Délmagyar logó

2017. 06. 27. kedd - László 17°C | 33°C Még több cikk.

Fivérek a Megasztár-házban

Szentes - A szentesi–csongrádi Fivérek is bejutott a TV2 tehetségkutató versenyének döntőjébe, és egy hete beköltöztek a Megasztár-házba. A Seres testvéreknek nincs szabad percük.
A Fivéreknek a Hotel Californián keresztül vezetett az út a Megasztár-házba. A szentesi–csongrádi Seres testvérek az Eagles slágerét adták elő a TV2 tehetségkutató versenyének szombati műsorában, és a párbaj olyan jól sikerült, hogy meg sem álltak a döntőig, ahol 13 előadó verseng majd a végső győzelemért. Az örömhírt nem sokáig ünnepelhették szeretteikkel: rövid búcsúzás után Antalnak, Róbertnek és Krisztiánnak – a többi döntőssel együtt – még akkor éjjel be kellett költöznie a Megasztár-házba, ahol teli hűtő várta őket lakásukban.

A Seres fivérek (a kép előterében) remekül érzik magukat a többiekkel egy fedél alatt. Fotó: TV2
A Seres fivérek (a kép előterében) remekül érzik magukat a többiekkel egy fedél alatt.
Fotó: TV2

– Nem látogathat meg senki bennünket, telefonon tartjuk a kapcsolatot szüleinkkel és barátainkkal, már ha marad rá időnk – mondta Antal. Általában 8 körül, de ha meghívást kapnak a Mokka című műsorba, még korábban kell kelniük. Reggelente eligazítják őket, miként is alakul az aznapi programjuk. Üresjárat szinte csak annyi van, hogy egyik helyszínről átmennek a másikra. A Magellán forgatócsoportja rendszeresen felkeresi őket. Olykor a próbákon, olykor a lakásban faggatják őket arról, milyen, ha három felnőtt testvér egy fedél alatt él.

– Esélylatolgatásra nem vállalkoznék, mert olyanok estek ki a középdöntő során, olyan fordulatos a verseny, hogy nem lehet tudni, meddig jutunk. Nem árulhatjuk el, milyen dallal lépünk legközelebb színpadra, de az nem titok, hogy lesz egy Csillagdal, amit együtt énekelünk majd el a többiekkel – avatott be Antal. Mindenesetre megkönnyítené a fiúk dolgát, ha a szombati felvételen sokan szurkolnának nekik. Az élő műsorban 40–50 rajongójuk buzdíthatja őket, a belépőért nem kell fizetni. A jelentkezők számára buszt rendelnek, és aki menni akar, annak Ombódi Csillát kell keresnie, aki évek óta segíti a Fivérek zenei pályáját.

Olvasóink írták

  • 9. becsei.sandor 2010. október 04. 09:33
    „Nem túlzó ez a kritikai hangvétel ?”
  • 8. Zander55 2010. október 04. 06:08
    „Szép volt fiúk, további sok sikert.”
  • 7. szentesivagyok 2010. október 02. 22:45
    „Gratula!!”
  • 6. utazó81 2010. október 02. 22:16
    „Tovább jutottak.”
  • 5. anonymus93616 2010. október 02. 18:10
    „ha nem juttok további,akkor sem maradtok fellépések nélkül ez már biztos.”
  • 4. Villám 2010. október 01. 20:44
    „Megaszar!!! Fúj!!!”
  • 3. Lacko84 2010. október 01. 16:16
    „Hajrá Fivérek!”
  • 2. niemand 2010. október 01. 14:22
    „Hajrá srácok ott leszünk!”
  • 1. én12 2010. október 01. 09:17
    „Hajrá fiúk!!!!!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Farkas Sándor: A kormányzat segít, ha jól döntünk

Szentes – A fejlesztéspolitika lehet Szentes kitörési pontja, gazdaságélénkítéssel nyerheti… Tovább olvasom