Délmagyar logó

2017. 11. 23. csütörtök - Kelemen, Klementina 3°C | 13°C Még több cikk.

Táncban és bulizásban is profi a Szegedi Balett két Kittije

Szeged - Profi a bulizásban a Szegedi Kortárs Balett két Kittije – a lányok több mint egy éve ismerik egymást, a legjobb barátnők lettek. Szakmai féltékenység nincs közöttük, inkább segítik egymást a munkában és a magánéletben is.
Két dudás nem fér meg egy csárdában – tartja a mondás, amelynek eleven cáfolata a két Kitti a Szegedi Kortárs Balett társulatánál. Olyannyira, hogy a 25 éves Palman Kitti és a 20 éves Hajszán Kitti nagyon jó barátnők lettek – pedig alig több mint egy éve ismerik egymást. Szakmai féltékenység nincs közöttük, azt mondták, mindketten ismerik saját korlátaikat. Inkább segítenek egymásnak, hogy a másik minél jobb lehessen – a színpadon és a magánéletben egyaránt.

– Az első közös pont a horoszkópunk: mindketten oroszlánok vagyunk. Mikor még szinte semmit nem tudtam Kittiről, akkor is értettem, mit miért csinál – magyarázta a szőke Palman Kitti. – Látjuk a másikban saját magunkat: én is így csináltam volna! – vágott közbe a sötétbarna hajú Hajszán Kitti.

A barátságuk lassan alakult ki, mert egyikőjük sem az a típus, aki mosolyogva eljátszaná, hogy mennyire érdekli a másik – de idővel megnyíltak, barátnők lettek. A most is futó Csipkerózsika című darabban Palman a jó, Hajszán a rossz tündért táncolja. Az életben nincs ilyen különbség közöttük: intelligens, szép és kedves lánynak tartják a másikat – viccelődtek.

Palman Kitti a jó, Hajszán Kitti a rossz tündért alakítja a Csipkerózsikában. Fotó: Frank Yvette
Palman Kitti a jó, Hajszán Kitti a rossz tündért alakítja a Csipkerózsikában. Fotó: Frank Yvette

– Kitti egy rendkívüli egyéniség. Nagy, pozitív kisugárzása van, kellemes csalódás volt, amikor megismertem. És nagyon segítőkész – sorolta Hajszán Kitti szőke barátnője tulajdonságait. Palman Kitti szerint barátnője életvidám, tűzről pattant lány, és nagyon őszinte. Az ember mindig tudja, hogy hányadán áll vele, és ezt nagyon szereti benne.

– Eddig csak egy kisebb veszekedésünk volt, de mindketten szeretjük gyorsan tisztázni az ilyen félreértéseket – magyarázta a kicsit vagányabb, cserfesebb szőke lány. – Egy lényegtelen, hétköznapi ügy volt, ennél többet nem mondhatok – mosolygott titokzatosan a visszafogottabb és csendesebb Hajszán Kitti, akiben pont ezt a nyugodtságot és megfontoltságot irigyli a barátnője. – Én hamar kimondom, amit gondolok, ő inkább végiggondolja, és ha kell, hallgat – magyarázta Palman Kitti.

A magánéletben is mindig segítik egymást. Fotó: Schmidt Andrea
A magánéletben is mindig segítik egymást.
Fotó: Schmidt Andrea

– Hogy mit irigylek benne? A szakmai alázatát és a szorgalmát. Bár én is szorgalmas vagyok, ha problémám van, az sajnos a munkámon is meglátszik. Ő viszont tánc közben ki tud zárni mindent, s ezt tényleg irigylem. Meg azt, hogy közvetlen mindenkivel – mondta komolyan Hajszán Kitti.

Nem adják kölcsön egymásnak a ruháikat, és vásárolgatni sem szoktak együtt, ez persze nem jelenti azt, hogy nem csinálnak „csajos dolgokat". Volt, amikor majdnem minden estét együtt töltöttek egy csésze kávé vagy egy pohár bor társaságában – ország-világ híreiről, a napjukról és pasikról beszélgettek órákon keresztül.

Felturbózott Csipkerózsika

– Mindketten imádunk táncolni, szórakozni, élni. A bulizásban profik vagyunk – avatott be a cserfesebb táncos. – A múltkor például egy színházi premierbulin a DJ azt a zenét rakta be, amire a Csipkerózsikában is együtt táncolunk. Mikor meghallottuk, egymásra néztünk, és előadtuk – persze kicsit felturbózva – árulta el Hajszán Kitti, hozzátéve: természetesen nagy sikerük volt.

Olvasóink írták

  • 1. flexsnake 2009. október 06. 15:36
    „Kittik már csak ilyenek :D”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Végleg elmeszelték a fertőtlenítő céget

Nem kell több pénzt fizetnie 9 Csongrád megyei településnek a 2006-os árvíz utáni fertőtlenítésért. Tovább olvasom