Délmagyar logó

2017. 09. 22. péntek - Móric 11°C | 17°C Még több cikk.

Szerelemalmaként kezdte karrierjét a paradicsom

Szerelemalmaként kezdte karrierjét a paradicsom
Amerikából, illetve a nyugat–kelet irányú kereskedelmi utak mentén rengeteg új élelmiszer került hazánkba, de a török hódítása és a keresztes hadjáratok révén is megállapítható ugyanez. A paradicsomot sokáig csak dísznövényként termesztették, a krumplit mérgezőnek hitték.
Nyolcvanezer éves kukoricapollent találtak Mexikóváros alatti régészeti ásatások során. Mindez azt bizonyítja, hogy Dél-Amerikában már a maják, az aztékok és az inkák is ettek kukoricát. De a nyári hónapokban az asztalunkon oly közkedvelt görögdinnyét is ismerték és szerették már az ókori Egyiptomban is. A sárgadinnye is közkedvelt eledel volt időszámításunk előtt kétezer körül a Perzsa Birodalomban, Afrikán keresztül érkezett az édes gyümölcs Európába.

Kíváncsiak voltunk, hogy honnan származnak azok az élelmiszerek, amelyek számunkra olyan természetesek, a magyar konyha részei, a nyár közkedvelt zöldségei, gyümölcsei. Iskolai tanulmányaink során megtudtuk, hogy nagyon sok zöldség és gyümölcs érkezett az Újvilágból, de az már kevesebbek számára tisztázott, hogy a tök származási helye is Dél-Amerika, és hogy a cukkini a tök és a kígyóuborka keresztezéséből született, és mindössze harminc évvel ezelőtt jelent meg a magyar piacokon. Az olaszok már régebb óta ismerik, tőlük származik – a zucca szóból – az elnevezés is.

Krumplival mérgeztek?

– Nem is gondolnánk, hogy paradicsomot már az 1870-es években is termesztettek hazánkban, csak sokáig dísznövényként ékesítette főurak és kolostorok udvarát. Akkoriban „kiskorában" teljesen úgy nézett ki, mint a krumpli termése – cseresznye méretű, inkább sárgás a gyümölcs –, és ugyanúgy tartották mindkettőt az ablakban, mint ahogyan mi ma a muskátlit. Köztudott volt ugyanis, hogy a krumpli levele és termése mérgező, fogalmuk sem volt arról, hogy a gumója viszont ízletes és ehető. Volt is nagy botrány, sőt még parasztlázadás is az 1760-as években Erdélyben, amikor az uralkodó nagy mennyiségben kezdett burgonyavetőmagot osztani a népnek, hogy ezzel elejét vegye az éhínségnek.

Az étkezési etikett sokáig nem volt kifinomult, az asztal melletti orrfújást is csak a reneszánsztól nézték rossz szemmel még a legelőkelőbb
Az étkezési etikett sokáig nem volt kifinomult, az asztal melletti orrfújást is csak a reneszánsztól nézték rossz szemmel még a legelőkelőbb

Csakhogy a parasztok azt hitték, hogy meg akarják őket mérgezni, mert nem a krumpli gumóját, hanem a termését ették. Mikor megtanulták, hogy a gumót kell kiásni, és ízletes, ehető ételeket kezdtek készíteni belőle, a paradicsom „karrierje" is akkoriban lendült fel. Amikor a tizenkilencedik században a krumpli végre elterjedt a szélesebb társadalmi rétegekben is – először általában a nemesség ismerkedett meg az új élelmiszerekkel –, megkezdődhetett a paradicsomtermesztés, ekkor már ismerték a ma oly közkedvelt nagyobb méretű, piros gyümölcsöt is – tudjuk meg Bartók Gertrud történésztől.

Földi- vagy szerelemalma?

Vukov Anikó Veronika néprajzkutató arra is rávilágít, hogy miért hívták szerelemalmának a paradicsomot. – Az apró sárga gyümölcsök nagyon édesek voltak, az olaszok nevezték el emiatt pomodorónak, azaz aranyalmának, a franciák hívták szerelemalmának. Ez némiképpen utal arra, hogy a paradicsom afrodiziákum.

 Vadászebek szőrébe törölték ujjaikat

István udvarában, illetve az egész középkorban kézzel ettek, Magyarországon Mátyás uralkodásával jelentek meg az evőeszközök. Egészen a 16. századig a magyar villa egyágú, majd amikor a törökök elfoglalják Konstantinápolyt, rengeteg bizánci előkelő menekül Dél-Itáliába, így kerül Európába a többágú villa. Az asztalon mindig volt egy vizestál, amelybe virágszirmokat szórtak, ebben tisztogatták meg ujjaikat, vagy az asztal körül kéregető vadászebek szőrébe törölték. Az asztali etikett nem volt olyan kifinomult, az asztal melletti orrfújást is csak a reneszánsztól nézték rossz szemmel még a legelőkelőbb asztaloknál is. Mézzel édesítettek, és István idején szervezték meg a szőlőtermesztést, tulajdonképpen a jól szervezett gazdálkodás ekkor honosodott meg hazánkban. Gizella hatására kezdtek el például egy vad típusú sertésfajtát tenyészteni. Desszertként is sok friss gyümölcsöt fogyasztottak, árpasört, bort és kútvizet ittak.

