Délmagyar logó

2016. 12. 10. szombat - Judit 0°C | 9°C

Szeged-kártyával csak 200 forint a Rembrandt-tárlat

Szeged - A REÖK világhírű alkotókat bemutató sorozatában ma 17 órakor Botka László polgármester nyitja meg a Rembrandt rézkarcai című kiállítást. A holland aranykor legnagyobb mesterének 64 grafikáját Szeged-kártyával 200 forintért lehet megnézni.
Megmutatta tegnap a sajtónak a ma nyíló Rembrandt rézkarcai című tárlat anyagát a kiállítás kurátora, Nátyi Róbert művészettörténész. A REÖK művészeti vezetője elmondta: a bécsi Künstlerhausból érkezett 72 kép közül 64 a holland mester alkotása, 8 grafika pedig – amelyek elkülönítve a harmadik, legkisebb teremben láthatók – a műhelyében dolgozó tanítványok munkája, illetve 19. századi technikával készült másolat.

Nátyi Róbert egy jellegzetes Rembrandt-rézkarcot mutat. Fotó: Karnok Csaba
Nátyi Róbert egy jellegzetes Rembrandt-rézkarcot mutat.
Fotó: Karnok Csaba

A művészettörténészek korábban 340 rézkarcot tulajdonítottak a holland aranykor legnagyobb mesterének, ám az 1968-ban indult Rembrandt Research Project, amely más tudományágak bevonásával, a legújabb diagnosztikai eljárások felhasználásával évtizedek alatt újraértékelte a Rembrandtnak tulajdonított alkotásokat, nemcsak a festmények, hanem a grafikák egy részét is a tanítványok munkáinak minősítette. Így mára 290-re csökkent az eredetinek tartott rézkarcok száma. A REÖK-ben október 31-éig látható kiállítás 64 eredeti Rembrandt-képpel az 1630-as évek korai alkotásaitól az 1650-es években születettekig igyekszik időrendben és tematikusan is jól felépítve bemutatni a rézkarc műfaját megújító, kísérletező kedvű festőzseni grafikai életművét.


– Szeretnénk felhívni a figyelmet arra is: Rembrandt nem pusztán rézkarcokat készített – ami egyszerű nyomó eljárás lenne –, hanem hidegtűvel és metszőkéssel is tovább dolgozott lapjain. Ezért sok nyomata szinte egyedi monotípiaként értelmezhető; a legtöbbnek különböző verziói születtek – hangsúlyozza Nátyi Róbert. Más-más korszakaiban készült önarcképek, zsánerképek, ószövetségi történetek, fejtanulmányok, koldusokról, rabbikról készült rézkarcok is láthatók a kiállításon. Például a József és Putifárné című, erotikus jellegű kép Rembrandt leghíresebb rézkarcai közé tartozik.

A mai verniszázs után csütörtöktől láthatja a közönség a tárlatot. A belépők 800 és 400 forintba kerülnek – Szeged-kártyával már 200 forintért is meg lehet nézni a kiállítást.

