Délmagyar logó

2017. 03. 25. szombat - Irén, Irisz 7°C | 14°C Még több cikk.

Szegvárra és Vásárhelyre költözik a kendergyár

Szeged - Eldőlt, hogy a kendergyár a szegedi Londoni körútról Szegvárra és Vásárhelyre telepíti át a termelését. Március végéig végleg kiköltöznek, az Árkád építése az év közepén kezdődik el. A beruházó ECE félmilliárd forint értékben vállalta, hogy járdákat, utakat, parkolókat épít.
Az Első Magyar Kenderfonó Zrt. két ütemben költözik ki szegedi, Londoni körúti ingatlanából: a telephely Boross József utca felőli részét február 28-án, a Londoni körúti épületeket március 22-én kell átadni – nyilatkozta lapunknak tegnap Keresztesi Margit vezérigazgató.

A Szegedre tervezett Árkád üzletközponttal kapcsolatban mindeddig kérdéses volt, mi lesz az építkezés helyén jelenleg működő kendergyárral, hová költözik. A részvénytársaság vezetése mostanáig semmit sem árult el a terveiről. Holott az idő sürgetett, hiszen az Árkád-beruházást már a második negyedévben el akarta kezdeni az ECE Projektmanagement Budapest Kft., amely a gyárépületet megvette. A múzeumi raktárról már lehet tudni, hogy annak február végéig kell elhagynia a jelenlegi épületét.

Keresztesi Margit azt mondta, a termelést folytatják, de nem Szegeden: részben szegvári saját ingatlanjukba, részben Hódmezővásárhelyre, a szentesi úton lévő bérelt ingatlanba telepítik a berendezéseket. Szegeden mintegy 20 helyszínt néztek meg, de – mint magyarázta – nem találtak olyat, amely speciális igényeiket megfelelő áron ki tudta volna szolgálni.
A vásárhelyi csarnokot német tulajdonú autóipari beszállítók zárták be körülbelül egy évvel ezelőtt. A kedvező adottságokon kívül az is mellette szólt, hogy logisztikailag jól kapcsolható a szegvári telephelyhez. Hátránya viszont, hogy a dolgozóknak utazniuk kell. Velük most kezdik el az egyeztetést, és bíznak benne, hogy a többség vállalja a kényelmetlenséget. Az alkalmazottak száma a vidékiekkel, nyugdíjasokkal, gyesen lévőkkel együtt 121: a szegedi „aktívak" mindössze 61-en vannak.

Teljes kapacitással működik a gyár – most még Szegeden. Fotó: Karnok Csaba
Teljes kapacitással működik a gyár – most még Szegeden.
Fotó: Karnok Csaba

Jelenleg teljes kapacitással termel a gyár, készletre is dolgoznak azért, hogy a költözés átmeneti időszakában is ki tudják szolgálni a vevőket. Mivel az értékesítés szezonális – a tél például holt szezonnak számít –, a műanyag termékeknél még nem érzik a válságot. A kenderből készült kézműves termékek amerikai piaca azonban csökkent, a legnagyobb vevők ugyanis az olcsóbb kínai cikkekre tértek át.

A „kenderbolt" Szegeden marad, a Cserzy Mihály utca 8. szám alá költözik.

Félmilliárd forint az Árkádtól

A szegedi városházán tegnap településfejlesztési szerződést írt alá Botka László polgármester az Árkádot felépítő ECE Projektmanagement Budapest Kft. két ügyvezető igazgatójával, Christoph Augustinnal és Gyalay-Korpos Gyulával. A szerződés azt tartalmazza, hogy 500 millió forint értékben más, a beruházáshoz kötődő szegedi fejlesztésekhez is hozzájárul még a cég. Troli-felsővezetéket helyeznek át, fejlesztik az Árkád környező utcáinak infrastruktúráját, átépítik a közvilágítást, parkolókat, járdákat, bicikliutat alakítanak ki. Botka László elmondta: az uniós pénzt is felhasználó szegedi városközpont-rendezési projekt pályázatának feltétele volt, hogy magánbefektetővel is összefogjanak. A 40 ezer négyzetméteres Árkád az építési engedélyt legkésőbb áprilisig megkapja, a beruházás az év közepén – az eredetileg tervezettnél 3 hónappal később – indul, és ha minden jól alakul, 2010 októberére készül el. A legvégső határidő 2011 tavasza. A 140-150 üzletben és a létesítményterületen 1000 ember juthat munkához.

