Délmagyar logó

2017. 08. 17. csütörtök - Jácint 17°C | 31°C Még több cikk.

Büszke lehet a büdzséjére Szentes

Szentes - Elfogadta Szentes idei költségvetését a város képviselő-testülete pénteki ülésén, ahol arról is döntöttek, hogy lesznek kiemelten támogatott sportágak. A seprűrendeletet viszont nem alkotott a választott grémium.
Rébeli Szabó Józsefről nevezzék el a tiszai strandot, amelynek fejlesztése szívügye volt a város rendszerváltozás utáni első, nemrégiben elhunyt polgármesterének – indítványozta napirend előtt Szabó Zoltán (Jobbik) a szentesi képviselő-testület pénteki ülésén. Képviselői kérdés kapcsán elhangzott, hogy nem szálloda, hanem egy bentlakásos karateiskola kialakítását tervezik az Arany János és az Ady Endre utca sarkán. Egy változásról is szó esett még: az önkormányzat likviditási nehézségei miatt a jövőben nem a hónap első munkanapján, hanem az állami utalást követő napon kaphatják meg bérüket az intézményi dolgozók – ez néhány napos csúszást jelent.

Szentes 2011-es költségvetéséről szóló vita felvezetéseként Szirbik Imre polgármester elmondta, a 11,3 milliárdos főösszeg több mint felét fejlesztésekre fordítanák, a tervezett működési hiány 159 millió forint. Hozzátette, a büdzsé négy nagy beruházásra fókuszál a következő időszakban: az új szennyvíztisztítóra, a városközpont rekonstrukcióra, valamint a kórház és a strand fejlesztésére. Az úgynevezett napház kérdése azért került ki a körből, mert a benyújtott pályázat fennakadt a rostán – ha továbbra is kitartanak az elképzelés mellett, újból pályázni kell támogatásra. Halmai István (KDNP) azt indítványozta, hogy a tiszai üdülőtulajdonosoknak ne kelljen kommunális adót fizetni, mert manapság oda kijutni is nehéz. A korábbi közfoglalkoztatási rendszer megszüntetését elhibázottnak tartotta Szabó Zoltán, aki szerint a kormányzat döntésének is köszönhető, hogy 400 fővel nőtt a szentesi állástalanok száma. Molnárné Tóth Györgyi (Fidesz) nem értett egyet az előtte szólóval. Kifejtette, nem lehet akkora igényt támasztani az állam felé, hogy minden állástalant bevonjanak a közfoglalkoztatásba. A képviselő asszony szóvá tette a város eladósodottságát, egyúttal jelezte, nem lenne helyes a büdzsé elfogadása esetén intézményi átszervezésbe fogni. – Nincs a városnak működési hitele, a fejlesztésekre fordított hitelek fedezete megvan, és erre büszkék lehetünk – szögezte le Szirbik Imre. A polgármester kiemelte, noha kockázatokkal jár, mégis tartani tudják a létszámot, a büdzsében nincs szó leépítésről. A testület többsége végül elfogadta az idei költségvetést.

Újdonságot jelentett a választott grémium számára az a tervezett fejlesztéseket soroló ciklusterv, amely 2014-nél is messzebbre tekint előre, s amit ilyen formában először terjesztettek a testület elé. A polgármester aláhúzta, vitairatról van szó. Horváth István (Pálmások) konszenzust sürgetett a témában, emellett azt kérte, hogy a turizmus kiemelt szerepet töltsön be benne. Molnárné Tóth Györgyi üdvözölte a kezdeményezést, és azt kérte, minél szélesebb körben dolgozzák ki az elképzeléseket. A ciklustervnek szabad utat adtak a képviselők.

A városatyák határoztak a sportfinanszírozás átalakításáról is: ettől az évtől az egyesületek támogatását szolgáló keret – idén 53 millió forint – 80 százaléka a versenysporté, ennek négyötödét pedig a négy kiemelt sportág – az úszás, a tánc, a karate és a vízilabda – között osztja szét a sportbizottság. Megosztotta a testületet a seprűrendelet, amely megalkotását a Fidesz-KDNP kezdeményezte. Mint arról lapunk is beszámolt, a kormánypárti frakció három képviselője azt szerette volna elérni, hogy rendeletben rögzítsék, a családi házban élő 70 éven felüliek és azok, akik egészségükben korlátozottak, mentesüljenek a tereprendezési kötelezettségek, így a hóeltakarítás alól. A többség azonban amellett döntött, hogy maradjon minden a régiben.