Olvasóink írták

  • 16. monster82 2010. szeptember 06. 11:15
    „Húúúú na ennek semmi értelmét nem látom... Miért kapnának bizonyos szolgáltatásokat olcsóbban az emberek csak mert szegediek? Ez az egész csak arra megy ki hogy Botkáék fényezzék magukat... Pénzpazarlás”
  • 15. nandor0001 2010. szeptember 02. 21:51
    „Az egész csak az MSZP-s Botka kampányfogása, a kártyát amúgy is kevés helyen fogadják el!”
  • 14. LukSzkaivoker 2010. szeptember 02. 16:22
    „13. Mondtam én, hogy működésképtelen? Leírom még egyszer külön neked: felesleges pénzpazarlás”
  • 13. daveedbrown 2010. szeptember 02. 15:21
    „11. Győrben 2008 óta van ilyen. láss csodát, ott működik!”
  • 12. chromecat 2010. szeptember 02. 14:17
    „Nem hülyeség a Szeged kártya. A helyi fogyasztás ösztönzését szolgálja. Az, hogy sikeres lesz-e, a szegedi szolgáltatókon, kereskedőkön és a szegedieken múlik.”
  • 11. LukSzkaivoker 2010. szeptember 02. 13:42
    „A Szeged-kártya meg az akármilyen-kártya egy hülyeség, csakis arra szolgál, hogy az aktuális városvezetés fényezze magát. Egy csomó kérdést vet föl szerintem:
    - Milyen alapon adok kedvezményt azért, mert valaki szegedi? Nem rászorultságon alapul.
    - Ha egy szolgáltatást túlnyomórészt szegediek használnak, akkor tönkremegy az adott szolgáltató ha kedvezményt ad? Vagy megemeli az árait?
    - Ha más városok is követik ezt a hülyeséget, akkor bárhova máshova megyünk, mi fogjuk megszívni, mert drágábban érjük el az adott szolgáltatást?
    Pénzpazarlás, pénzpazarlás, pénzpazarlás ... megint”
  • 10. reagens 2010. szeptember 02. 13:19
    „Azért ha odatolok egy 20 ezrest Deák Ferenc képével Szeged kártya nélkül, akkor azt is elfogadják, nem?
    :))
    Szeged kártya... Hagyjatok mán!...”
  • 9. Ellenzéki 2010. szeptember 02. 11:46
    „Nagy kamu ez a Szeged kártya!
    Apám akart igényelni. Bement a tanácsháza ügyfélszolgálatára, előadta a jö9vetele célját és az ablaknál lévő tanácsi ember azt mondta, hogy rossz helyen jár, ezzel nem foglalkoznak!
    Hoppá!”
  • 8. tarkan 2010. szeptember 02. 08:53
    „Nátyi tanár úr, és a másik fotón mintha Szabó Andrást is felfedezni vélném,egyszóval ha ő ott van akkor a látogató széleskörű és izgalmas tárlatvezetést is élvezhet,és most úgy látom van is miről,megfizethető áron..gratulálok a művészeti vezetőknek,ez a tárlat már "döfi"::)))”
  • 7. szdragon 2010. szeptember 02. 08:27
    „Ez szép és jó, csak kár, hogy a kártyát szinte sehol nem fogadják el!!”
  • 6. aKovács 2010. szeptember 01. 23:47
    „Most megy a nagy kampánycsillogás a Reök-palotával, azonban valójában hadilábon áll Botka a kultúrával, hiszen bezáratta a Bartók Béla és a Juhász Gyula művházakat, lebontatott több műemlékjellegű épületet és a Színházban is mekkora leépítések voltak, haverja a Székhelyi idején...”
  • 5. daveedbrown 2010. szeptember 01. 19:24
    „4! vagy a postaládádba dobott igénylőlapon vagy a szegedkartya.hu-n”
  • 4. kis_vakond 2010. szeptember 01. 16:43
    „de hol is lehet igényleni, meg infot kapni a szeged kártyáról?”
  • 3. vertesimarika 2010. szeptember 01. 16:16
    „Szerintem gáz, mivel alig van olyan hely, ahol be lehet váltani a kártyát.
    Csinálhatna inkább a köztereinken galériákat, hogy mindenki ne kedvezménnyel, hanem ingyen kultúrálódhasson!”
  • 2. szatyi 2010. szeptember 01. 15:25
    „Megkapom-e addig a "Szeged-kártyámat"? Erre válaszoljon a Botka!”
  • 1. kispacni 2010. szeptember 01. 13:28
    „Szegémy dr. B. Laci,

    Mennyit kell most talpalnod. Reggel itt megnyitni valamit, délben ott, este amott. Még a végén összeesel és kampec.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Maguk alá adják a lovat Harmathék

Holland frízeket tart „háziállatként" a kisteleki Harmath Sándor. A gyönyörű lovak a házhoz tartozó telken legelésznek és szaladgálnak egész nap, megkötve nincsenek sosem. Tovább olvasom