Anikó a burgonyával kapcsolatban pedig egy anekdotát említett, amely szerint protestáns diákok mentek Németországba tanulni, és amikor hazatértek, hátizsákjukban burgonyagumókkal, Wesselényi nádor elé vezették őket, mert azt gondolták, hogy valami mérgező növény van a tarisznyájukban. De a nádor hamar felismerte, hogy tévedés történt, és emiatt meg szerette volna jutalmazni a fiatalokat, akik ezt nem fogadták el, örültek, hogy szabadon távozhattak. Persze ez egy folklórtörténet, nem biztos, hogy így történt, de a krumplival kapcsolatos szkepticizmust jól érzékelteti. Ebben az időben egyébként a krumplit földialmának hívták, de elkészítése hasonlóan zajlott, mint mostanság: vízben főzték, annak ellenére, hogy ismerték a nyugat-európai, vajban párolt módszert is. Majd a krumpli hagyományosan a szegények eledeleként vonult be a köztudatba.

Indiánok termesztették a paprikát

A paprika is több évszázados történetre tekint vissza, a nemzetség valamennyi faja Közép-, illetve Dél-Amerikából származik, de mára a mérsékelt és a trópusi égövben szerte a világon termesztik. Kolumbusz Kristóf háziorvosának hatására hozták be Európába Amerika felfedezése után, a nálunk oly népszerű közönséges fehér paprika (t. v. paprika) már nem az, ami annak idején Dél-Amerikában elterjedt. Ők a chili cserjés paprikát ismerték. A fűszerpaprika pedig specifikusan Magyarországon és Spanyolországban terjedt el, mert a klíma itt volt a legmegfelelőbb a termesztéséhez. Bálint Sándor tanulmányában is olvashatjuk, amint egy német utazó feljegyezte, hogy az emberek paprikafüzéreket készítettek, és ez hagyományosan a gyerekek és az asszonyok feladata volt.

– 1806. november 21-i, berlini rendeletével vezette be Bonaparte Napóleon császár az úgynevezett kontinentális zárlatot, amelynek értelmében Franciaország, valamint az általa megszállt és vele szövetséges államok minden kereskedelmi tevékenységet felfüggesztettek a Brit Birodalom irányában. A blokád, amelyhez kényszerből szinte egész Európa csatlakozott, vezetett például oda, hogy az erős paprikát bors helyett használták. Hasonlóan erős volt, viszont olcsóbb – innen a törökbors elnevezés is. Már 1570-ben díszlett vörös törökbors néven Zrínyi Miklós nevelőanyjának, Széchy Margitnak növényi ritkaságokat gyűjtő kertjében – világít rá Vukov Anikó Veronika.

Hozzáfűzi: – Az indiánok nemcsak ismerték, de termesztették is. Európába Kolumbusz orvosa, Diego Alvarez Chanca hozta 1494-ben, aki Kolumbusz második útján gyűjtötte be és írta le az első paprikákat. Az akkori paprikák nagyon hasonlítottak a mostani díszpaprikatípusokra. Azt gondolom, könnyen előfordulhat, hogy Kolumbusz háziorvosa felismerte: gyógyításra is használható a növény. Köztudott egyébként, hogy paprikából főzött pálinkával is gyógyítottak az 1831-es kolerajárvány idején. Ezzel igyekeztek erősíteni az immunrendszert – érvel a néprajzkutató.

Kását ettek

– A nagymértékű húsfogyasztás a nemesek kiváltsága volt, csakúgy, mint a sóé és a borsé. A paraszti népréteg leginkább gabonaalapú táplálkozást követett. Speciális sóoldatban, hordóban tartósították a húsokat, és rengeteg borsot használtak. Majd csak a reneszánszban ismerik meg azt a gazdag fűszerezést, amit ma is ismerünk. Itáliából érkezik hazánkba a sáfrány, a gyömbér, az ánizs, a kapor a 16. században, de majd csak a 19. században terjed el a paraszti háztartásokban is. A töltött káposzta és a gulyásleves is nagyjából innen datálható – meséli Bartók Gertrud, aki azt is megcáfolta, hogy a főúri udvarokban a hátuk mögé dobálták volna az urak a leszopogatott csontokat.

A paradicsom karrierje a krumpliéval kezdődött.
A paradicsom karrierje a krumpliéval kezdődött.

– Egyszerű konyhakerti zöldségek, gyökerek, gombák felhasználásával szószokat készítettek a húsok mellé, vagy gyümölcsökkel sütötték össze azokat. A húsokat mindig meg is főzték. István udvarában már ismerték a kenyeret, igaz, laposabb, tömörebb volt, mert kovásszal készült. Az élesztőt nem ismerték, majd csak a tizenötödik században sütnek kalácsot. A korai kenyerek még teljes kiőrlésű liszttel készülnek, és a malomkövek pora is belekerül, pont emiatt esznek szívesebben gabonából készült kását, mert a kőzettörmelék tönkreteszi a fogukat. Tulajdonképpen a 14–15. századig nem is volt igazi kenyér, és utána még sokáig a húshoz hasonlóan luxuscikknek számított. Igazán szép, méretes parasztkenyereket csak a 19. századtól fogyasztottak – világít rá a történész.

– Ekevas elé tett kenyérrel kezdték meg a szántást, a földre esett kenyérdarabokat felvették és megcsókolták, hitték: a búzaszemben Jézus arcát látják. A kenyér Krisztus teste, olvashatjuk a Bibliában. Jelentősége átszőtte az egész európai hiedelemrendszert – fejezi be Vukov Anikó Veronika.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egy hét szabadság a Hajógyári-szigeten

Bokáig érő sárban dagonyáztunk végig két koncertet a szabadság szigetén. Tovább olvasom