Délmagyar logó

2017. 08. 17. csütörtök - Jácint 17°C | 31°C Még több cikk.

180 millió forintot követelnek Szentestől

Szentes - A szentesiek a választások előtt számítottak rá, de egy hónappal később került terítékre a Petőfi Szálló. 180 millióra perlik a várost. Állítólag visszalépett a nagybefektető, ez a polgármester szerint nem igaz. Róla azt állítják: priusza van – erről is azt mondja, tévedés.
A mostani városvezetéssel semmi nem lesz a Vitala-projektből – ezt egy kereskedelmi televízió egyik műsorában mondta Katos Zsolt, a Szentes Spa & Medical Kft. ügyvezetője. A sokmilliárdos fejlesztési tervről többször írtunk. A kft. 2011-ben alakult 61 százalék magántőkével, 39 százalékban a szentesi önkormányzat a tulajdonosa, a feladata az volna, hogy megvalósuljon a város területén tervezett turisztikai, gyógy-, és egészségturisztikai program. A szakmai- pénzügyi előkészítésre és finanszírozásra a nemzetközi Vitala Group cégcsoporttal kötöttek szerződést az alapítás évében, a fejlesztés többek között a Petőfi Szálló felújítását is magában foglalná. Tavaly nyáron elkészült a teljes projekt dokumentációja, benne az üzleti, a marketing-, a pénzügyi megvalósíthatósági és a mestertervekkel. Kétéves előkészítő munka után úgy tűnt, belátható távolságra került a beruházás finanszírozása. Katos Zsolt szerint valójában inkább akkoriban kezdett halódni az ügy.

– A Vitala visszalépett. Kiderült, hogy a korábbi befektetővel, a Pendolával nincsenek lezárva a város múltbeli ügyei. Az a társaság anyagi követelésekkel állt elő, részben ez akasztja meg a dolgok menetét. Másrészt az építkezésekhez kinézett ingatlanok vagy nem lettek tehermentesítve, vagy nem kerültek a város tulajdonába. Harmadrészt a Vitala nem tud együttműködni Szirbik Imre polgármesterrel, akinek nem a pártállásával, hanem a személyével, büntetett előéletével van problémájuk – indokolta Katos Zsolt. Mivel a finanszírozási megállapodás határidejéből ezen okok miatt kifutott, a Szentes Spa Kft.-t 180 millió forint tényleges kár érte, ami sok milliárd forint elmaradt haszonnal egészül ki. Ezt egyik tagján, a városon kénytelen követelni, szerződés nem teljesítése miatt.

– A Vitala nem szakította meg a kapcsolatait a várossal, a honlapjukon továbbra is szerepel Szentes a kiemelt projektjeik között, mely megvalósításának magam is az egyik legelkötelezettebb híve vagyok. Az, hogy a személyemmel van baja valakinek, talán azért van, mert kemény vitapartner vagyok, a város érdekeit nézem. A háttérben valami mást sejtek – közölte Szirbik Imre. Meglátása szerint – bár a per egyik eleme késlekedésre apellál – az összeállított megvalósítási ütemterv alapján semmiről nem maradt le Szentes. A büntetett előéletről azt mondta: az egykori Szentes Hús Kft. ügyét választások környékén szokták felemlegetni. A cégben ő tanácsadó volt, a kirótt pénzbüntetést akkor megfizette, elítélték, majd bírói mentességben részesült. Szerinte priusszal sem polgármesteri, sem országgyűlési képviselői választásokon nem indulhatott volna.

A Szegedi Törvényszék november 21-ére tűzte ki az első tárgyalást. Úgy tudjuk, a felperesek a kárt két magatartásnak tudják be, egyrészt az önkormányzat részéről tapasztalt időhúzásnak, másrészt jóhiszemű fél szándékos félrevezetésének. A helyhatóság állítólag sem az összeget, sem a jogalapot nem ismeri el. A képviselő-testület jogi bizottsága hétfőn tárgyalja az ügyet.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Horváth István lemondott a mandátumáról

Nem a szavazók valódi akarata érvényesül a szentesi képviselő-testület bizottságaiban, állítja a Pálmások Szövetségének elnöke. Tovább olvasom