Délmagyar logó

2017. 06. 29. csütörtök - Péter, Pál 24°C | 33°C Még több cikk.

Támogatás iskolakezdés előtt

Szeged - A tanévkezdés mindig pluszkiadásokat jelent a családoknak. Arra voltunk kíváncsiak, a települések miként járulnak ehhez hozzá, tudják-e segíteni a családokat.
Sok családban augusztusban vásárolják meg a tanuláshoz szükséges eszközöket. Csongrádon a rendszeres gyermekvédelmi támogatással kapnak segítséget a rászorulók, általános iskolásoknak ingyentankönyv, ingyenétkezés jár, míg a középiskolásoknak 50 százalékot kell fizetniük a tankönyvekért. Ha valaki nem fér bele a fenti kategóriákba, kérhet étkezési támogatást, amely a díj 30 százalékát fedezi, de iskolakezdés előtti külön támogatás nincs. Ez Csanytelekre is igaz, pedig a település az elmúlt évet 36 millió forintos plusszal zárta, januártól viszont 92 milliós forrást vontak el a községtől. Utoljára három éve adtak támogatást a rászorulóknak tanévkezdéskor, az óvodásoknak fejenként 4000, az iskolásoknak 6000 forintot.

Külön iskolakezdésre támogatás nincs Szegeden, de a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosultak évente háromszor kapnak 5800 forintnyi rendkívüli „segélyt", májusban, augusztusban és novemberben. A májusit az önkormányzat saját forrásból biztosítja, idén erre 21,5 millió forintot költött, az augusztusit állami forrásból fedezik, és kötelezően Erzsébet-utalványban kapja 3407 gyerek. Ezen túl a rászorulók átmeneti segélyt, a gyermekétkeztetési díjhoz támogatást igényelhetnek.

Szentesen az önkormányzat szociálpolitikai osztályán idén is augusztus 31-éig lehet benyújtani a beiskolázási segélykérelmet, és a hónap végén vehetik át a jogosultak a rendszeres gyermekvédelmi kedvezménnyel járó Erzsébet-utalványokat. A felsoroltakon kívül az Iroda-Profil Kft. és a polgármesteri hivatal évek óta működteti az „Első füzetem" akciót, amellyel füzeteket kapnak ajándékba a leendő elsősök. A szociálpolitikai osztályon kidolgoztak egy felsőoktatási szociális ösztöndíj pályázatot a hátrányos helyzetű, rászoruló fiataloknak, hogy elérhetővé tegyék számukra a felsőoktatásban való részvételt, ez 2005 óta létezik. Hódmezővásárhelyen megkapják a szokásos, 5800 forintnyi Erzsébet-utalványt, és tavaly a 17–18 évesek 10 ezer forint értékben ruhavásárlási utalványban részesültek. Az idén is keresik a lehetőségét, hogy valamelyik korosztály – az óvodástól a 18 évesekig – kapjon valamit.

Makón 10 évig, 2002-től 2012-ig adott az elsősöknek 3, a másodikosoknak 2, az ötök osztályba menőknek 4, a kilencedikeseknek 5000 forint beiskolázási támogatást az önkormányzat. Ez évente 3,5–4 millió forintot tett ki, és 850–900 gyereket érintett. Idén viszont 461,5 millióval kevesebb a város bevétele, takarékoskodni kell, a megszorításoknak esett áldozatul a beiskolázási támogatás.

Maroslelén speciálisan tanévkezdést segítő támogatás nincs, viszont a közmunkások között – ők általában rászorulók is egyben – rendszeresen osztanak 100–120, mezőgazdasági terményekből összeállított csomagot, valamint karácsonykor is kapnak ajándékot a gyerekek. A megye legkisebb településén, Kövegyen (ahol tanintézmény nincs, iskolás korú gyerek azonban igen) 10 család kap 5–5 ezer forintnyi segítséget. Ezenkívül, rászorultság esetén, rendkívüli támogatás igényelhető – odaítéléséről a képviselő testület dönt –, évente 2-3 famíliát érint, 5-10 ezer forint értékben.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ásós Géza autentikus cigányételeket kínál

Az ország első cigányvendéglőjének vezetője a 33 éves Ásós Géza. A férfi 2011 végén nyitotta éttermét Békésen. Tovább olvasom