Délmagyar logó

2017. 12. 13. szerda - Luca, Otília 2°C | 12°C Még több cikk.

100. jótékonysági koncertjét tartja Mága Zoltán

Századik, jubileumi jótékonysági koncertjét tartja augusztus 21-én Budapesten, a Szent István téri bazilika előtt Mága Zoltán hegedűművész.
Mága Zoltán két évvel ezelőtt indította útjára a magyarországi és határon túli települések templomaiban, zsinagógáiban rendezett 100 templomi koncert címet viselő sorozatát.

A művész, utalva arra, hogy véget ér a 2009. augusztus 18-án, Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek áldásával szintén a bazilikából útjára indított koncertsorozata, az MTI-nek azt mondta: Erdélyben, Felvidéken, a Vajdaságban, Magyarország legnagyobb templomaiban és zsinagógáiban sok tízezer ember vett részt koncertjein, így több mint százmillió forint adományt gyűjtöttek össze és juttattak el a rászorulóknak.

"A koncertsorozat elsősorban azért indult, hogy segítsünk a hátrányos helyzetben élőknek, nagycsaládosoknak, beteg gyermekeknek, kórházaknak, tehetséges fiataloknak, iskoláknak, de volt olyan is, hogy munkahelyteremtésért szólalt meg a hegedűm" - mondta Mága Zoltán. Hozzátette: az emberek összefogásával segítettek olyan családokon is, akiknek szerettei életüket áldozták a békéért, a rendért és közbiztonságért.

"Ott voltunk az árvíz, a vörösiszap pusztításánál, az összefogás erejével segítséget adtunk azoknak, akinek családtagjait elragadta az ipari katasztrófa, akik pillanatok alatt földönfutóvá lettek, elvesztették egy élet munkájával megteremtett javaikat" - sorolta a példákat a művész.

Mága Zoltán közlése szerint azért választotta a templomokat a koncertek helyszínéül, mert úgy gondolta, "az összefogás erején alapuló kezdeményezés úgy teljesedhet ki igazán, ha az egy hídépítő szerepet is betölt országok, települések, népcsoportok és emberek között, elősegítve a társadalmi integrációt, csökkentve a szegénységet, erősítve a felebaráti szeretett".

A 100., jubileumi koncertet augusztus 21-én este rendezik a Szent István-bazilika előtti téren, az esemény fővédnöke Pintér Sándor belügyminiszter. Mága Zoltán hozzáfűzte: a jövőben hasonló céllal, de egy más jellegű, nagyobb szabású jótékonysági sorozatot szeretne indítani, amelyhez XVI. Benedek pápa áldását fogja kérni egy hamarosan létrejövő magánkihallgatáson.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Testével keres pénzt: Ledobta a ruhát Schwarzenegger csemetéje - fotó

Megunta, hogy mostanában minden csak híres szüleiről szól, ezért bevetette magát a híres szülők… Tovább olvasom