Délmagyar logó

2017. 02. 27. hétfő - Ákos, Bátor 1°C | 12°C Még több cikk.

80 évesen újra indul a helyi választáson

Szentes - A szentesi képviselő-testület legidősebb tagja Ollai Istvánné Esztike néni, aki május 25-én ünnepli 80. születésnapját. Egyelőre nem gondol a pihenésre, ősszel újra indul az önkormányzati választáson.
Mindent Szentesről

A delmagyar.hu hivatalos szentesi Facebook-oldala, nem csak szentesieknek!

– A helyi vízműveknél dolgoztam az iktatócsoport vezetőjeként, onnan mentem nyugdíjba, a politika utána köszöntött az életembe – mondta a 11 unokás nagymama, Ollai Istvánné Esztike néni, a szentesi képviselő-testület legidősebb tagja, aki május 25-én ünnepli 80. születésnapját.

Úgy „keveredett bele" a városi ügyekbe, hogy a Kisérben található bánomháti temetőben nem volt ravatalozó, és ilyen mostoha körülmények között – disznótrágyán keresztülgázolva, sertések röfögésétől, tyúkok kárálásától kísérve – temette el egy napon az öccsét és a fiát.

Ez arra ösztönözte, valamit tenni kell, és gyűjtést indított a ravatalozó építéséért, bejárta az egész várost: Beregtől Felsőpárton át a Szedertelepig. Ez 1990-ben történt. A környékbeliek – Eszti néni a Mentő utcában él – rábeszélésére 1994-ben, függetlenként indult az önkormányzati választásokon, bejutott a képviselő-testületbe, amelynek azóta is tagja.

Ollai Istvánné (jobbról) aktív tagja az önkormányzatnak. A laptop természetes munkaeszköze. Fotó: Vidovics Ferenc
Ollai Istvánné (jobbról) aktív tagja az önkormányzatnak. A laptop természetes munkaeszköze. Fotó: Vidovics Ferenc

Akin tud, segít, 20 éve pártfogolja például a nagytőkei út közelében tanyán lakó, 78 esztendős Kovács Jánosnét – ahogy ő fogalmazott, az öreg nénit, ruhával, étellel, tüzelővel. Egyébként ruhát és bútort is oszt a rászorulóknak. A jótékonysági munkában 16 éve Pásztor Antal segíti.

 Elismerések és karácsony

Ollai Istvánné közösségért végzett munkáját már többször elismerték, kapott miniszteri kitüntetést és háromszor dicséretet. A már említetteken kívül – önkormányzati segítséggel – még támogatja az idősek otthonát, az ehhez tartozó úgynevezett 1-es, 2-es és 3-as klubot, valamint a hajléktalanszállót is. Amióta képviselő, minden karácsonykor ajándékot visz az ott lakóknak.

Húsz esztendeje rajta kívül hárman tagjai a testületnek: Szirbik Imre polgármester, Móra József és Szűcs Lajos alpolgármester. Eszti néni nem pihen, ősszel ismét megméreti magát az önkormányzati voksoláson, ez a döntés már magyarázatra szorul: – Azért indulok újra, mert még van, amit meg kell csinálnom, utak, járdák szorulnak rekonstrukcióra. Amennyiben megválasztanak, vállalom a következő ciklust, addig csinálom, amíg bírom erővel, vagyis amíg át tudom ugrani az árkot. Ezt ma még bármikor megcsinálom. És sok, egyre több a szegény ember, értük is dolgozni kell.

Tizenkét évig műsoros gálát rendezett a nagycsaládosok megsegítésére, arra is házról házra járva kéregette az adományokat, amelyekből csomagokat – ehhez a város is hozzájárult – állított össze a famíliáknak.

Egyik helyen megjegyezték, szégyen, hogy ilyen idősen így akarja eltartani magát: – Ha magamnak kellene koldulni, inkább éhen halnék, de másnak van rá szüksége, válaszoltam. Természetesen az illetőt ez sem hatotta meg, viszont akadt olyan is, aki két szelet süteményéből egyet felajánlott adományként. Az ilyen pillanatokért, emberekért érdemes tovább dolgozni.
És már most, május első vasárnapján, vagyis anyák napján folytatja: 10 éve virágot oszt ezen a napon a házánál.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nem szűnik meg a szentesi véradás

Megszűnik a szentesi, a kórház területén lévő vérellátó állomáson a mindennapos és a kiszállásos véradás – ilyen híreket lehet hallani a városban. Tovább olvasom