A szegedi gyufagyári robbanás tragédiája – Fotók annó 1910

1910. április 19-én hatalmas robbanással levegőbe repült a szegedi gyufagyár nagy kazánja. A békeidőben Szegeden történt ipari katasztrófák egyik legsúlyosabbika során 11 ember halt meg. A Kertész utcai (ma Bakay Nándor utca) gyufagyár egyik épülete összeomlott, a kazán egy többmázsás darabja egy közeli ház tetőzetét zúzta be, egy másik jókora kazánvas pedig a kaszárnya udvarán landolt. A szörnyű robbanásban a munkások a szétrepülő vasdarabok, a beomló falak és a kitörő forró víz következtében haltak vagy sebesültek meg. Az áldozatok között számos fiatal nő volt, egyikük még kislány, mindössze 14 éves. A tragédiához mind a 18 szegedi lovaskocsis mentőt kirendelték. A halottak mellett 21 súlyos sérültet szállítottak a Kossuth sugárúti közkórházba. A fotók a korabeli Vasárnap Újság lapban jelentek meg 1910. május 1-jén.

A gyufagyár a régi, a tulajdonos új

Az egykori szegedi gyufagyár a mai üzem helyén állt a Kertész utcában (ma Bakay Nándor utca), amely 1910-ben még nem terjedt tovább a mai Csemegi tónal, ahol akkor a téglagyári agyagszedő gödör volt. A gyárral szemközt a laktanya épületei álltak, a szomszédos telkeken pedig kertes házak voltak.

A gyufagyár az 1879-es nagy árvíz után települt ide, korábban a Sóház (ma Sóhordó utcában üzemelt). A századfordulón már komoly teljesítményű gyár volt évente csaknem 300 ezer doboz gyufát termelt, amiből külföldre is szállítottak. Tulajdonosa (1895-től), Pálfi Lipót az 1910-es évek elejére a bécsi tőkével működő Solo gyufakartellel szemben nem tudott talpon maradni, így 1909-ben eladta gyárát. Az osztrák tulajdonos, a bécsi Solo Gyufa- és Kenőcsgyár Részvénytársaság 1910. január 1-jétől vette át az üzemet, és új vezetőket is hozott. Mivel tovább akarták növelni a termelést, a gyártás megfeszített volt. Ez közrejátszhatott a tragédiában is.

Könnyezett a szegecselésnél

A vizsgálat során három embert vádoltak meg: Franz Schütz ügyvezető igazgatót, Ernest Kühnel üzemvezetőt és Wolf Gyula gépészt. Schütz tíz napig előzetes letartóztatásban is volt, de kiengedték, mert a szakértői vélemények nem támasztották alá egyértelműen a vétkes mulasztást. A vizsgálat sokáig húzódott, az első tárgyalást 1911 őszén rendezték Szegeden. Az igazgató a mérnökre, a mérnök a gépészre, a gépész pedig mindkettőjükre tett terhelő vallomást, a szakértők azonban nem tudtak megegyezni: egyikük fatális anyaghibának tulajdonította a kazánrobbanást, a másik szerint viszont egy korábban észlelt probléma lehetett az ok.

Szegény munkások voltak

A gyár munkásainak elbeszéléséből az derült ki, hogy a főkazánnal már a tulajdonosváltás előtt is baj volt. Másfél évvel korábban kazánkovács foltozta meg, mert “a szegecselésnél könnyezett“, majd a probléma kiújult. A fűtő a robbanás előtti hetekben panaszkodott, hogy veszélyes a kazán: az egyik cső szivárog. A hibát jelentette a gépésznek, aki tovább jelentette az ügyvivő igazgatónak. Ő azzal hárította el, hogy napokon belül új mérnök lép szolgálatba, majd az intézkedik. Az új mérnök azonban úgy gondolta, ő még inkább csak ismerkedik a berendezéssel, ezért nem vette komolyan a jelzést.

A tárgyalást elnapolták, és folytatása egyre késett, miközben a szegedi közvéleményben a tehetetlen düh érlelődött. Úgy tűnt, a korabeli bírósági gyakorlat szerint ezt a gyári katasztrófát is véletlennek fogják tekinteni, és senkit nem tesznek felelőssé. Az áldozatok és károsultak kivétel nélkül munkából élő emberek voltak. Volt család, amelyik egyetlen keresőjét veszítette el a gyufagyár robbanásában, másoknak kigyermekei maradtak árván. A szegényekkel együttérzett a város: az áldozatok hozzátartozói számára gyűjtés indult, amely végül 1512 korona 93 fillért tett ki.

A Délmagyarországban időről időre visszatért a gyufagyár témára. Külön cikk készült Bencsik Jánosról, a gyár portásáról, aki a robbanástól megmenekült, de a elvesztette lányát. A csapástól felesége sokkot kapott, megnémult, s még kezelték, amikor Bencsik, aki felmondott a gyufagyárban és egy malomba szegődött, egyik éjjel a szolgálatban meghalt. Senki sem tudta, hogyan mondják el az egyedül maradt asszonynak.

