.

Részegen elaludt - saját házában hűlt ki

Sándorfalva - Részegen elaludt sándorfalvi házának pincéjében az a 45 éves férfi, akinek a holttestére szombat délután szomszédja talált rá. F. Gábor akkor már napok óta halott volt – kihűlt a márciusban szokatlannak számító hidegben.
- Nagyon rendes ember volt Gábor. Sokat segített nekem és a többi szomszédnak is. Nálam épp mostanában kezdte el ásni a kertet, szegény már sosem fejezi be – mondta Szabó Rajmund, aki szombat délután öt órakor, szomszédja pincéjében, kihűlve találta meg a férfit. A rendőrség adatai szerint alkoholos állapotban aludt el a 45 éves F. Gábor az ott kialakított lakószobában, a hideg helyiségben szervezete végzetesen kihűlt.

– Az tűnt fel, hogy már három napja nem láttuk. Gondoltam, átmegyek. Benéztem a kisablakon, láttam, hogy a földön fekszik. Bementem, próbáltam megmozdítani, de már nem tudtam segíteni rajta. A kiérkező szakemberek azt mondták, legalább két-három napja halott volt. Pedig volt neki fája, lett volna mivel fűteni – hallottuk Szabó Rajmundtól.
A környékbeliektől megtudtuk: az elhunyt két kisgyermek édesapja volt. Felesége két évvel ezelőtt hagyta el, azóta elindult lefelé a lejtőn.

Az elhunyt szomszédjának tűnt fel, hogy nincs mozgás a sándorfalvi portán. Fotó: Schmidt Andrea
Az elhunyt szomszédjának tűnt fel, hogy nincs mozgás a sándorfalvi portán.
Fotó: Schmidt Andrea

– Nagyon sajnálom szegényt, mert rendes ember volt. Halk szavú, szorgalmas, barátságos. Csak hát az a fránya alkohol, bánatában ivott – mondta a helyi vegyesbolt tulajdonosa, aki úgy tudta: F. Gábor a közelmúltban elvonókúrán is részt vett, és úgy tűnt, kezd egyenesbe jönni, ám az utóbbi időben újra visszaesett.

Tuczakov Szilvána szóvivő arról tájékoztatott: a Szegedi Rendőrkapitányság közigazgatási eljárás keretében vizsgálja a haláleset körülményeit.

Gyilkos hideg

Tavaly decemberben tömörkényi házában hűlt ki egy 59 éves férfi. Sokat italozott, ezért májproblémái is lehettek. A mentők hiába szállították be a szentesi kórházba, másnap elhunyt. Egy hónappal ezelőtt pedig Mindszenten egy 62 esztendős férfi halálát okozta a hideg, aki a saját udvarán hűlt ki. Szombat éjjel egy 56 éves soproni férfi is fagyhalált szenvedett. Kiment a házából, megcsúszott a frissen leesett havon, elesett, s mivel nem tudott felkelni, megfagyott. Holttestét reggel találták meg a közelben élő rokonai.

Olvasóink írták

  • 19. fLeTo 2010. március 09. 23:16
    „T.F.LÁSZLÓ
    Nem akarlak megbántani,de miért sajnáljam?Gondolom voltak gyerekei akiket szeretett és remélhetőleg a gyerekek is szerették. Őket tudom sajnálni,de lássuk be ,ha másért nem a gyerekeiért megváltozhatott volna.Sajnos az alkoholizmus ilyen egy önző betegség nem gondolnak másra csak magukra.Nagyon őszintén írom,ha lenne valaki a családomban aki így hal meg nem tudnám sajnálni.Ilyen vagyok rettenetesen haragszom az alkoholistákra függetlenül,hogy a családomban senki nem az.És függetlenül attól,hogy miért lett alkoholista.14 évig cigarettáztam tudom mi a függőség és a szenvedélybetegség,de 5 éve nem cigizem ,de minden nap gondolok rá.Akarat kérdése az egész ...nagyon kemény ,de megéri.És amikor az ember azt álmodja ,hogy visszaszokott és őrjöng álmában,hogy de hülye volt és felébred na az az igazi győzelem.
    Tudod inkább sajnálom azokat akiket itt hagyott és szerették,de őt nem !”
  • 18. F.LÁSZLÓ 2010. március 09. 21:02
    „T Fleto!!!
    Engem nem gyötör a lelkiismeretem.
    De ha a te közeli rokonod lenne hasonló helyzetben akkor is ezt gondolnád, hogy
    Nem tudom sajnáln??????????”
  • 17. fLeTo 2010. március 09. 10:17
    „noja 80
    Köszönöm a jó kívánságod,de a B.... az mit takar?Jó nagy Barát?:D
    Miért ne lenne lelki ismeretem és tiszta is. Nem én okoztam a halálát.Azt,hogy speciel nem sajnálom miért baj???Most írjam azt,hogy jaj de sajnálom szerencsétlent,hogy volt háza,tüzifája és berugott azt kihűlt.

