Délmagyar logó

2017. 01. 23. hétfő - Zelma, Rajmund -8°C | 4°C Még több cikk.

Stop a gyógyszertáraknak: januárig nem lehet újat alapítani

Szeged - 3 új patika alapítását kérvényezték Csongrád megyében a parlamenti döntés előtti napokban. Immár törvény mondja ki: januárig nem lehet új gyógyszertárat alapítani, a veszteséges kistelepülési patikákat anyagilag is segítik. A láncok ellenzik, a gyógyszerész és a kamara örül a moratóriumnak.
Lázban égtek a befektetők: csak a múlt héten 3, az azt megelőzőkkel együtt összesen 5 új patika alapítását kérvényezték Csongrád megyében. Információnkat nem kommentálhatta, mert folyamatban lévő ügyekről nem nyilatkozhat a regionális ÁNTSZ kistérségi tiszti főgyógyszerésze, Boros Péter. Úgy tudjuk, az új patikák közül 4 Szegeden, 1 Hódmezővásárhelyen létesülne.

– Nem örülnék egy újabb gyógyszertárnak, mert a mostani 14 is sok Vásárhelynek. Kettő már bezárt, 4-5 pedig a csőd felé halad, mert az itteni betegek, számuk alapján, legfeljebb a patikaliberalizáció előtti tíz gyógyszertárat képesek eltartani – mondja Kőhegyi Ferenc. A megyei gyógyszerészkamara elnöke örül a patikaalapítási moratóriumot kimondó új törvénynek. – Lélegzethez jutnak a kis, egyszemélyes gyógyszertárak, meg a tízmillió forintnál kisebb veszteségűek némi támogatáshoz is. Csongrádban 8–10 ilyen gyógyszertár lehet.

Lélegzethez jutnak a kis patikák. Fotó: DM/DV
Lélegzethez jutnak a kis patikák.
Fotó: DM/DV

Az országgyűlés július 22-i ülésnapján fogadta el azt a javaslatot, amely több ponton korrigálja „A biztonságos és gazdaságos gyógyszer- és gyógyászatisegédeszköz-ellátás, valamint a gyógyszerforgalmazás általános szabályairól" szóló 2006. évi törvényt. Így 2011. január 1-jéig felfüggeszti a patikalapítás és a gyógyszertárak fúziójának engedélyezését. De azt is lehetővé teszi, hogy a kistelepüléseken működő legrászorultabb gyógyszertárak hozzájussanak ahhoz a működési célú támogatáshoz, amelynek alapját a nagy forgalmú patikák szolidaritási adó jellegű befizetései jelentik.

– A forgalomcsökkenés miatt kevesebben dolgozhatunk – fogalmaz Czene Zoltán, a Szegeden a 30-as évek óta létező Alsóvárosi Patika tulajdonos-gyógyszerésze. – Anyagi helyzetünk romlott. Visszaállítani a régi rendet talán már nem is lehet. Családi vállalkozásunk azt reméli: az etikátlanságok, például az ajándékokkal csábítás megszüntetése visszahozza a betegeket, s végre a szakmaiság érvényesülhet a gyógyszertárakban.

Olvasóink írták

56 hozzászólás
  • 56. Dema 2010. augusztus 02. 09:07
    „Mindenki a mundér becsületét védi!
    Egyáltalán nem ellenszevezem a patikusokkal!!! Csak a betegek érdekeit is nézni kellene!! Ezen kívül a többi ember érdekeit is. Nem csak patikus szemmel!! Nem abból kellene kiindulni, hogy aki nem patikus az olyan hu...e, hogy rögtön túl adagol, egyszerre több gyógyszert vesz be, stb. !!! Meg kell tanítani, hogy olvassa el a tájékoztatókat, és alaposan fontolja meg mit vesz be. Az meg, hogy meg kellene fontolni, mennyi patika és hol legyen az nem kérdés. Nem biztos, hogy előnyös a patikus lakása alatt a két garázst összenyitni, és ott patikát nyitni. Szerintem jobb lenne, ha össze fognának a patikusok, és együtt vállalkoznának patika nyitásra!”
  • 55. aconitum 2010. július 30. 14:48
    „Nem tudom, honnan ez a megmagyarázhatatlan ellenszenv a gyógyszerészekkel szemben, amely odáig terjed, hogy a szakma létjogosultságát is kétségbe vonja. Jelzem, ezzel az állásponttal eléggé egyedül van, ami eléggé elgondolkodtató. Ismeri a viccet: valami őrült szembe megy az autópályán a forgalommal! Dehogy egy, mindenki szembe jön!”
  • 54. Dema 2010. július 30. 11:40
    „53. aconitum
    Szerintem meg rá van írva paracetamolt (is) tartalmazó gyógyszerek használati utasítására ezek a figyelmesztetések. Aki ilyet vásárol az olvassa el! Egyébként a sok répától is meg lehet halni! Pl. karotin mérgezésbe! Pedig nincs is ráírva! :D Szóval az emberi hülyeség ellen nincs orvosság!
    Az orvos, ha nem biztos a dolgában, akkor vegye elő a "nagy gyógyszerkönyvet" és nézze meg amire kíváncsi. Tartsanak külön tanfolyamot a körzetorvosoknak arról a 200 féle gyógyszerról a gyógyszergyártók szakemberei, és már meg is van oldva!”
  • 53. aconitum 2010. július 29. 16:21
    „Dema: közelítünk... Az, hogy a patikák és az orvosi rendelő(intézete)k, klinikák egy helyen legyenek, természetes igény, és egyre több példa van Szegeden is az ilyen "koncentrációra". Sőt, az a ritkább, hogy egy rendelő mellett/közelében ne legyen patika.

