Délmagyar logó

2017. 12. 15. péntek - Valér 6°C | 13°C Még több cikk.

Újra összeült Szeged 1990-es közgyűlése

Szeged - Szombat délután három órától újra ülésezett Szeged első, rendszerváltás utáni közgyűlése. Nosztalgiázzon velünk!

17:21 Véget ért az emlékező közgyűlés.

17:19 Újra Lippai Pál beszél: - Ez a négy év tanított meg arra, hogyan kell egy várossal foglalkozni. Óriási felelősség volt, úgy gondolom, ebből azóta is mindnyájan profitálhatunk - mondta Lippai, aki a közgyűlés zárásaként megszavaztatta Piri József javaslatát: 10 év múlva újra, ugyanitt találkoznak.

17:13 Ványai Éva újra szólásra emelkedik a közgyűlésben: - Jó volt megélni a rendszerváltást, jó volt ez a 20 év, de az MDF mélyrepülését már nem tudtam tovább vállalni, így kiléptem a pártból, és nem is indultam a mostani választásokon. Akkor még nyolc nő ült a padsorokban, ma már csak kettő. Az első közgyűlésben nagyon sokat tanultam.

17:08 Turzó Ferenc egy vallomással kezdi: - A politika egy komolytalan dolog, csak a Szilvásy félék szeretik űzni... Mindenki a városért dolgozott, és ami nagyon fontos: tiszteltük, szerettük egymást. ma ilyet nem nagyon tapasztalok.

17:06 Tokody Ferenc azt mondta el, sok jó fejjel találkozott itt. Nyugdíjas építészként él, három gyermeke, öt unokája van. - Öröm újra hallani titeket!

Összeült Szeged 1990-es közgyűlése. Fotó: Karnok Csaba (galéria)

17:04 Szilvásy László következik: azóta is én vezetem a legjobb ügyvédi irodát a Dunától keletre. Nyolc év után szabadult meg tőlem a város, ekkor már én is rájöttem, az amatőrök ideje lejárt, s jöttek a hivatásos bűnözők.

17:01 Simoncsics János is Lippaihoz kötődő kapcsolatával kezdi: együtt "legeltették" a gyerekeket a Széchenyi téren, így kezdődött minden. - Két hónapja értelmiség fogyatékos vagyok: nyugdíjba mentem.

16:58 Szirtesi Zoltánné következett Piri József után. - Volt egy álmom, a cigányságot akartam képviselni. Azóta kiderült, rosszabbul állunk ebben a kérdésben, mint a rendszerváltás előtt. Nem tudtam a politikától teljesen elszakadni annak ellenére, hogy már régóta nem vagyok képviselő.

16:51 Piri József azzal kezdte, 20 nappal ezelőttig éltem a politikából. - A megyei közgyűlés ebből a szempontból nem számít. Akkor nem is vettük észre, mennyi értelmes ember ül közöttünk.

16:45 Mészáros József is csak a szépre emlékezik. - Még egy ciklusban voltam képviselő, majd úgy, ahogy kell, teljes mértékben eltávolodtam tőle. Mégis, a mai napig sokan kérdeznek tőle az önkormányzattal kapcsolatos dolgokat. 1998-től arra is rájöttem, nagyon nagyszerű emberek élnek a politikán kívül is: bt.-t indítottam, 2005-ben minden külső segítség nélkül tönkre is tettem... Most talán újra szép lesz az életem. Van egy szenzációs unokám, kezdek újra boldog lenni - sorolta a vele történteket mindenki Mészije.

Barátok jöttek össze a Torony alatt. Fotó: Karnok Csaba
Barátok jöttek össze a Torony alatt.
Fotó: Karnok Csaba

16:30 Lippai Pál most végül is megköszöni a Fidesz-képviselőknek, hogy akkor nem vallották be, hogyan lettek képviselők (hangos nevetés a padsorokban). - Többen is megkértek, írjak emlékiratokat, de azt szerintem csak ez az 53 ember élvezte volta. Így teljes egészében a bélyegek felé fordultam. Hetente kétszer szenior korúakkal edzem a testem, részt veszek néha az öreg rockerek bulijain is. A díszpolgári címet nektek köszönhetem, szerintem miattatok kaptam meg - tette hozzá Lippai.

16:27 Lencsés Éva azt mondta el, 16 éve tanítja az egyetemen a német nyelven - meglehetősen diktatórikus módszerekkel: - Remélem sokat tanulnak belőle a hallgatók.

