Délmagyar logó

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -2°C | 4°C

Feloszlott az árpádhalmi képviselő-testület

Árpádhalom - Feloszlatta magát legutóbbi ülésén az öttagú árpádhalmi képviselő-testület. A bizalmatlansági indítvány váratlanul érte Szarka Attila polgármestert. Varjú Pálné alpolgármester szerint egy éve érlelődött a helyzet. A faluban januárban tartanak időközi választást.
– Derült égből villámcsapásként ért, hogy a legutóbbi testületi ülésen felállt Varjú Pálné alpolgármester, s azt mondta, megrendült bennem a bizalom. Azt javasolta: oszlassa fel magát a velem együtt öttagú testület.

Így történt – mondta lapunknak Szarka Attila polgármester. Januárban ezért időközi választást tartanak. Addig semmi sem változik: a jelenlegi testület és a polgármester vezeti az 550 fős, idén 86 milliós költségvetéssel és 35 milliós hiánnyal rendelkező kistelepülést, amely most várja az önhikis támogatást. Árpádhalom 23 milliós adósságot örökölt az előző testülettől, s jelenleg 4–5 milliós gáz-, illetve villanyszámla-tartozást görget.

Szarka Attila utólag úgy látja, voltak előjelek: alpolgármestere ugyanis nem értett egyet azzal, hogy 400 ezer forintból újra felállították a korábban felgyújtott Makovecz-féle emlékművet. – Szerintem az is mozgatta az alpolgármestert, hogy ő akart polgármester lenni, s nem kívánta kivárni a következő választást – tette hozzá.

– Nem akartam polgármester lenni, de a helyzet mégis a startvonalhoz állított. Indulni fogok az időközi választáson – mondta Varjú Pálné. Árpádhalom alpolgármestere azt mondta, hogy a Makovecz-kereszt újraállítása csak egyetlen eleme volt annak, hogy a bizalmatlansági indítvány megszületett. – Úgy tudtuk, hogy az egy fillérjébe sem kerül majd a falunak, de kiderült, mégiscsak fizetni kell érte. Az utolsó csepp az volt, hogy a polgármester szociális otthon építésére tett javaslatát a testület nem támogatta, ennek ellenére a kiszemelt helyszínre vitte a tervezőket. Ezt úgy tudtam meg, hogy a boltba menet beléjük botlottam. Egy éve mondtuk, hogy szerintünk nem a helyes mederben folynak a dolgok – tette hozzá Varjúné. Az alpolgármester szerint hiába egyeztek meg zárt ajtók között a polgármesterrel valamiről, a nyilvánosság előtt már más álláspontot képviselt.

