Szép álom volt, de nem lett tengeri kikötő Szegeden

A tiszai hajózás történetében először, 1965. június 6-án tengerjáró hajó kötött ki Szegednél. A Hazám nevű hajó 83 méter hosszú volt, 4,7 méter magas oldalfalú, 1300 tonnás, 1600 lóerős, a legnagyobb vízi jármű, ami Szegednél addig a Tiszán járt. A Délmagyarország több nappal korábban beharangozta a szenzációt, így amikor a Hazám megérkezett, vasárnap estefelé többszázan kíváncsiskodtak a szegedi rakparton.

A Hazám a magyar gyártású Duna-tengerjáró hajók közé tartozott, amelyek a csepeli kikötő és a Fekete-tenger, valamint a Földközi-tenger kikötői között szállítottak árut. Építésük a fiumei kikötő elvesztése, vagyis Trianon után vetődött fel, és az első közülük 1934-ben szállt vízre. Alacsonyra tervezték őket, hogy átférjenek a hidak alatt és merülésük is sekély volt, hogy alacsony vízállás mellett is hajózni tudjanak a Dunán. A Hazám tengerjárót 1958-ban építették, a fedélzeten 24 fő szolgált, a hajó naponta 5 tonna üzemanyagot fogyasztott és 12 csomós sebességre volt képes.

Átjutott a Belvárosi híd alatt

A szép nevű tengerjáró egészen prózai okból érkezett meg Szegedre: a hajózási vállalat valutát akart megtakarítani, mivel abban az évben a Duna magas vízállása miatt hajóik nem tudtak átjutni az újvidéki híd alatt. A külföldi kikötőkben valutával kellett volna fizetni, ezért a megrakott hajónak hazai kirakodóhelyet kerestek.

A Vaskapu alatt veszteglő Hazám tengerjárót ezért június elején Szegedre irányították. A rakomány a Közel-Keletről érkező 154 tonna dohány volt, miután Belgrádban a hajó olajpogácsát és gyapotot tett partra. Szeged azért kerülhetett egyáltalán szóba, mert 1964-ben búvárok már kiszedték a 20 évvel korábban lebombázott régi vasúti híd roncsait a mederből, ami így szélesebben hajózhatóvá vált. A Hazám Titelnél fordult a Tiszára, a zentai híd alatt át tudott kelni, s az igazi problémát a Belvárosi híd alatti áthaladás jelentette.

Ennek érdekében a tengerjáró Magyarkanizsát elhagyva 400 tonna vizet szívott fel duplafeneke közé, hogy 10 centit merülhessen. Lebontották a kéményét és a rakodórudakat is, nehogy a hídon fennakadjanak. A Hazám végül átjutott a híd alatt és a rakparton kötött ki a Szabadság és a Béke 2. úszóház között.

“A parton álló sokaság szíves üdvözlésétől kicsit el is érzékenyültünk” – mondta Körmendy Lajos elsőtiszt. Fülöp András kapitány a Délmagyarországnak megemlítette, hogy egy héttel korábban a román Braila kikötőben találkoztak a Szeged nevű tengerjáró hajóval is. (Az újság a román város neve helyett Brazíliát írt, amit a későbbi helyreigazításban nyomdahibának minősített).

És, igen, volt Szeged nevű tengerjáró hajó is: 1936. április 16-án keresztelték Budapesten. A Délmagyarország hírt is adott róla, hogy az ünnepségen Pálfy József szegedi polgármester, Glattfelder Gyula megyés püspök és más előkelőségek is részt vettek. A Szeged 1968 januárjában ment nyugdíjba a csepeli kikötőben, ahol azontúl raktárhajóként használták, majd elbontották.

Vissza 1965-be: a Hazám szegedi rakodását uszályok közbeiktatásával oldották meg, mivel a part menti víz nem volt elég mély, a hajó daruja pedig messzebbről nem ért el a partig. Négy napnyi dohányrakodás után a hajó feljebb úszott és a MAHART tápéi hajójavító telepén kötött ki, ahol éves karbantartását is elvégezték (a Bertalan-híd akkor még nem létezett). Június 26-án a pedig ismét visszatért a hajóállomáshoz és ott várta meg az induláshoz szükséges kedvező vízállást.

Távozáskor már jobban megszenvedett a Belvárosi híd alatt. A maximális merülés ellenére a mentőcsónak-daru elérte a híd alját és leszakadt. Egy csónak a vízre esett, egy másik pedig a levegőben lógott. Ennek ellenére folytatta útját és Romániában javították ki. A Hazámmal együtt a Komárom nevű zuhatagi 1600 lóerős uszályvontató is kifutott Szegedről, hogy élelmet vigyen az árvíz miatt a Dunán veszteglő hajók dolgozóinak.

Szólít a tenger

A Hazám elhajózott, de Szeged tengeri története nem ért véget ezzel. A Délmagyarország 1967-ben feltűnést keltett “A távlat: tengeri kikötő Szegeden” című cikkével, amelyben egy “tanácskozásra” hivatkozva az állt, hogy 2000 körül tengeri kikötő lehet a városból, miután megoldották a Tisza 10-11 méteres vízszintingadozását. Az elgondolás szerint a vajdasági Óbecsénél a Tiszát egy széles csatornával összekötik a Dunával és a visszaduzzasztott folyón így vált volna lehetővé a tengerjárók felúszása Szegedig. Még arra is volt elképzelés, hogy a rakpartot a Boszorkányszigetig meg kell majd hosszabbítani, mivel a tengerjáró hajók nem tudnak átbújni a híd alatt. Ez azonban nem valósult meg, s már akkor is csak félig hitték, hogy így lesz.

A tenger még egy utolsót üzent Szegednek 1994 augusztusában a kiszuperált Tisza tengerjárót elvontatták a Tiszára, ahol átalakítására pályázatot is hirdettek, később azonban a hajó egy tűzesetben leégett és Szegeden el is bontották.

Újraindult Annó rovatunk

A Móra Ferenc Múzeummal együttműködésben, a Délmagyarország egykori fotóriportereinek munkáiból újra elindítottuk Annó rovatunkat.

- Sorozatunkban régi fotókat próbálunk beazonosítani. Harminc-negyven-ötven év távlatában azonban fenn kell tartanunk a tévedés jogát. Ha Ön felismeri a fotón szereplőket, helyszíneket, örömmel várjuk észrevételét az online[kukac]delmagyar.hu címen!

- Önnek is vannak régi fotói közösségi, családi eseményekről, amelyeket megosztana olvasóinkkal az Annó rovatban? Írjon nekünk!

- Az Annó oldalain megjelent fotók a Délmagyarország kiadó tulajdonát képezik. A fotókat a Móra Ferenc Múzeum helytörténeti gyűjteménye gondozza.

Nézzen be hozzánk, képek annó!