16:21 Kosztolányi József azzal kezdi, a Fidesz túlnyerésének köszönhetően került be a közgyűlésbe. - Nem voltunk politikusok, próbálgattuk egymást. Az egész emberi módon zajlott - jegyezte meg. Köszöni, hogy akkor és most is itt lehet.

16:18 Kerekes Pálé a mikrofon. - Az elmúlt 20 évben sok minden történt velünk. Egy dolog biztos, egy olyan úton indultunk el, amire büszkék lehetünk - mondta Kerekes Pál. Ezután elmondta, a családi vállalkozásában találta meg számítását: sikerrel építette fel az életét.

16:15 Kiss Lajos a következő felszólaló. - Sokat komolyodtam a városházi munka után. Szerencsénk volt, hogy közel azonos számban ültünk a közgyűlésben, így mindig meg kellett találnunk az egyensúlyt - jegyezte meg Kiss, aki hozzátette, 1994-től egy ciklust még a megyei közgyűlésben dolgozott.

Fotó: Karnok Csaba
Jókedvű, mosolygós volt az "osztálytalálkozó".
Fotó: Karnok Csaba

16:13 Jenei Ferenc emelkedik szólásra. - Az utóbbi tíz évben rájöttem, semmi közöm a liberalizmushoz. Amit az elmúlt időben liberalizmusként előadtak ebben az országban... - mondta, aki szerint annak idején sokkal könnyebb dolguk volt, mert rá voltak kényszerítve a kétharmados döntésekre. - Jó iskola volt mindenkinek, aki emberileg fejlődni akart.

16:06 Hatvani Zoltán arra büszke, hogy a független frakció tagjaként meg tudták mutatni, hogy együtt lehetett dolgozni. - A város volt a fontos - hangsúlyozta. Elmondta azt is, több mint 45 kilót fogyott az utóbbi években. - Igaz most egy tízes visszajött... - tette hozzá, majd az unokájáról beszélt, akinek nem tud ellenállni, s igazi nagyapaként mindent megenged neki.

16:00 Galiba Ferenc szólal fel ismét. - 1956-os események miatt csak 38 év után rehabilitáltak. Az életben végtelenül fontos, hogy egészséges életmódot folytasson az ember. Én is így élek, soha nem voltam még orvosnál, pedig már 84 éves vagyok! 22 fős a családom, a négy dédunokám közül, a legfiatalabb Galiba 3 éves.

15:54 Petri Ildikó azzal kezdi "bemutatkozását" a mai napig nagyon jó érzés neki, hogy sikerült a Hősök kapuja freskóját kiszabadítaniuk. Reméli, hogy a Dömötör tornyot is sikerül még felújítani.

15:51 Gyimesi Kálmáné a szó: úgy csöppentem ki a politikából, ahogy bele csöppentem. - A politika egy huncut tudomány - tette hozzá Gyimesi Kálmán, aki megjegyezte, a tiszta, igaz tudomány az, amit Verdi, Mozart alkotott. - Elégedett vagyok, mert egészséges vagyok, s remélem, még ér valami jó az életben.

Összeült Szeged 1990-es közgyűlése. Fotó: Karnok Csaba (galéria)

15:48 Básthy Gábor kap szót: - Én is még kétszer tévesztettem meg a választókat, majd a hőszolgáltató igazgatója lettem. Végre tudok fotózni is, volt két kiállításom is. Szeretek fotózni, de ez csak kikapcsolódás. Egy hónapja és 22 napja nagyapa vagyok! Nem is gondoltam volna, hogy nagyapának lenni még nagyobb öröm, mint apának lenni.

15:46 Dobó János következik: elmondta, még kétszer sikerült megtévesztenie a választókat. - Nem volt egyszerű visszatérni a civil életbe. Kisebb-nagyobb sikerekkel öt évet dolgoztam a vegyiparban - jegyezte meg Dobó, aki elmondta, legnagyobb boldogsága, hogy 1990-ben született lánya Cambridge-ben tanul.

15:43 Felborult az ábécésorrend: Horpácsi András következett. - József Attilának igaza volt, amikor leírta, jogállamban a pénz a fegyver! Ez segített abban, hogy eltávolodjak a politikától.

