Délmagyar logó

2017. 11. 18. szombat - Jenő 5°C | 8°C Még több cikk.

Szentesre járnának a tiszazugi betegek

Szentes - A tiszazugi települések ragaszkodnak a szentesi kórházhoz, az ÁNTSZ mégis Szolnokra küldené a térség járó betegeit. A Kurca-parti intézmény egyelőre egy fillért sem kap azért, mert ellátja a szomszéd megye déli csücskének 21 ezer lakóját.
A több évtizedes gyakorlattól eltérően április óta nem Szentesre, hanem Szolnokra kell járniuk a Tiszazugban élőknek, ha járóbeteg-ellátásra van szükségük. A tisztiorvosi szolgálat márciusban úgy döntött, hogy ellátási területként Szolnokhoz csatolja Csépát, Szelevényt, Tiszasast, Öcsödöt, Kunszentmártont és Cserkeszőlőt. Erre már volt példa korábban, mégpedig 2007-ben, de akkor sem sikerült a kijárt betegutakat felső utasításra módosítani, és végül visszaállították az eredeti állapotot. Az érintett települések vezetői idén sem hagyták annyiban a dolgot, jelezték a szentesi kórháznak, hogy továbbra is a Kurca-parti intézményhez szeretnének tartozni. A kórház sem mondott le tiszazugi betegeiről, az ÁNTSZ – jogerőre még nem emelkedett – határozata ellenére az összes ellátásra szoruló Szolnok megyei érintettet fogadta a szentesi intézmény.

Havi 11 milliót nem térít meg az OEP. A szerző felvétele
Havi 11 milliót nem térít meg az OEP.
A szerző felvétele

– Nem lehet a lakossági igényeket figyelmen kívül hagyni. Az eddigi betegeinket a jövőben is el szeretnénk látni, annak ellenére is, hogy az egészségbiztosító nem fizet ezekért a kezelésekért – nyilatkozta lapunknak Baráth Lajos. A megbízott főigazgató hozzátette, havonta mintegy 11 millió forint értékű járóbeteg-ellátást nem térít meg az egészségbiztosító, és nem csupán tiszazugi betegek eseteiről van szó, a szűkre szabott kapacitás miatt helyi ellátottak kezeléséért sem fizet minden esetben az OEP.

Annak érdekében, hogy a helyzet rendeződjön, a szentesi kórházat fenntartó Csongrád megyei önkormányzatnak nyugtáznia kell az érintett tiszazugi települések kérését – erre szeptember elején kerülhet sor –, utána pedig egyezségre kell jutnia a Szolnok megyei közgyűléssel a finanszírozás, a szolgáltatás és az ellátási terület ügyében. Balog Erika helyettes regionális tiszti főorvos ezt annyival egészítette ki lapunknak, hogy a kapacitás átadásáról a regionális egészségügyi tanácsoknak kell döntést hozniuk.

Olvasóink írták

  • 3. studyfy 2010. augusztus 27. 15:13
    „Nekem 1953-ban eltörött a kezem kunszentmártoni lakosként, és Szentesen gipszelték be ill. itt is vették le a gipszet a karomról. Mondom: 1953-ban!”
  • 2. lizbet 2010. augusztus 27. 06:50
    „Szerintem azért a szolnoki kórházaknak és az ÁNTSZ-nek el kellene gondolkodni azon miért ragaszkodnak ezek az emberek már évtizedek óta a szentesi kórházhoz!!!!!!!!!! Mivel ez a huzavona már legalább 15-20 éve megy a két megye kórházai közt. Onnan tudom mert én is a déli csücsökben éltem!”
  • 1. titi76 2010. augusztus 25. 11:19
    „A Szentesi intézmény nemcsak a hozzájuk tartozó betegeket látja el,hanem a messzebbről jövőket is.Nekem a házi orvosom is máshol van és területileg is máshová tartozom,betegellátás szemponjából.Mindkét intézményben voltam a betegségemmel,de mégsem bírták megállapítani,mi lehet az oka a problémának.Szerencsére egy ismerősöm átvitt Szentesre és ott két vizsgálat után megmondták,hogy mi a kiváltó oka a betegségemnek.Illetve,hogy hogyan tudok vele élni.Csak a legnagyobb tisztelettel tudok az ottani orvosokról és nővérekről beszélni.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A vadasparkig lehet majd biciklizni Derekegyházon

Derekegyház - 115 millió forintból 3,6 kilométer hosszú kerékpárút épül idén Derekegyház bel- és… Tovább olvasom