Délmagyar logó

2017. 03. 26. vasárnap - Emánuel 5°C | 10°C Még több cikk.

Új csörögecsúcs az árpádhalmi csörögefesztiválon

Árpádhalom - A tavalyi 6950 helyett idén 9500 csörögét sütöttek a hétvégén az árpádhalmiak, amit az utolsó morzsáig megettek a csörögefesztivál résztvevői.
Szombat délelőtt 11 órakor kezdték sütni az árpádhalmi asszonyok – a fábiánsebestyéni és a derekegyházi nyugdíjasklub tagjai segítségével – a csörögét. Már az is megért volna egy Guinness-rekordot, hogy a 40 fokos hőségben a gáztűzhely mellett álltak és dolgoztak végig.

Új csörögecsúcs az árpádhalmi csörögefesztiválon. Fotó: Kovács Erika - GALÉRIA

Az árpádhalmiak mindkét, 2014-ben felállított Guinness-rekordjukat megdöntötték, a mennyiségit és a tömegszerűségit is. Utóbbi alatt azt értjük, hogy egyszerre hányan sütötték a tésztát. Tavaly 4 óra alatt 6950 csörögét sütöttek 35-en, idén pedig ugyancsak 4 óra alatt 9500-at, 37-en – jelentette be Béke Balázs rekordregiszter.

Megtudtuk, a rekordhoz 85 kiló lisztet, 680 tojást, 20 kiló tejfölt, 8 és fél kiló zsírt, 65 liter olajt, 1,7 kiló sót, 7 kiló porcukrot használtak fel. A 37 résztvevő két üstben és 7 gáztűzhelyen sütötte a csörögét. A munkát nemcsak a meleg nehezítette, hanem az is, hogy csak 20 kilónyi tésztát tudtak géppel dagasztani, ami feladta a harcot, úgyhogy ez a feladat is a résztvevők két kezére maradt.

Új csörögecsúcs az árpádhalmi csörögefesztiválon. Fotó: Kovács Erika - GALÉRIA

A Guinness-rekord felállítása után sem állt le a csörögesütés. Az asszonyok még két órán át serénykedtek, de már nem számolták, hány finomságot emelnek ki az olajból. A csöröge egyébként az utolsó morzsáig elfogyott.
Szarka Attila polgármester lapunk kérdésére elmondta, úgy tervezik, felveszik a kapcsolatot azokkal a településekkel, amelyek korábban már rendeztek csörögefesztivált, és jövőre versenyre hívják őket, szálljanak be ők is a rekord megdöntésébe.


Elismerések

A falunappal egybekötött fesztiválon kitüntették a település jeleseit. Posztumusz díszpolgári címet kapott Felícián atya, aki ötven évig volt Nagymágocs mellett Árpádhalom plébánosa is. Az Árpádhalom Községért Emlékérmet Vágó Miklós Béláné vehette át. Emléklapot kapott Katona Mátyásné és Koncseg Györgyné. Ugyancsak emléklappal jutalmazták az új diplomásokat, Domján Anettet és Fiák Lillát. Köszöntötték a falu legifjabb polgárát, Lajos Stefánia Krisztinát, valamint a pár nappal idősebb Papp Letíciát is. Szarka Attila polgármester a babák szüleinek átadta az 50 ezer forintos életkezdési támogatást, amit tavaly alapított a képviselő-testület. Köszöntötték a falu legidősebb lakosát is, a 92 éves Nagy Károlyt.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tóth István a boltot hiányolja Kajánújfaluban

Új sorozatunkban szentesi olvasóinkat faggatjuk arról, miért jó Szentesen élni, és mire lenne szükség ahhoz, hogy még jobb legyen. Tovább olvasom