Délmagyar logó

2017. 04. 29. szombat - Péter 7°C | 22°C Még több cikk.

Szentesen sem építkeznek sokan

Szentes - Nem építkeznek a szentesiek, legfeljebb felújítanak, de azt is egyre megfontoltabban teszik – derül ki a lakhatás támogatásáról szóló rendelettervezetből. Új önkormányzati bérlakásokra is szükség lenne, de ez egyelőre csak terv marad.
Egyre kevesebben építkeznek Szentesen, de még felújításra sem vállalkoznak annyian, mint korábban, a város lélekszáma folyamatosan csökken – fogalmaz a Csányiné Bakró Nagy Vera aljegyző által készített, a lakhatást támogató helyi rendelet. Nem volt hiábavaló, hogy az első vita után bő egy hónapig érlelődött az anyag: a testületi ülésen korábban elhangzott véleményekkel és javaslatokkal bővült.

– Eddig évente nagyjából 10 millió forintot használhattunk fel erre a célra, mintegy 20 családot támogattunk – hallottuk az előterjesztőtől. – Most biztosat még nem mondhatok, hiszen sem a helyi, sem a központi költségvetés nem készült el. Az önkormányzat részéről ez a támogatás önként vállalt, és ha lehetőség lesz, a jövőben is áldozunk rá.

Horváth István (Pálmások Szövetsége) és Szabó Zoltán (Jobbik) is kitért az októberi testületi ülésen az „élettárs" fogalmára. Bár olyan vélemény is elhangzott, hogy a támogatás megítélésénél egyéves együttélést tekintsenek elfogadhatónak, a tervezet úgy fogalmaz: élettársak azok, akik legalább fél éve érzelmi, gazdasági közösségben, közös háztartásban együtt élnek. Szintén a jobbikos városatya vetette föl: itthon is van elég rászoruló, külföldi állampolgár ne igényelhesse a támogatást. Ez nem oldható meg, fejtette ki az aljegyző: az Unió előírásai szerint kell cselekedni. Ha valaki jogszerűen tartózkodik Magyarországon, ugyanolyan bánásmódban kell részesíteni, mint a magyar állampolgárt. Felújításra, építésre, vásárlásra költhetik a szentesiek azt a – legfeljebb – 750 ezer forintot, amelyet később kamatok nélkül kell visszafizetni.

A városban letelepedni szándékozó fiataloknak az anyagi megerősödésig magasabb színvonalú bérlakásokra volna szükségük, de ezeknek a város is híján van. Az aljegyző adatai szerint Szentes 450 lakáscélú ingatlannal rendelkezik – évente talán 20 üresedik meg.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Jó kezekben a szentesi légi mentőknél: a levegőben sem lehet hibázni

Lapunk Jó kezekben nevű akciójának ajándékcsomagjait most Szentesre juttattuk el. A légimentő-csapat tagjaira egy csongrádi asszony hívta föl a figyelmünket. Tovább olvasom