    Azt meg, hogy mi a veszélyes, jó lenne, ha szakmai alapon döntenék el. Nem attól veszélyes, valami, ha azonnal meg lehet tőle halni, a hosszú távú következmények gyakran súlyosabbak. A paracetamol, amely nálunk nem vényköteles, és ma már patikán kívül is kapható, az USA-ban és az Egyesült Királyságban a májkárosodások okai között első helyen áll. A szándékolatlan túladagolás (ami a szakember kontrollja nélküi vásárlás és alkalmazás egyenes következménye) önmagában több mint a májkárosodások feléért felelős (http://www.bmj.com/cgi/content/extract/332/7542/628-a).
    Ez úgy fordulhat elő, hogy aDM-ben/benzinkútnál több különböző nevű, paracetamolt (is) tartalmazó gyógyszer kapható. A beteg vesz egyet a fejfájására, egyet a fogfájására, egyet a lázra, aztán egyszerre beveszi őket, és már kész is van... A patikában ideális esetben ennek veszélyére figyelmeztetnek, patikán kívül ennek az elvi esélye is hiányzik.”
  • 52. Dema 2010. július 29. 14:23
    „Tehát a marketinget válasszuk külön az egészségügytől!? Akkor viszont diktatórikus patika törvényekre kell számolni. Másképp nem megy! :D
    Szegeden már biztos van annyi patika, mint körzetorvos! Tehát csak együtt dolgozhatnának adiktátum szerint. Ez abszolút a beteg érdekeit szolgálná. Megszünne a sorbanállás. A patikáró, patikára járkálás mire megkapja az ember amit felírtak neki. stb. A beteg érdekeit kellene szem előtt tartani a törvényhozóknak.
    Aztán a benzinkúton, meg szinte mindenhol lehet kapni nem vényköteles szereket az meg megint természetes. Ami nem veszélyes, nem lehet veszélyes azt árulják csak ezeken a helyeken!! Akinek van esze, és igénye rá, az elmegy a bajával a dikohoz, és mikor kilép az ajtón a kezében lehet a megfelelő gyógyszer, amit átvett az ott lévő patikustól. MIÉRT NE LEHETNE EGY HELYEN!”
  • 51. aconitum 2010. július 28. 15:46
    „Ezek szerint nem voltam elég világos: a gyógyszerész és az orvos tudása nagy mértékben különbözik. Az egészségügyi felsőoktzatásban dolgozó oktatóként azt hiszem, ezt elfogadhatja tőlem. lMindenki jobban jár, ha az igazán hozzáértőtől kap gyógyszert, illetve diagnózist.
    A gyógyszert Ön is oda tudja adni, a különböző gyógyszerek kölcsönhatásaira viszont biztosan nem figyel fel, és még millió olyan ismeret van, amivel csak a gyógyszerész rendelkezik, még ha ez az átlagbeteg számára nem is nyilvánvaló.

    A gyógyszeróügynökök tevékenykedésének semmi mköze nincs az egészségügyhöz, az majdnem színtiszta marketing. Hogy ez ilyen méreteket öltött, egyáltalán nem helyes, senki érdekét nem szolgálja. Ebben egyetértünk.