15:40 Combos Tamás szerint igazán ő volt az, aki belecsöppent a politikába. - 1994-ben hűtlen lettem a politikához, majd szép lassan a városhoz is. Bár tettem egy kísérletet, jelentkeztem Palinál (Lippai Pálnál - a szerk.) ügyvédjelöltnek, aki két lábbal tanácsolt el. Ma a fővárosban dolgozom, egy három éves gyermek boldog apja vagyok, és nincs szándékom visszatérni a politikába.

15:37 Balog László következett a sorban. - Menekültként érkeztem Szegedre 1981-ben, miután nagyon nehézzé vált a helyzetem a szamizdatos nyomdáink miatt. Örülök, hogy 1990-es közgyűlésnek tagja lehettem. vigaszágként jelöltek a horvát kisebbségbe, de két szavazat hiányzott a mandátumhoz. Elégedett vagyok az életemmel, mindig azt csináltam, amihez kedvem volt - mondta Balog.

Fotó: Karnok Csaba
Szilvásy László újra napirend előtt szólalt föl.
Fotó: Karnok Csaba

15:32 Ágoston József kapott szót a jegyző után. Elmondta, a jobbítás szándéka vezette a politikába, de nem találta meg a számítását. Szerszámkészítő üzeme viszont prosperált, nagyon élvezte, amit csinált. - Ábrándozó vállalkozó voltam, nem igazi tőkés, hiányzott belőlem némi diplomáciai érzék és gazemberség is, így a vállalkozásom végül megszűnt. Elfogyott a levegő körülöttem... - tette hozzá.

15:26 Tóth László jegyző Áprily Lajos Szilencium című költeményével tisztelgett az elhunyt képviselők előtt, majd elsőként számolt be az elmúlt 16 évéről. Panaszkodjak vagy dicsekedjek? - tette fel a költői kérdést, majd az utóbbi mellett döntött. "Nem kellett szégyenkeznünk amiatt, hogy üres kasszát adtunk át az utánunk jövőknek" - mondta a jegyző.

15:21 Koha Róbert is az antidemokratikus ülésvezetéshez szólt hozzá: nem szeretné újból elismételni az akkor föltett 13 kérdést, majd megjegyezte, mondjon le azonnal, hiszen annak idején és most sem tudna megnyugtató választ adni rájuk. Lippai erre azt mondta: erről most sem szavazunk. Viszont kézfeltartással elfogadták azt a határozatot, amelyet eredetileg Lippai napirendként terjesztett be. Azt is elmondta, Piri javaslatáról csak a közgyűlés végén szavaznak majd.

15:18 Galiba Ferenc, mint a közgyűlés doyenje köszöntötte a megjelenteket. Elmondta, megtalálta az akkori közgyűlés forgatókönyvét és köszöntő szövegeit. Ezekből olvasott föl néhány bekezdést.

15:15 Szilvásy László azt jegyezte meg vigyorogva, hogy Lippai polgármester úr antidemokratikusan kezdte vezetni a közgyűlést: "előbb azt kérdezze meg a polgármester úr, van-e valakinek napirend előtti felszólalása, és csak utána terjessze elő a napirendet." Erre Lippai megjegyezte, el tudom dönteni, mit akarok föltenni kérdésre (zaj, nevetés a padsorokban).

Összeült Szeged 1990-es közgyűlése. Fotó: Karnok Csaba (galéria)

15:10 Piri József napirend előtti felszólalással indít. Örömmel állapítja meg, hogy mindnyájan egy frakció tagjai, az idősödő volt képviselők frakcióját alkotják. Majd arra kérte a képviselőket, mindent egyhangúlag fogadjanak el. Ezután kérte, hogy vegyék fel a napirendre, hogy tíz múlva ugyanitt ugyanígy találkozzanak.

15:09 Botka után Lippai beterjesztette a közgyűlés egyetlen napirendi pontját: ábécésorrendben mindenki elmondja, hogy alakult az élete 1994 végétől kezdve.

15:02 Botka László Szeged hivatalban lévő polgármestere köszönti a megjelenteket. - A rendszerváltás legfontosabb demokratikus lépése volt az önkormányzatiság kialakítása - mondta beszédében Botka, majd hozzátette: az olykor vitriolos összecsapások mellett érezni lehetett, hogy minden képviselőt az vezérelte, fejlődjön a város.

