Délmagyar logó

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 8°C

Leérettségizett Dénes és Júlia, a szegvári vak pár

Szegvár - Sikeresen leérettségizett Magyar Dénes és Júlia. A szegvári vak házaspárnak várhatóan egy hónap múlva megszületik Bianka nevű lánya.
A minap vette át érettségi bizonyítványát a szentesi Zsoldos-szakközépiskolában Magyar Dénes és Júlia. A szegvári vak házaspár nagyon boldog, hiszen ennek birtokában nagyobb az esélyük arra, hogy állást találjanak. Dénes szerint kimerítő volt a vizsga, ami nem csoda, hiszen reggel nyolc órától este fél hatig szóbeliztek, a végére bizony elfáradtak. A férj leginkább a művészettörténet tantárgyat kedvelte, ebből vizsgázott matematika helyett. A gyengénlátók országos intézetének igazolása alapján kapott mentességet a reál tárgyból – tájékoztatott Dongó László. A házaspár osztályfőnöke elmondta, hogy az írásbeli elmaradása miatt duplán szóbeliztek, minden tantárgyból két tételt húztak. Az iskola jelenleg hivatalban lévő igazgatójaként fontosnak tartotta azt is elmondani, hogy a pár tanulmányi sikere nagyban köszönhető az osztálytársaknak, akiknek segítsége nélkül talán nehezebben ment volna az érettségi.

Magyar Dénes és Júlia a szentesi Zsoldos-szakközépiskolában vehette át az érettségi bizonyítványát. Fotó: Berényi Andrea
Magyar Dénes és Júlia a szentesi Zsoldos-szakközépiskolában vehette át az érettségi bizonyítványát. Fotó: Berényi Andrea

Madácsi Ágota magyartanár rendkívül büszke a tanítványaira, hiszen szépen felkészültek, és igyekeztek a legjobb tudásuk szerint érettségizni. Dénes pedig büszke a feleségére, aki simán megold egy kétismeretlenes egyenletet, míg ő képtelen erre: Júlia külön dicséretet kapott matematikából, fizikából 4-es, történelemből és magyarból 3-as, németből pedig 2-es szerepel a bizonyítványában. A férj művészettörténetből 4-est kapott, földrajzból és történelemből 2-est, magyarból pedig 3-ast.

A fiatalasszony egyelőre nem törekszik arra, hogy munkahelyet találjon, ugyanis más elfoglaltsága lesz. Házasságuk kezdetén az orvosok nem sok jóval biztatták a gyermekvállalást illetően, de amire vágytak, azt megkapták: Júlia kislányt hord a szíve alatt. A várhatóan egy hónap múlva megszületendő gyermek a Bianka nevet kapja majd. Júlia tegnap bement a szentesi kórház szülészeti osztályára, hallgatott az orvosaira, az első gyermek születését a legnagyobb gondoskodással készítik elő. A szegvári házban már várja a jövevényt a gyermekágy és a pelenkázóasztal. Dénes édesanyja, Keller Ilona és Júlia édesapja, Szénási András egyaránt örülnek, hogy gyermekeik életében ilyen jelentős változások történtek, történnek.

Dénes dolgozni akar

A leendő apa szeretne munkát kapni, úgy gondolja, hogy az érettségi bizonyítvánnyal ez könnyebb lesz. Szőnyegszövést eddig is vállalt, emellett rendelkezik úgynevezett ECDL típusú vizsgával, amely alapfokú európai szintű számítógép-kezelői végzettség, ezzel is szívesen elhelyezkedne. Most pedig arra készül, hogy gyógymasszőri képesítést szerezzen, hiszen dolgoznia kell, családfőként akar gondoskodni a gyermekéről.

Olvasóink írták

  • 2. Szikra 2008. június 25. 13:57
    „Minden tiszteletem és elismerésem Dénesé és Júliáé!!!
    Gratulálok nekik!
    Jó egészséget kívánok, sok boldog percet a születendő pici babához, és az életben minden jót amit csak el lehet képzelni!
    Sok embernek példaképei lehetnének!”
  • 1. figyelő10 2008. június 25. 07:51
    „Minden tiszteletem a páré, valamint a felkészítő tanároké, osztálytársaké! Nagyon sok boldogságot kívánok nekik!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Halálos baleset történt Derekegyház és Nagymágocs között

Derekegyház - A delmagyar.hu értesülése szerint halálos baleset történt Derekegyház és Nagymágocs… Tovább olvasom