Olvasóink írták

  • 17. éljenszentes 2011. március 01. 17:33
    „Nem ide tartozik, de ezt ki kell írni magamból, mert nagyon durva!

    Ma felhívott egy EOS Kft. nevű bp-i követelés behajtó cég, hogy figyelmeztessen, hogy nem fizettem be a februári !gázszámlámat, ezért nekik kiadta a gázszolgáltatóm behajtásra az ügyemet! FELHÁBORÍTÓ! Milyen állami szerv védhet meg ilyen szintű zaklatástól ?
    Holnap be is megyek az ügyfélszolgálatra és megnézem, hogy emberek dolgoznak-e ott vagy hiénák?

    Bocs mindenkitől, ha zavartam a személyes problémámmal.”
  • 16. MathiasRex 2011. február 28. 19:06
    „12. itthon 2011.02.27. 16:06
    Vannak, akik már felvették a rózsaszínű napszemüvegüket, erről szól a cikk: minden szép és jó Szentesen.
    Az elmúlt 8 esztendő azt mutatta, hogy Magyarország a saját torka elvágására sem jajdult fel. Elvtelenül, hazugságok és csalások mentén az ország tönkre tevésén - mindenféle segítséggel és támogatással - évekig lehetett munkálkodni, majd következmények nélkül ezt megúszni és most azt mondani, hogy lám csak milyen jól állunk. Már szinte látni lehet a glóriát vezetőink feje felett. Álszentnek érzem azokat a véleményeket, amelyek fennkölt - politika mentes és a hétköznapi nyomorúság felett elsikló - vitákra serkentenek.
    A köztulajdonban lévő cégek vezetői milliós jutalmakat vettek fel az elmúlt 8 évben.
    Valóban olyan jól megy Szentesnek, ha ezeket a közpénzeket beépítették a személyi alapbérbe és még prémiumokat is fizetünk közpénzből? És még azt mondják, hogy a béren kívüli juttatások azonosak a melóséval.
    Már látom”
  • 15. dződvok 2011. február 28. 15:54
    „"12. itthon 2011.02.27. 16:06
    Köszönöm a megható válaszod! Keresem én is a rózsaszínű napszemüvegemet ,hogy feltegyem!"
    Akkor lett volna még kitűnőbb és ironikusabb a riposztod, ha rózsaszín helyett narancssárgát keresel.Javaslom, hogy előtte az egy irányba beállt szemellenzőt próbáld levenni, mert attól nem biztos, hogy fel sikerül tenni a szemcsit.”
  • 14. csipisz 2011. február 28. 15:48
    „Miért kell csak főutcát szépíteni.Aki pl a felsőpárton lakik az is beadja a közösbe a pénzt itt semmi felújítás csatornázás után a járdák mint a szántás az árkokban megáll a víz nyáron büdös és a szunyog melegágya. DE kérdem én mikor van nekem kiülni a főutcán a drága pénzért épitett terekre.Ha véletlen nem vágom le a füvet időben az utcán a házam előtt jön a felszólitás. Nekem a házam előtt tisztának kell lenni a járdának télen .Most milyen volt a Kossuth utca kerérpárut és járda szégyen hová teszik a pénzünket ? Adják ezt is oda polósoknak azok épitik a várost 1 -2 év elhuznak a városból mint a szél.MI pedig most adunk némelyiknek 150-200 ezer forintot Más minimálbérért tengődik .Munka lehetőségel kellene találni a tisztelt honatyáknak Beruházokat.”
  • 13. studyfy 2011. február 27. 19:07
    „Maradjunk a tényeknél. A 10-i fizetést a megyei közgyűlés rendelte el hatáskörében. Ahogy megkapják a központtól a pénzt beteszik a bankba és 10-éig kamatozik, ezután kapják meg a dolgozók. Szentes város testülete úgy döntött, ahogy megkapja a város a központtól a pénzt azonnal utalja a dolgozók részére. Tehát a csúszás - ami senkinek sem öröm - valamivel kevesebb (2-3 nap), mint a hsz-ekben olvasható.”
  • 12. itthon 2011. február 27. 16:06
    „Köszönöm a megható válaszod! Keresem én is a rózsaszínű napszemüvegemet ,hogy feltegyem!”