A gyufagyár igazgatója nem vétkes, a gépész igen

A gyufagyári tragédia következő tárgyalásán, 1912 novemberében azután a bíróság váratlan döntést hozott. A szakértői jelentésekkel szemben megnevezte a felelősöket: gondatlanságból okozott emberölésben bűnösnek mondta ki Kühnel Ernő üzemvezető-mérnököt, valamint Wolf Gyula gépészt. Előbbit egy év, utóbbit másfél év fogházra ítélték. Schütz Ferencet felmentették. Az indokolás szerint Kühnel bűnös volt, mert a robbanás előtt tizenkilenc nappal lépett a gyár szolgálatába és a katasztrófa napjáig elmulasztotta a gépek átvételét és tanulmányozását. Wolf pedig azért, mert mint “a gyárnak évek óta benfentes alkalmazottja, jól ismerte a gépek minden csinját-binját és még sem intézkedett”. Az ügyvivő igazgatót nem találták vétkesnek, mivel az a kereskedelemmel foglalkozott.

A temetőbiznisz nyomulása

Az elhunytak temetése kapcsán a közvéleményt felháborító esetről is írt a lap. A gyár igazgatósága Fodor Jenő temetkezési vállalkozót bízta meg a temetéssel, s az áldozatokat a közkórházban ravatalozták fel. Két család azonban díszesebb temetést kívánt, ezért más vállalkozóhoz fordult. Fodor erre a felravatalozott áldozatok mellett rendezett ordibálós jelenetet, követelve, hogy

vegyék ki a két halottat a koporsóból, és helyezzék a többi közé.

Fodort végül Gácser György kórházi gondnok dobta ki az épületből, megtiltva, hogy a jövőben a halottak hozzátartozóit zaklassa az “üzlettel”. A dolog itt nem ért véget, Fodor később bosszúból hamis vádakkal tett feljelentést gondnok ellen, amiért végül ő kapott 1 hónap fogházat.

„Veron nevű lánya haláláért 2000 koronát...”

A korabeli Délmagyarországban megjelent a kártérítést igénylő áldozatok egy részének listája is, ezt idézzük:

- Kocsis Mihályné, akinek Rozál lánya a katasztrófánál szenvedett sérüléseibe belehalt, 1000 koronát kér. A lány szüleit tartotta, ment apja tüdővészes, keresetképtelen volt.

- Szabó Józsefnének Mari nevü elhunyt lánya szintén családföntartó volt, mert apja egyik lábára nyomorék. A család 1000 koronát kér.

- Fodor Ferencnek is a lánya halt el, 4000 korona kártéritést követel.

- Klivinyi István Veron nevü lánya haláláért 2000 koronát kér.

- Szalai Pálnak a nevelt lánya veszett oda a katasztrófánál, 2000 koronát kér.

- Özvegy Gombos Illésné az urát vesztette el, 6000 koronát követel.

- Halász Etel tiz hónapig feküdt sérüléseibe. Havi 40 korona életjáradékot kér.

- Vőneki Etel 400 koronát.

- Mikula Erzsébet 800 koronát.

- Ördög Rozál, akinek az arca borzalmasan eltorzult s gyógyulása 3 hónapig tartott, 4000 koronát kiván.

- Tószegi Etel 11 hétig feküdt, 1000 koronát.

- Szabó Elek 1000 koronát kér. A lánya belehalt sérüléseibe.

- Szabó Anna nyolc hétig feküdt, 400 koronát.

- Gál Erzsébet, akit félholtan húztak ki a ráomló falak alól, 600 koronát kér. Egy év múlva gyógyult föl.

- Schwarcz Mária 9 hétig feküdt, 2000 koronát;

- Sárkány Etel 20 hétig feküdt, 2000 koronát;

- Solti Erzsébet 3 hónapig feküdt, 600 koronát;

- Pintér Franciska 54 napig feküdt, 500 koronát;

- Sámsodi Györgyné 4 hétig feküdt, 500 koronát;

- Tandari Istvánné 20 hétig feküdt, 4000 koronát;

- Bózsó Rozál 3 hónap alatt gyógyult, 400 koronát;

- Fodor Viktória 3 hétig betegeskedett, 150 koronát;

- Kovács Ádámnak a felesége halt el, 2000 korona kártéritést kér;

- Fehér Ferenc 14 napig feküdt, 50 koronát;

- Bencsik Jánosnak a lánya veszett oda, 4000 koronát követel.

- Vőneki Etel és Ménesi Ilona, akik szintén hetekig feküdtek, 400 és 800 korona kártéritést kérnek.

A kárpótlással kapcsolatban a bíróság egyenként megkérdezte a robbanást átélt munkásokat: mennyit szeretnének. A “tekintetes” bíróság előtt megilletődött kisemberek 400-tól 4000 koronáig kértek, kivéve egy asszonyt, aki így felelt:

— A gyermekemet adják vissza, tartsák meg a pénzüket!

A gyufagyár szörnyű tragédiája még sokáig élt a szegediek emlékezetében.

Újraindult Annó rovatunk

A Móra Ferenc Múzeummal együttműködésben, a Délmagyarország egykori fotóriportereinek munkáiból újra elindítottuk Annó rovatunkat.

- Sorozatunkban régi fotókat próbálunk beazonosítani. Harminc-negyven-ötven év távlatában azonban fenn kell tartanunk a tévedés jogát. Ha Ön felismeri a fotón szereplőket, helyszíneket, örömmel várjuk észrevételét az online[kukac]delmagyar.hu címen!

- Önnek is vannak régi fotói közösségi, családi eseményekről, amelyeket megosztana olvasóinkkal az Annó rovatban? Írjon nekünk!

- Az Annó oldalain megjelent fotók a Délmagyarország kiadó tulajdonát képezik. A fotókat a Móra Ferenc Múzeum helytörténeti gyűjteménye gondozza.

Nézzen be hozzánk, képek annó!