    Az említette orvos-gyógyszerész konfliktus háterét nem ismerhetem. Az miondenesetre elítélendő és káros, ha mindez a beteg előtt zajlik, mivel megrendíti a bizalmat a másik félben, és nem ritkán a gyógyszerben és a gyógyulásban is.”
  • 50. Dema 2010. július 28. 14:27
    „:D:D:D:D:D”
  • 49. Dema 2010. július 28. 09:16
    „"Kérdezze meg gyógyszerészét, vagy orvosát"
    Velem fordult elő! Az orvos felírt egy gyógyszert. A gyógyszerész "ezt adom, mert ez van jelenleg. adott egy állítása szerint ugyanazzal a hatóanyaggal másikat" Amikor visszamentem ellenörzésre, akkor kérdezte a doki, hogy jó -e a bogyó? Mikor kiderült, hogy nem azt kaptam, úgy ki akadt, mint a nagy könyvbe leírták. Miről szólhatott ez a kiakadás? :D Felmmerült bennem a jutalék kérdése.”
  • 48. Dema 2010. július 28. 09:10
    „Arról már nem is beszélve, hogy az orvosok egy része Gyógyszer nagykereskedő ként ügynököl!! Ő az aki kimegy hozzád, és ügynöki jutalékot ka, és fizet is a gyógyszerészeknek. Csak azért, hogy az ő termékeit jobban kínálja a betegeknek, mint a konkurenciát. Ugyan ezt teszik az orvosok felé is! A beteg ellátó meg fizesse a rengeteg pluszt! Amit a végén mi fizetünk. Miért is van erre szükség?”
  • 47. Dema 2010. július 28. 08:51
    „46. aconitum Nem a tudás különbséget vitatom! Pont fordítva! Az egyezésről van szó. Ma már a gyógyszerek többségét nem a patikus készíti. Mint mondtad lejebb, nem bontható csomagolásba van! Tehát, csak odaadja a patikus!! Ezt az orvos is oda tudja adni. Nincs különbség, meg "tudás " amire külön szükség lenne.
    De szerintem itt nem is erről van szó! Inkább a jövedelem szerzésről. Minden gyógyszerészként végzett álma az, hogy saját patikát nyisson. Ez nagyon helyes. Csak ennyire nincs szüksége a betegeknek. Ezért nehéz, nehezebb megélni most belőle. A torta ugyanakkora, de a szeletek egyre vékonyabbak! Inkább itt van a probléma.”
  • 46. aconitum 2010. július 27. 21:41
    „Dema, véleményem szerint Ön nem igazán tájékozott azzal kapcsolatban, milyen ismeretekkel rendelkezik egy orvos és egy gyógyszerész, illetve milyen feladatokat látnak el. Az orvosi és gyógyszerészi hivatás évszázadokkal ezelőtt elvált, és nem véletllenül. Az Ön felvetésének analógiájára felvethető az is, hogy a közjegyző vegyen részt bírósági tárgyaláson védőügyvédként, a villanyszerelő javítsa meg a tévét, az állatorvos vezessen le szülést stb. A speciális ismeretek miatt célszerű, ha mindenki azzal foglalkozik, amihez igazán ért.”
  • 45. Dema 2010. július 27. 13:29
    „38. macs IGAZAD VAN!!!
    Filctoll Egy orvosnak nem kell egy teljes patikát vinnie magával!! Ha tudnál olvasni akkor nem értetted volna félre (szánékosan) a hozzászólásomat! Egy körzetorvosnak mennyi betege van átlagban? Azon belül mennyi az akinek rendszeres időközönként van szüksége a gyógyszerére! Tehát, előre tudja a kellő mennyiség nagy részét. stb. Soroljam még az előnyöket? Az orvosnak nem kell megtanulnia, milyen gyógyszereket adhat a betegeinek?? Akkor miről beszélünk?”
  • 44. jozko 2010. július 27. 08:26
    „42-nagypappa:
    Nem ellenkezni, kiegészíteni szándékozom a mondandódat!
    Nem csak az árakkal van a baj! El kellene érni, hogy a magyar munkáért versenyképes bért fizessenek! Sajnos a magyar munka nem mindenben igazán versenyképes-vannak, akik több pénzért sem tudnak jól dolgozni....
    Ha a szabályozással elérhető lenne, hogy a "multik" áraiban megjelenne minden ánövelő tényező /útrombolás, egészségrontás, környezeti károk stb.../, eltűnnének az olcsó vackok a polcokról és piacképes lehetne a drágább magyar áru-amit viszont magyar, normálisan megfizetett magyar dolgozók állítanának elő!
    Ott sántít a dolog, hogy:
    a magyar nem bízik a saját termékében /szemben a némettel/-elvárná, hogy megfizessék a munkáját, de nem a saját termékét venné meg, jó fizetéssel a zsebében a még drágább vagy éppen bóvli importárura hajtana
    természetesnek venné, hogy a sok tekintetben alacsony színvonalú munkájáért kapjon több bért
    Szóval oda lyukadunk ki, hogy a könnyebb megoldás felé hajlik a nép: legyen minden olcsó /akármilyen is/, a problémákat oldják meg mások, amíg a sör ott van a távirányító mellett, addig nincs nagy baj...Tisztelet a kivételnek, aki másképpen gondolja!
    Ha pedig a frissen választott pártban csalódnak - mert nem csinál csodát- majd választanak másikat, aki többet ígér, vagy az ígéreteiből többet hallanak ki....
    És ha minden elfogyott, visszaköveteljük az elcsatolt területeket, ott még talán maradt valami...
    Eléldegélünk a lerágott csontokon!
    Megújulni kellene, de nem új zászlóval, Himnusszal, Hiszekeggye, Székely Himnusszal-hanem kétkezi munkával és okos emberfőkkel! Így valahogy gondolom, És egyelőre csinálom is....”
  • 43. Csincs 2010. július 27. 08:13
    „A patikák az egészségügyi ellátás részét képezik. Megfelelő kontroll nélkül olyan káosz alakul ki, aminek következtében veszélybe kerül a betegellátás.
    Ahogyan 3-4 éve kontroll nélkül lehet gyártani a generikumokat, és gyakran emiatt nem jut gyógyszerhez a beteg, a patikaliberalizáció éppen olyan veszélyes a megfelelő betegellátásra.
    Még nem alakult ki a teljes káosz, még nem telt el annyi idő, hála Istennek. Talán most még meg lehet állítani a folyamatot. De ha már tisztán látszódna, hogy merre tartunk, nem ilyen kapitalizmust-üdvözítő hozzászólások születnének.
    És persze az állandó gyógyszerszedők is inkább az idősebbek, akik nem interneten olvassák a Délvilágot, és nem is szólnak ezért hozzá, pedig azt gondolom, nekik is más lenne a véleményük, mint itt a nagy többségnek.”
  • 42. nagypappa 2010. július 27. 03:59
    „Itt a betegek érdekeiről beszélnek, közben a patikák biztos hasznát támogatják.
    Szükség van a konkurenciára!