    Nem értem miért kell azon kiakadni,hogy nem sajnálom ezen pörög itt pár álszent ember.Nem azt írtam,hogy értsetek velem egyet csak leírtam a véleményem.Ti is leírtátok azt ennyi.”
  • 16. noja80 2010. március 09. 09:21
    „Jav:Lelki ismereted!!!!”
  • 15. noja80 2010. március 09. 07:56
    „T Fleto!!!
    Tudod,mi vagy te!!!!Egy nagy B.....Van neked leki ismereted?!!!”
  • 14. tuskóhopkins 2010. március 09. 07:29
    „Jó szokás szerint, miért nem szólaltatták meg a családját? Hol a pincefotó, ahol feküdt? Ejnye, DM - így nehéz lesz megérni a következő száz évet...”
  • 13. fLeTo 2010. március 08. 23:47
    „F.LÁSZLÓ 2010.03.08. 22:51
    Talán csak nem a lelkiismereted gyötör?
    <moderálva>
    .Az ő élete az ő döntése volt,hogy így élt és így halt meg.Az más kérdés,hogy ti mint rokonok tudtatok volna segíteni rajta egy kis odafigyeléssel...”
  • 12. F.LÁSZLÓ 2010. március 08. 22:51
    „<moderálva>
    Egyépként Nagyabátyám volt az aki meghalt!
    Neked egyépként elég barom gondolkodásod van!
    Legyen az bárki alkesz vagy nem
    Egyik sem érdemli meg a halált!!!
    Ödv”
  • 11. fLeTo 2010. március 08. 21:55
    „10. hozzászólás F.LÁSZLÓ
    Ez a véleményem és mint alant írtam tökre nem érdekel miért vált el és miért lett alkoholista a lényegen nem változtat.Berúgott elaludt, kihűlt és meghalt. <moderálva>”
  • 10. F.LÁSZLÓ 2010. március 08. 20:33
    „fLeTo 2010.03.08. 11:55
    Nem tudom sajnálni...Gondolom a válás oka is az alkohol volt.
    Szerintem meg jobb lenne ha maradnál inkább az ujság olvasásánál.
    És nem pedig a spekulációkra alapozott vélemény nyílvánításnál.
    Köszi!”
  • 9. odysseus 2010. március 08. 19:24
    „az itten a baj, hogy Magyarország egymillió (!!!!!) alkoholista országa és úgy teszünk, hogy nem teszünk semmit ellene. Az elvonók nem kötelezőek, ennélfogva az a kevés megmaradt elvonó se tud hatékonyan működni, a népesség pedig vagy legyint a dologra, vagy cinkosan összekacsint - de jól berúgtunk a múltkor, koma! Nem emlékszel?...
    Civil társadalomban egy társaságban egyetlenegyszer lehet csak berúgni, onnantól be se teheted a lábadat abba a körbe!”
  • 8. franzvon 2010. március 08. 15:09
    „Viszont nemigen szenvedett sokat...”
  • 7. fLeTo 2010. március 08. 14:13
    „6. hozzászólás Tivadar 2010.03.08. 13:37

    Totál lényegtelen ez esetben,hogy ki vagyok,de az ilyenektől kivagyok...leírtam a véleményem ennyi.
    Az okoskodás az lett volna ,ha elkezdtem volna papolni,hogy jaj milyenek az emberek,hogy nem segítenek szegény emberen .Miért adnak neki alkoholt,ha tudják,hogy most volt elvonón./ne félj a boltos tudta/Milyen dolog az,hogy napokig nem néz felé senki és stb. álszent marhaságok.