  • 11. dződvok 2011. február 27. 15:40
    „itthon! Engem is érint a 10.-i fizu, de örülök, hogy inkább 38 nem pedig 41 nap. Sőt, annak is örülök, hogy megvan a munkahelyem és nem építettek le. Vajon ha marad 3-án a fizetés, akkor ki az az ember, aki az így meg nem takarított pénz miatt önként jelentkezik munkanélkülinek? Szerintem inkább elviselem a 7 nap nélkülözést, mint azt, hogy a kollégámat vagy akár engem lapátra tegyenek.
    "Akikkel beszélek azoknak számít!"....persze, nekem is számít, de ha meglátod a dolgok mögötti célt, akkor már lehet, hogy annyira nem is fáj.”
  • 10. itthon 2011. február 27. 11:42
    „Ezek szerint te nem fizetésből élsz,nem tudhatod akkor,mit jelent,ha egyszer is valaki 38 napra kapja meg a bérét. Itt nem a 10.-ével van a gond,hanem az egyszeri 38 nappal. Akikkel beszélek azoknak számít! Örülj a szerencsés helyzetednek!!!!”
  • 9. lacla 2011. február 27. 08:03
    „Sokan kapnak 10-én fizetést, semmi gond nincs vele, ezután is 1 hónap lesz fizetéstől fizetésig.
    éljenszentesnek: te valószínűleg életedben nem sportoltál, látszik is a felfogásodon. Élsportot saját erőből nem lehet finanszírozni, ilyet csak hozzá nem értő talál ki.”
  • 8. itthon 2011. február 26. 19:37
    „10.-én a fizetés? Így lehet a 28 napos februárból 38 naposat csinálni! Ügyesek. A bankok persze nem várják ezt ki,és vonják a nincs még fizetésekből a hiteleket! Már mégint a kisemberekről nyúzzák le a bőrt!”
  • 7. éljenszentes 2011. február 26. 19:12
    „1. A Tisza partot NE nevezzük el dr. Rébeliről. Olyan lenne, mint a dr. Rapcsák utca Vásárhelyen.
    2. Nem világos, hogy magán vagy önkormányzati pénzből fognak-e bentlakásos karateiskolát kialakítani ?
    3. Pár év múlva rekonstruálhatjuk a Kossuth utcát, ha majd lehet pályázni főutca kiszélesítésre.
    4. Miért fontosabb a vízilabda, úszás, stb. mint a kézi vagy a kosár vagy a tenisz? Nem vagyok érintett egyikben sem, én csak a gyerekek sportolását támogatnám, a felnőttek meg válasszanak olyan sportot, amelyet finanszírozni tudnak.”
  • 6. bénaimre 2011. február 26. 12:34
    „Szentes lakosságának nagyrésze sajnos el van szegényedve,de miért... 8 év hanyag gazdaságpolitikája,sok sok vesztegetés az a sok miliárdnyi felvett hitel a haveroknak,és most a pornépnek kell visszafizetni. GYaláznak mindenkit, aki kormánypárti a megszorítások miatt,kik a felelősök Hunvald,Juhász stb. Gondolom a szentesi iskoláknál is egyeztettek a fizetési és egyébb megszorítások miatt,vagy csak kiadták parancsba. A Csongrád Megyei Önkormányzat egyeztetett a különféle érdekképviseleti fórumokkal, erről olvasni is lehetett.Be kellene látni,hogy amibe az ország került jelen pillanatba csak így lehet kimászni ebből a helyzetből. Most kellene igazából az összefogás,és nem felelőtlenül cselekedni. Kénytelenek vagyunk a multikhoz menni vásárolni,mert csak azt tudjuk megfizetni. Hiába szeretné a Miniszterelnök Úr,hogy magyar termelőtöl vásároljunk,de nincs miből mert tönkre vagyunk téve. A tizedikei fizetési terhünket is köszönhetjük azoknak akik kirabolták országunkat. Francia gáz,bizonytalan eredetű áram,Szentes a Termálkutak városa,de mi gázzal fűtünk... Az ingatlanokat elviszik a bankok,földönfutókká válunk. Ezeken a problémákon kellene segíteni. Fontos dolog a sport is,mert így legalább előrébb tudunk lépni.Sajnálatos hogy magyarország sportkultúráját is tönkrezúzták az ámokfutó "politikusok". Munkahelyteremtés,nagyon fontos,mert a magyarember szeret dolgozni,csak haggyák is ,de már csak droid munkát kapunk. Vártuk,hogy a Mercédesz gyár nyit felénk,azt várhatjuk sok időnk van még a századfordulóig... . A kiemelt sportágak mellett szerintem támogatni kellene a tömegsportot is,mert az egészséges élet úgy gondolom lételem.”