    Lássuk be, ha nem lennének, (a nagyon sokszor szidott) Multik az árak köszönő viszonyban sem lenének a mai árakkal.
    Az már megint más, ha kijön az ember egy Multi boltból, már nézheti, hogy hol vezették meg. Mert megvezetik, másképpen nem tudnak fenn maradni. Van egy áruházlánc ahol rendszeresen ki van írva ugyan az akciós ár, de a pénztárnál magasabb árat alkalmaznak. Ha reklamál a kedves vevő, közlik vele a számítógépben lévő ár a jó ár. (mármint az eladóknak)”
  • 41. aconitum 2010. július 26. 22:29
    „A patikus is része a társadalomnak, ő is úgy viszonyul a többiekhez, úgy viselkedik, mint bárki más (sajnos): a kalauz, a gázóraleolvasó, a nőgyógyász, a portás, a biztonsági őr, stb. Azt azért remélem, hogy az esetenként/gyakran tapasztalható nem éppen betegbarát hozzáállás mellett megvan a hivatástudat is...

    A társadalmi erkölcsök, a viselkedésminták lassan változnak. Bízom benne, lesz elmozdulás egy kulturáéltabb ország felé.”
  • 40. Filctoll 2010. július 26. 22:27
    „31. aconitum - "Továbbá: elfér-e egy csomagtartóban 7-8000 féle gyógyszer?"
    Igen elfér, ledarálva! :-)”
  • 39. Filctoll 2010. július 26. 22:16
    „Pedig most akartam épp patikát nyitni.”
  • 38. macs 2010. július 26. 22:16
    „aconitum,
    Azt csináltak amit akartak. Nem a gyógyszerek árára gondolok, a hozzáállásra. Ebben a mai "siralmas" világban is van olyan patika, ahová csak akkor megyek, ha nagyon-nagyon muszáj, amikor sietek és nincs kedven sorban állni. Tudod, nem szeretem, ha felesleges "rossznak" néznek.”
  • 37. aconitum 2010. július 26. 22:07
    „35: A 90% nem reális, de tény, hogy egyre több a gyógyszert kiadó asszisztens, ami nem előnyös jelenség. Ez ugyanazoknak a döntéshozóknak köszönheztő, akik a liberális maszlagot a fejünkre borították.”
56 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mátyás Alsóvároson

Szeged - Nándorfehérvári emléknapokat rendeztek Szegeden, a hétvégén. Tovább olvasom