Délmagyar logó

2016. 06. 30. csütörtök - Pál 18°C | 29°C

Szegeden is áthalad a Nemzeti Bor Maraton

Szegeden is áthalad a Nemzeti Bor MaratonMár tavaly is sokan voltak a szegedi állomáson
Már lehet regisztrálni az idei Nemzeti Bor Maratonra, a május 13. és 22. közötti esemény 2057 kilométer hosszú útvonala 121 települést érinti, és hazánk mind a 22 borvidékén keresztül halad. A kiemelt helyszínek egyike Szeged - a szervezők a tavalyi, közel 30 ezer résztvevő után, idén 50 ezerre számítanak.
– A tavaly első alkalommal megrendezett Nemzeti Bor Maraton azzal a céllal jött létre, hogy nemzeti sikerágazatainkat – a magyar bort és a magyar sportot – összekapcsolja, s hozzájáruljon ezek népszerűsítéséhez és hazánk turisztikai vonzerejének növeléséhez. Már tavaly is jelentős lépéseket tettünk: az első Nemzeti Bor Maratonon 9 ezer futó vett részt, s az országos eseménysorozat egyéb programjaira több mint 20 ezren voltak kíváncsiak. Az indulók felállították a leghosszabb maratonváltó hivatalos világrekordját is: 257 óra és 5 perc folyamatos futással teljesítették a tavalyi, 2581 kilométeres távot – összegezte a 2015-ös eredményeket Balla Attila, a Nemzeti Bor Maraton programigazgatója.

A 2016-os év sporttematikája az olimpia éve köré épül – a Nemzeti Bor Maraton idei, 2057 kilométeres útvonalát már nemcsak futva, hanem kerékpárral is teljesíthetik az indulók, emellett a kiemelt helyszíneken több más, ötkarikás sportág is részt vesz a kihívásokban.

Május 13. és 22. között országszerte mindennap más kiemelt helyszínen várják majd az érdeklődőket változatos programokkal ezek: Villány, Szekszárd, Budapest, Balatonfüred, Nagykanizsa, Sopron, Tokaj, Eger, Szeged, Soltvadkert. A helyi bortermelők és kézművesek kirakodóvásárral, borkóstolókkal készülnek, miközben kulturális és szabadidős programok, koncertek teszik teljessé a szórakozást.

A Borvidék Szépe országos szépségkirálynő-választás elindulását is bejelentették. – Mindenki által ismert a nemes bor és a női szépség közt meglévő ősi párhuzam – mondta el a Nemzeti Bor Maraton programigazgatója. A Borvidék Szépe szépségkirálynő-választásra 2016. április 16-ig lehet jelentkezni bármely magyarországi településről, a regisztrációkor azonban meg kell jelölni, hogy mely borvidék színeiben indul a versenyző.

A Nemzeti Bor Maratonra az esemény honlapján, a www.nemzetibormaraton.hu oldalon lehet regisztrálni, ahol az érdeklődők a 10 napos eseménysorozat programjait is áttekinthetik, és további hasznos információkat is találhatnak.

A Nemzeti Bor Maraton fővédnöke Áder János köztársasági elnök, védnöke Dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár, sportszakmai védnöke pedig Czene Attila, a Magyar Szabadidősport Szövetség elnöke és a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke. Az esemény borszakmai védnöke öt hazai borász, a villányi borvidék három élvonalbeli termelője, Tiffán Ede, Bock József és Gere Attila, a Hajós-bajai borvidék egyik legsikeresebb pincészetének tulajdonosa, Koch Csaba, valamint a Kunság első számú borásza, Frittmann János.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Húsvéthétfőtől öt napig sztrájkolnak a volánosok

Ötnapos sztrájkot hirdetnek a Volán-társaságok húsvéthétfőtől, mert nincs bérmegállapodás. Tovább olvasom