  • 5. niemand 2011. február 26. 10:37
    „A közalkalmazottak 10-én kapnak fizetést, na de mindegy. az iskolákban nem kell minőségi munka, mert akkor nem nő a szürke tömeg, az iskola összevonásokkal, minek foglalkozni, kész tények kell a szülőket állítani,egyszerűbb, hiszen nem tudnak ellene semmit tenni. A városlakónak sportolási lehetőségére is lehetne gondolni, de minek? A 4 sport ág valóban sikeres, de ezek szerint csak ez a fontos. Hogy érzi magát az átlag lakos a városban, az mindegy.Bénaimre egyetértek veled. Ha valamit el szeretnél intézni, az sem könnyű, lsd. DÉGÁZ. Ebben is segíthetne a város a lakosainak, még akkor s, ha nem város tulajdona, a lakosok a városhoz tartoznak, vagy már a szegény ember nem?”
  • 4. picipest 2011. február 26. 10:16
    „De mi lesz az iskolákkal?a Petőfi beleolvad a Klauzálba? a Damo a Deákba?tényleg 8án kapnak fizut a közalkalmazottak?tényleg elveszik a túlórapénzeket?Karikó egy egyházi iskola vezetőjeként dönti el az állami iskolák sorsát?hány embert küldenek el a közintézményekből?hány bőrt akarnak még lehúzni az oktatásról?és hány iskolát akarnak még tönkreteni a "hátrányos helyzetű gyermekek" betelepítésével?
    Ezekről volt szó tegnap??”
  • 3. bénaimre 2011. február 26. 09:53
    „Ez új imige, gyurcsányinak új platform, nekünk új városkép,semmi nem fog változni ez egy szoci város... De hátha jó lesz ,legyünk optimisták. Az embereknek elfogy minden tartalékuk rajtuk kellene segíteni. Le vagyunk csúszva,sorbaállunk a sárgacimkés élelmiszerekért,és mindenki a kormánypártot szidja pedig csak gondolkodni kellene,csatlakozom csillagporhoz szép városközpont... de mi lesz utána. Az ipariparkjainkat is csak a fehér hó fedi be.Nincs aki befektessen,de miért. Megvoltak a Roadshow-k és semmi. A vállalkozások sorra dölnek be,nincs aki adót fizessen,de a kínai üzletek gombamódra szaporodnak,mi szegény emberek csak papírtalpú cipőt vásárlunk,mert már csak ennyire futja. Elszabadult minden,és az igazi felelősök lapítanak. Hova vezet ez?????? A sok bajbajutott emberen milyen módon segít az Önkormányzat...”
  • 2. csillagpor 2011. február 26. 07:59
    „Mi a rákért kell pár évente felújítani a városközpontot????? - és minden alkalom után csak rondább lesz.”
  • 1. bénaimre 2011. február 25. 20:27
    „Ez is megvan, mostmár tessék megvalósítani az ígéreteket.Fellélegezhetünk,hogy van jó költségvetésünk csak a sarokszámok el ne csússzanak,és az ígért beruházásokat sikerüljön megcsinálni. Remélem a Petőfi Szálló is a régi fényébe fog tündökölni. A seprűrendelettel viszont egyet lehetne érteni,mert városunk kissé elöregedett,az elmúlt 8 év alatt sajnos kevés gyermek született azaz nincs utánpótlás ,nincs aki segítsen söprögetni pedig kellene. Végre városunk sportéletében is lesz megujhodás,aki teljesít azt lehet finanszírozni,ez nagyon jó ötlet.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ezer fánk vár gazdára

25 szlovén busó érkezik ma Szentesre, a tizedik télbúcsúztató karneválra, hogy elűzze végre a hideget a Kurca-partjáról. Tovább olvasom