Délmagyar logó

2017. 06. 28. szerda - Levente, Irén 22°C | 35°C Még több cikk.

Egymilliárdos beruházás kezdődhet Szentesen

A kormány döntése szerint 954 millió forint címzett támogatást nyer Szentes a száz személy befogadására alkalmas idősek otthona felépítésére. Ha a parlament jóváhagyja az előterjesztést, 2006 végén elkezdődhet a liget szomszédságában a kivitelezés.
Az idősek otthonának megépítésével teljes lesz Szentesen a szociális ellátórendszer. Eddig a városban lakó rászorulók ugyanis kénytelenek voltak a csongrádi és a nagymágocsi intézményekbe kérni a felvételüket, ha önmaguk ellátásáról már nem tudtak gondoskodni. Az Együtt Szentesért helyhatósági képviselője, Sipos Ferenc évekig küzdött azért, hogy a városban is létesüljön bentlakásos intézet az időseknek. A Somogyi Béla utcában ki is nézett egy telket, ahol jelképesen lerakták a majdani szociális létesítmény alapkövét.

Szirbik Imre polgármester, amikor értesült arról, hogy a kormány döntése alapján az önkormányzat második alkalommal benyújtott pályázata 954 millió forint címzett támogatást nyert, rögtön hívta Sipos képviselőt: járuljon hozzá az alapkő felszedéséhez. A megszólíttatott megadta az engedélyt, így a liget szomszédságában, a Csongrádi úti Kontaset nevű cég közelében teszik majd le a száz személy befogadására alkalmas idősek otthonának alapkövét.

Az ottani parkerdőben kezdődhet meg ugyanis az építkezés 2006 végén, ha a parlament is jóváhagyja a kormány előterjesztését. A beruházás egyébként több mint egymilliárd forintba kerül. A polgármesteri hivatal munkatársai, Agócs Lászlóné és Mészáros Ágnes készítette a pályázatot, amelyben a bentlakásos otthonon kívül 50 személy részére idősek klubja is szerepel. Nagy szükség van erre az integrált szolgáltató centrumra, mert csak a csongrádi Aranysziget nevű intézmény listáján 65 szentesi várakozik arra, hogy bekerüljön. Ha azt vesszük, még kicsi is lesz az új létesítmény. A polgármester azonban emlékeztetett arra: a következő év végére már elkészül a református nagytemplom felújításához kapcsolódó egymilliárd forintnyi beruházás részeként a Kossuth téri egyházi szociális intézmény, amely ötven idős ember otthonául szolgál majd.

A parkerdőben létesülő központban a hagyományos ellátási formán, a bentlakásos ellátáson kívül lesz emelt szintű szolgáltatás is. Kialakítanak továbbá egy rehabilitációs részleget, és olyan helyiségeket is, ahol az intenzív ápolásra szoruló betegekről gondoskodnak. Ez a szolgáltató központ annak az elvnek az alapján működik, hogy minden gondozott az állapotához igazodó ellátást kapja megfelelő ideig. Az idősek otthona felépítésének hozadéka is lesz, hiszen több mint hetven új munkahely is létesül általa a városban.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A szennyező fizet a halpusztulásért

Nem értenek egyet a szentesi horgászok a vizsgálatok eddigi megállapításaival, miszerint az oldott… Tovább olvasom