14:59 Lippai Pál immár komolyan üdvözli a testület jelen lévő tagjait. A közgyűlés egy perces néma felállással adózott azon képviselők emléke előtt, akik már nincsenek az élők sorában. Lippai elmondta, nekik ez a nap kétszeresen is ünnep, hiszen 1956 mellett a 20 évvel ezelőtt megalakult közgyűlésre is emlékeznek.

14:52 Lippai Pál ismertette a forgatókönyvet. Elmondta, először Botka László polgármester mond egy rövid köszöntőt, majd utána "magunkra maradunk, s elkezdjük a közgyűlést. Ha valaki napirend előtt fel akar szólalni, az megteheti, majd arra kérek mindenkit, mondja el, hogyan távolodott el a politikától, hogyan lett belőle boldog ember!"

A Himnusz közös éneklésével kezdődött Szeged önkormányzati testületének ünnepi, alakuló közgyűlése, melyet a legidősebb képviselő, Galiba Ferenc nyitott meg - írta a Délmagyarország 1990. október 24-i, szerdai számában. Lippai Pál polgármester egy nagy szevasztokkal köszöntött mindenkit, s megjegyezte "örülök, hogy szinte mindenki megtalálta már a helyét! Dumáljatok ugyanúgy, mint a közgyűlés alatt, örülök, hogy senki nem változott!"

Az október 23-i ünnepségsorozat részeként újra összeült Szeged város rendszerváltás utáni első közgyűlése. 53-an ültek be akkor a torony alá, a polgármester Lippai Pál volt. Ennek éppen 20 éve.

Olvasóink írták

24 hozzászólás
12
  • 24. Csirén 2010. október 25. 11:29
    „Akkor még valóbvan a város és a választók számítottak, s nem a budapesti "kézivezérlés"működött. Akkor még a képviselő megtiszteltetésnek vette, ha egy tisztségre jelölték. S ma....?”
  • 23. Sportplusz 2010. október 24. 22:06
    „T 22.!! ez volt egy tisztességes csapat .. a mai mszp frakciotol nem csak hányingerem van de le is hányom és eddig lippai ur volt a leg jobb P.mester botka csak cipőpucolo lehet melette .”
  • 22. antikos 2010. október 24. 19:30
    „Hányigerem lett...”
  • 21. Konrad 2010. október 24. 17:29
    „15. Zsoltee0716 2010.10.23. 21:22:

    Én már nem. Amíg alapvető intézményi változásokat nem valósítanak meg, addig csak tologatják a hiányt. Ráadásul az Alkotmányból is Tákolmány lesz, ha így folytatják.

    De az jó, ha te hiszel abban, hogy lehet jobb. Azt gondolom, csináljátok meg jobbra!”
  • 20. gereben 2010. október 24. 10:47
    „igazskereső, rossz helyen keresed, nem a bizottságosdival van baj. Kevés pénzt fizetnek érte, és sok kis szakmai kérdés ott dől el, nem terhelik velük a Közgyülést. Egyébként ezek adták el a franciáknak jó szar feltételekkel a vizmüvet.....ez nem csípi a szemed??”
  • 19. igazságkereső 2010. október 24. 10:28
    „Nincs értelme a nosztalgiázásnak,hiszen ma mindenkit,vagy legalább is nagyon sokakat a kilakoltatás réme fenyeget, számláikat a továbbiakban fizetni nem tudók gondjai feszítenek!Lehet,hogy nagyon jól elvannak a képen látható urak és hölgyek,kik sajnos egy jottányit sem vitték előbbre a város helyzetét!Mert ha ez nem így lenne,akkor ma kevés embernek fájna a feje a kifizethetetlen hőszolgáltató,áramszolgáltató és a többi szolgáltató számlái miatt! Fontos az volt számukra,hogy különböző bizottságokban töltsék el szabad idejüket, mert hogy ezek a bizottságok semmire sem vitték az általuk képviseltek helyzetét előbbre az biztos.Dr Ványai Éva az eü-i bizottságban ténykedett mint orvos,de akkor miért is tart ott a szegedi eü. helyzete ahol tart? Így van ez a többi bizottságosdival is, de a szegedi polgár helyzete figyelembe sem került!Aki meg tudja ezt cáfolni,kérem írja meg,hogy hol tévedek,hiszen sajnos tapasztalat alapján írom ezen véleményem!!”
  • 18. sajtkukac 2010. október 24. 09:48
    „Minek????”
  • 17. szatyi 2010. október 23. 22:22
    „16. hozzászólás ferdzso 2010.10.23. 22:17