Olvasóink írták

  • 8. Kraftwerk 2009. január 23. 09:49
    „Még valami:Ez az Árkád azért is jó lesz mint a Pláza:A sok ráérős agyonfoglalkoztatott munkanélküliek kényelmesen elkávézgatnak meg jókat elbeszélgetnek!!!Nap mint nap látom,mikor sajnos be kell mennem...Napközben,amíg a másik reggeltől-estig dolgozik mint egy hülye,termel ennek az idióta államnak,meg vezetésének!!!”
  • 7. Kraftwerk 2009. január 23. 09:45
    „Őszintén!!!!Kinek építik ezt a sok szar multi áruházat,mikor állítólag hatalmas válság van a világon???Akkor ezek szerint,mégsincs itt gáz,csak szokás szerint megint szopatják a népet,és megint van mire fogni,miért is kell mindennek felemelni az árát!!!
    Megnyílt a Napfény Park-i üzletsorok,és ahogyan a közmondás is tartja:"minden csoda 3 napig tart"...
    Erre is ez lesz a jellemző...
    Az meg,hogy az emberek munkahelye meg fog szünni,mert biztosan nem vállalják sokan az utazgatást,az a kutyát nem érdekli!!!Kiadták a határidőt,menniük kell!!!Bezzeg az M43-as ennyire gyorsan nem épül,érdekes módon!!!!
    Én utálom az ilyen cégeket,nem is járok ilyen helyre vásárolni,hányingerem van tőle!!!
    Egyébként teljesen egyezek"chillus"véleményével:lesz bevásárlóközpontunk,közben meg nagyon sok embert meg elküldenek a munkahelyéről!!!
    Javasolnám a szegedi városvezetésnek,hogy ilyen hülyeségek és értelmetlen dolgok helyett,inkább faültetésben,és ZÖLD terület létrehozásában kellene gondolkodni,mert a város már lassan olyan,mint Budapest!!És nemcsak az autók miatt!!!
    Hanem nagy részben azért,mert mindenütt BETON VAN,és kellenek a helyek az ilyen idióta épületeknek és cégeknek!!!”
  • 6. Piki 2009. január 22. 15:23
    „"Nem gond", lesz ISMÉT szép ÚJ BEVÁSÁRLÓCENTERÜNK!

    Úgy is annyi van, hogy bejárni nem tudjuk egy 7végén. A Plaza és az újTUSKÓ és egy nagy nulla. Úgy érzi az ember, mint ha külön, az ő kedvéért nyitnának ki. Az utóbbi TUSKÓ-ban kevesebb ember lézeng, mint egy falusi ABC-ben.”
  • 5. jq 2009. január 22. 15:12
    „Nem sok az az ezer munkahely? Vagy mindegyik üzletebn 6-7 eladó dolgozik majd?”
  • 4. SP 2009. január 21. 23:14
    „Az Újszegedi Kender helyén is bevásárló kp. lesz. Miből fogunk vásárolni? IMF hitelből?”
  • 3. Mil 2009. január 21. 21:35
    „De már a Szevafém kerítését is bontják, a fele már így is bababolt. Semmi nem fog maradni, semmi, egy deka ipar sem, szopni fogunk még emiatt meglássátok.”
  • 2. chsillus 2009. január 21. 20:31
    „A dolgozok nagyrésze el lesz küldve, mint édesanyám is, kapnak végkielégítést azt ennyi :( :( megszűnik ismét egy munkahely helyette csodás lesz megint egy bevásárlóközpont:(”
  • 1. SP 2009. január 21. 18:06
    „Mi lett a dolgozókkal?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Most jó üzlet eladni az eurót

Szeged - A szegediek nem vesznek, inkább eladnak eurót. A síutak árát nem befolyásolja a forint… Tovább olvasom