Délmagyar logó

2017. 10. 17. kedd - Hedvig 9°C | 23°C Még több cikk.

Új iskolát avattak

Szeged - Irodalmi műsorral, kiállítással, beszélgetéssel és faültetéssel ünnepelte a Wesley János iskola és óvoda, hogy saját, önálló épületbe költözhetett.
A tavaszi félévet már saját, önálló iskolájában kezdte a régiós Wesley János iskola és óvoda. Az épületet a hagyományos Wesley-gálával avatták fel szombaton. Az egykori Dugonics-iskola zsongott a készülődéstől, a tornatermet pedig zsúfolásig megtöltötték a fellépő gyerekek, felkészítő tanáraik és a műsort meghatottan figyelő szülők. Az énekeket, táncokat és verseket Móra Ferenc műveiből válogatták össze, hogy az író, újságíró és muzeológus előtt tisztelegjenek születésének 135. és halálának 80. évfordulóján. A több mint háromórás gálához az iskola orosházi tagintézményének diákjai is csatlakoztak egy bemutatóval. Iványi Gábor, a fenntartó Magyar Evangéliumi Testvérközösség (MET) lelkész elnöke, a rendezvény fővédnöke is beszélt Móra Ferencről. Azt mondta, nagy szegénységből indult, és csak a szerencse folytán végezhette el iskoláit, mert az akkori hatalmasok úgy gondolták, nem kell mindenkinek tanulni. Ennek ellenére áttörte a szegénység falát, hogy valakivé váljék, és példát mutasson.

Új iskolát avattak. Fotó: Karnok Csaba (galéria)

Az emeleti Móra-kiállítást egyedi műsorral nyitották a végzősök, irodalmi idézeteket és Quimby-számokat is felfedeztünk benne. A tárlaton a 12. A osztály és Péter László irodalom- és helytörténész szemszögéből láthattuk Szeged irodalmi emlékhelyeit. Vele és Vészits Andrea író, rendezővel, Móra dédunokájával beszélgetést tartottak. A Móra-kutatónak a gimnáziumban osztálytársa volt Andrea édesapja, Móra Vademberként emlegetett Ferenc nevű unokája. Azt is megtudhattuk, hogy a MET kiadja Tömörkény István és Móra Ferenc eddig meg nem jelent írásait Péter László szerkesztésében. Az ünnepséget iskolaavató faültetés és a Dugonics-emléktábla koszorúzása zárta.

Trócsányi Anna igazgató elmondta, ahhoz, hogy a 29 pedagógus, valamint a 140 hátrányos helyzetű és tanulászavaros általános és középiskolás átköltözhessen, a gyerekek és a tanárok családja nagy áldozatot vállalt. A rengeteg segítségért cserébe idén nem kellett belépőt fizetni a rendezvényre. Téglajegyet bárki válthatott 500-tól 50 ezer forintig, hogy támogassa a 2130 négyzetméteres Osztróvszky utcai ingatlan további renoválását. A tavalyi gála bevételéből használt gépekkel felújították a számítógépparkjukat, így az öt érettségizőnek, aki válaszható tárgynak számítástechnikát jelölt meg, nem kell termet bérelni a vizsgákra. 

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Transzzsírvadászat – mennyi az annyi?

Nem lehet az élelmiszerekben 100 grammonként 2 grammnál több transzzsírsav – ezt immár jogszabály is rögzíti. Tovább olvasom