Délmagyar logó

2017. 10. 21. szombat - Orsolya 10°C | 20°C Még több cikk.

Trilógiává bővíti A hobbitot Peter Jackson

Az anyag gazdagságára való tekintettel trilógiává bővíti az eredetileg kétrészesre tervezett A hobbit - Váratlan utazás című filmet Peter Jackson.
Az Oscar-díjas rendező hétfőn jelentette be, hogy a New Line, az MGM és a Warner Bros. stúdiókkal megállapodva három részben mutatja be a nézőknek a J.R.R.Tolkien A hobbit című fantáziaregényéből készült filmfeldolgozást.

"Ez most már tényleg váratlan utazás, és Tolkien professzor szavaival íolyan történet, amely mesélés közben dagadí" - írta Jackson a Facebook-oldalán megjelent közleményében.

A regényt a brit szerző A Gyűrűk Ura című fantáziaeposza előtt írta, története a trilógia előtt hatvan évvel játszódik, az új-zélandi rendező pedig A Gyűrűk Urából forgatott trilógia előzményfilmjeként készítette el az új produkciót.


A New Line szóvivője annyit fűzött hozzá a bejelentéshez, hogy a trilógia harmadik darabja 2014 nyarán kerülhet a mozikba. A Martin Freeman brit színésszel a címszerepben forgatott első két epizód a korábbi terveknek megfelelően idén decemberben, majd 2013 decemberében debütál a filmvásznon.

Jackson egyébként azzal magyarázta a váratlan fordulatot, hogy csak a két film forgatásának befejezése után, az anyagot egyben megtekintve látott rá, hogy mennyi minden maradt elmeséletlenül.


"A hobbit történetének gazdagsága, A Gyűrűk Ura függelékeiben található kapcsolódó anyagokkal együtt felvetett egy egyszerű kérdést: tovább meséljük a történetet? És a válasz, mind filmkészítői, mind rajongói perspektívánkból gátlástalan igen volt" - írta a rendező.

A produkció mindhárom része Új-Zélandon készül háromdimenziós formátumban. Az első két epizód felvételei a közelmúltban értek véget. Jackson nemcsak rendezőként, hanem producerként, és feleségével, Philippa Boyensszel, valamint Guillermo del Toróval forgatókönyvíróként is jegyzi a filmet.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Színeivel nyugtat a telefonfülke

Nyugtató telefonfülkével büszkélkedhet egy brit település: festett üvegoldalai színterápiával hatnak… Tovább olvasom