    Ne menjünk messzire 2 hete zsomboról hazafele menet egy 54 éves ittas NŐ balesetet szenvedett.A hátsó ülésen lévő 39 éves utas /nem volt bekötve az öve sajnos/ meghalt.Az ittas sofőr az elhunytat nevezte meg sofőrnek.Igen tiszteletreméltó tett. Iszik volánhoz ül,elindul úgy,hogy nem győződik meg róla,hogy bekötötte magát mindenki.Majd megöl egy embert és még rá is keni.Tudom ezt megteheti ivás nélkül is.Ugyanúgy nem sajnálom az elhunytat ez esetben mivel miért ült be az autóba,ha tudta ,hogy a sofőr ivott és elhiheted tudta.Részletekbe nem megyek bele.A lényeg,ha nem ivott volna 1 emberrel több élne ma és ez igaz a sándorfalvi esetre is.”
  • 6. Tivadar 2010. március 08. 13:37
    „fLeTo

    Gondolkozzal mar egy kicsit mielott elkezded a billentyuket nyomogatni. Ahhoz nem kell senkinek alkoholistanak lenni, hogy balesetben megoljon valakit avagy felgyujtson egy lakast stb.

    Nem tudom ki vagy te, de inkabb okoskodasnak tunik a hsz-od.

    Szerintem a hozzad hasonlo, szivtelen okoskodok veszelyeztetnek embereket.”
  • 5. fLeTo 2010. március 08. 12:54
    „4. hozzászólás Wolfgé 2010.03.08. 12:40
    Leszarom miért vált el ettől nem kell alkinak lennie .Ő választotta magának ezt az utat.Így járt...
    Nem szoktam inni ,de attól tényleg elüthet egy autó.
    Természetesen nem kell könnyeket hullajtanod.Csak tudod gondolkozz így ,amikor egy ilyen alkoholista autóba ül és megöli egy közeli hozzátartozód vagy ismerősöd .Netalán elalszik az ágyban egy égő cigarettával és leég a lakás és többen meghalnak.
    Száz szónak is egy a vége.Totálisan nem érdekel,hogy miért indult le a lejtőn.A lényeg,hogy az ilyen emberek veszélyeztetik a többi embert és ez nem ítélet,hanem tapasztalat!/most ő kivételesen nem tette szép csendben meghalt/
    "Menj gyorsan a csába............"-inkább maradok tisztelettel és köszönöm,hogy elolvastad a hsz-t.”
  • 4. Wolfgé 2010. március 08. 12:40
    „3. hozzászólás fLeTo 2010.03.08. 11:55

    Nem tudom sajnálni...Gondolom a válás oka is az alkohol volt.

    Ne is sajnáld! Minek? NE GONDOLD, NE TUDD, NE ÍTÉLKEZZ......!

    Egyszer még Te is mehetsz haza egy alkoholos " buliból" és elüt egy autó! Nem fogok érted könnyeket ejteni!

    Ismerted és tudtad, hogy azért vált el?

    Menj gyorsan a csába............”
  • 3. fLeTo 2010. március 08. 11:55
    „Nem tudom sajnálni...Gondolom a válás oka is az alkohol volt.”
  • 2. karaly 2010. március 08. 11:13
    „Az a rohadt alkohol. A vegyesbolt tulajdonosa elesett egy vevőtől.”
  • 1. gróf 2010. március 08. 10:23
    „Féltjük a hajléktalanokat az utca hidegétől, de az "otthonok" néha hidegebbek...mostanában saját lakásukban fagynak meg az emberek.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Talajvíz uralta sírkertek Csongrád megyében

A magas talajvízszint miatt már csak hamvasztva vagy fojtott kriptában, fémkoporsóban lehet temetni a mindszenti temetőben. Tovább olvasom