    Gondolod, hogy NEKED elhiszem?”
  • 16. ferdzso 2010. október 23. 22:17
    „"szatyi"!: A villanyszámlát, fűtést, és takarítást összegezve, Neked, kb. "1" Ft.-odba. (De megnyugtatlak, három forint alatt lefelé kerekítenek.)”
  • 15. Zsoltee0716 2010. október 23. 21:22
    „13. hozzászólás Konrad 2010.10.23. 21:00

    Most is aszt hiszük, hogy jobb lehet/lesz!”
  • 14. szatyi 2010. október 23. 21:16
    „Csak két kérdésem lenne:

    1.-Mire volt jó ez az egész cécó?
    2.-Mennyibe került ez nekem- mint szegedi adófizető?”
  • 13. Konrad 2010. október 23. 21:00
    „Tetszik ez az osztálytalálkozós ötlet :)
    Én is ott voltam 20 éve, fent ültünk a karzaton, és nagyon hangosak voltunk, amikor Latyak lett a polgármester :)

    Akkor még hittük azt, hogy minden jobb lehet. Más világ volt, és ezek az emberek is mások voltak, mint a maiak. Persze voltak story-k, és azért így 16-20 év távlatából tényleg csak a jóra kell emlékezni.

    Czeto-nak meg külön örülök, hogy belekerült a felsorolásba.”
  • 12. Rozsdás 2010. október 23. 20:57
    „Ez egy olyan gesztus ami csak azoknak okoz gondot aki abban hisznek hogy a politikai indíttatás határozza meg a fejlődést, holott nem rendelkeznek semmiféle politikai identitással ami kicsit elgondolkoztató!!

    "Az október 23-i ünnepségsorozat részeként újra összeült Szeged város rendszerváltás utáni első közgyűlése. 53-an ültek be akkor a torony alá, a polgármester Lippai Pál volt. Ennek éppen 20 éve."”
  • 11. Liberation 2010. október 23. 20:45
    „A tudósítónak egy kicsit jobban kellett volna figyelni a nevekre (pl. H. A:), meg kellett volna írni, hogy kik, miért nem szólaltak fel a megjelent egykori képviselők közül (Tűhegyi?) és illett volna leírni, hogy kik hagyták el örökre, visszatérhetetlenül a politikát.

    A lentebb gyalázkodóknak pedig azt üzenem, szégyelljék magukat, nem a szokásos mocskolódás, hanem hála és köszönet illeti meg azokat, akik 20 éve vállalták, hogy egy Magyarországon évtezed óta szokatlan rendszert, a demokráciát megpróbálják Szegeden is gyakorolni és megismertetni az itt élőkkel.”
  • 10. pákásznák 2010. október 23. 20:13
    „városi, te sem leszel már.......illemtanár, nálad disznó nézett be a gyerekszoba ablakán??”
  • 9. Rozsdás 2010. október 23. 20:02
    „Nem tudta hogy fityesz forradalom van!!
    De a többi megjelent sem!!

    8. varosi 2010.10.23. 19:48
    Az undorító, gőgös bottka mi a francot keresett ott?”
  • 8. varosi 2010. október 23. 19:48
    „Az undorító, gőgös bottka mi a francot keresett ott?”
  • 7. pákásznák 2010. október 23. 18:45
    „Horpácsi nem Béla!........András a gyógyszerész ur......És a Básthy elött ülőt miért hagytátok ki a felszólalók közül??”
  • 6. Lacas 2010. október 23. 18:38
    „Sokan nosztalgiáznak,hogy itt alapozták meg a mai jóléti nyugdijas éveiket.Megbeszélték,kinek mennyi maradt még az akkor ellopott pénzből és hogy a mai körülmények között hogyan mutyiznák ki a pénzt a városból....”
  • 5. Tengri77 2010. október 23. 17:08
    „Kedves Lutetita,
    Sokat gondolkodtam, hogy mit írjak konstruktív hozzászólásodra. Bocsi, de a sok verzió közül az alábbi nyert:
    Te hülye vagy!
    Ja! Még jó hogy a maszopos cimboráid kivétel nélkül csupa konstruktívok...!”
24 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

SIS-körözött gépkocsira bukkantak Szegeden

Szeged - A szlovén hatóságok körözték azt a BMW X5-ös személyautót, amely Szeged Tarján… Tovább olvasom