Olvasóink írták

  • 11. falusi01 2011. november 09. 16:20
    „"Ami állítólag egy fillérjébe sem kerülne a falunak,akkor miért nem kapkodnak a környező települések is,hogy Szociális otthont építsenek 0 forintért?" Az egyik szomszédos településen(F.sebestyén) most bővítik a szociális otthont,megduplázva az ellátottak számát,és egy pár munkahelyet teremtve.Nem hiszem,hogy ez sokba kerülne a falunak,hiszen látjuk milyen anyagi helyzetben van a település. Ez egy puccs ami Árpádhalmán folyik!1 év alatt nem lehet megváltani a világot, nemhogy 0 forintból hanem ráadásul mínuszból kellene. Persze ha nem hagyják dolgozni,hanem ellene vannak a testületben akkor ez a vége. Az biztos,hogy ebből csak rosszul jöhet ki a település. Kíváncsi vagyok Én a kedves alpolgármester hölgyre,hogy mit tud tenni ha megválasztják,sztem tudjuk a választ!”
  • 10. bénaimre 2011. november 09. 08:35
    „"Az oroszok már a spályzban vannak"...”
  • 9. bénaimre 2011. november 09. 08:04
    „Ez a szituáció egy igazi jól koreugrafált történet. Új polgármester jó gondolatok és totális betartás. Ebben a gazdasági helyzetben végre valaki új munkalehetőséget teremtene,gondoskodna a rászorultakról segítene az elesetteken az sem jó. szerintem meg kellene hallgatni a polgármester urat is,és megtudnánk hogy ki okozhatták az elmúlt 8 év alatt a hiányokat, kik voltak a felelősök,és ki ragaszkodnak a székeikhez,de lehet hogy másról lehet szó. Talán a kistérség "új felosztásáról",kik mozgathatják a szálakat mint a marionett figurákat.A téglák jól működnek,egy film legendás mondata jut az eszembe,"az oroszok már a spájzban vannak"...”
  • 8. halom 2011. november 08. 22:38
    „Mert egy düledező magtárépületből biztosan jó kis szociális otthon lenne .Pár méterre a magtártól van egy nagyon szép kastély, kerttel, és mindennel ami egy szociális otthonhoz kell.De itt ez szóba sem jöhet,menjen a buszmegálló és minden a magtár mellől és jöhet a szociális otthon...Ami állítólag egy fillérjébe sem kerülne a falunak,akkor miért nem kapkodnak a környező települések is,hogy Szociális otthont építsenek 0 forintért?A választáson meg úgyis eldől,hogy a lakosok mit akarnak ha az eddigi polgármester jól csinálta a dolgait bizalmat szavaznak neki,ha meg nem akkor valamit lehet,hogy elrontott?!Bízzuk ezt a döntést az Árpádhalmiakra :-)”
  • 7. gemesl 2011. november 07. 21:18
    „35 millió a forráshiány nem az adósság. Az alpolgármester szerint felháborító, hogy szociális otthont akart a polgármester. Gratulálok, szerintem támogatni kellett volna, hiszen egy ilyen otthon pénzt hoz, ugyanis növekszik a település létszáma és még munkahelyeket is teremt, de az alpolgármester ezt nem akarja. Nem akar polgármester lenni, de azért elindul a választáson, csak kérdezem akkor miért? Az alpolgármesternek és csapatának köszönhetően még mélyebbre sodródott ezzel Árpádhalom, mert egy választás az sok pénzbe kerül, amit ilyenkor már nem fizet az állam. Egyedül a falunak kell kifizetnie, valószínűleg hitelből. Azért vesznek fel hitelt mert az alpolgármesternek megrendült a bizálma, ügyes. Miért nem mondott le ő, az egy fillérjébe sem került volna a falunak, tehát csak polgármester akar lenni, még azon az áron is, hogy még nagyobb adósságba sodorja a faluját. Jól kezdi!!!”
  • 6. nanenáné 2011. november 07. 21:14
    „Tehát a meglévő adósság szaporodott még 12 millióval, meg még plusz a 4-5 millió közüzemi ? Úgy érzem itt valami félreértés van, ez képtelenség !!!”
  • 5. halom 2011. november 06. 22:08
    „Csak az ha elolvasod a cikket kiderül.hogy a 23 milliós örökölt adósságból 35 millió lett ,meg a görgetett közüzemi tartozás.....”
  • 4. nanenáné 2011. november 06. 19:55
    „"Árpádhalom 23 milliós adósságot örökölt az előző testülettől, s jelenleg 4-5 milliós gáz-, illetve villanyszámla-tartozást görget."
    Ha mára a 23 millióból már csak 4-5 millió az adósság, akkor mi a baj ??”
  • 3. EFAB 2011. november 06. 17:08
    „A kormány új terve szerint 2000 fő alatt megszűnnek az önálló önkormányzati hivatalok. http://mno.hu/belfold/dontottek-a-falvak-sorsarol-941634”
  • 2. Power 2011. november 06. 12:09
    „A polgármester, az alpolgármester és az 5 fős testület... egy 550 fős kis faluban? Ez a luxus felháborító!!!! Nem más mint az adófizető polgárokon való élősködés, az adófizetők kirablása.”
  • 1. halom 2011. november 04. 11:29
    „Nah végre egy összetartó csapat, akik mertek valamit tenni a faluért és nem csak a hatalomért harcolnak...”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szentes lett idén a Biodiverzitás Fővárosa

A versenyre összesen 50 település jelentkezett, lakosságszámtól függően négy kategóriában hirdettek győztest. Mórahalom is nyert. Tovább olvasom