SZEGEDI EGYETEMI SZÍNHÁZ- SZERELMESEK ÉS DON QUIJOTÉK

Előzmények:A búsképű lovag története, volt már feldolgozva rajzfilm, musical, játékfilm formájában, és persze színházi értelmezés is akad bőven. A lovag történetének értelmezése ott van a spanyol egzisztencializmus nagy alakjának Miguel de Unamunonak a témái között is.Mindezzel csak azt akarom mondani, hogy ezzel az előadással a SZESZ olyan híres figura történetéhez nyúl hozzá, hogy csodálkoznék, ha nem vetne fel maga az előadás egy csomó kérdést és ugyanakkor ne lenne annyira napnál világosabb is egyszerre amiről az előadás szól.Jelzem, egyébként mindig ez van, ha egy rendező olyan figurához nyúl, ami ennyire univerzális.Ennél már csak az a személyes előzmény

.js" type="text/javascript"> // --> érdekesebb, hogy Don quijotéból írtam a szakdolgozatomat a filozófia szakon, aztán meg az, hogy a Szesz tagja vagyok, és még az is hogy abszolút néző akartam lenni és voltam ezen az előadáson. Miért fontos ez? Azért mert hangsúlyozom, nem szeretnék és nem is fogok hazabeszélni. Hozzáteszem, azokat a szempontokat miért nem tehetem ezt meg. Egyrészttudnia kellegy színészfélének, még akkor is, ha jól ismeri azokat az embereket, akik játszanak a színpadon, nézőként viselkedni, másrészt, nem vettem részt a próbafolyamatban, harmadrészt nem vagyok szereplő benne, negyedrészt a harmadrészén nem vagyok megsértődve.Tehát teljesen jó néző voltam.Egyébként az is érdekes, amikor a zsinagóga előterében arról beszélgetünk, hogy mi is az a színház, meg mitől olyan vonzó vagy esetleg taszító színészfélének lenni. Mondhatok, amit akarok valójában mind a kettő dolgot értem, azt is, ha valakit taszít és azt is, ha valakit vonz a színjátszás és a színészet.Miért érdekes ez? Mert ez az előadás az efféle problémákat igencsak előtérbe helyezi, Don Quijote történetén keresztül.

Az előadásról:Sokszintű előadásról van szó. Ott van az alapsztori: La Mancha lovagja elindul Sanchoval hű fegyverhordozójával kalandot keresni a Manchai szürkeség helyett. Aztán ott a másik sztori, ami a varázslatról, az illúzióról és a színjátszásról szól. Ez a kettő azonban nagyon is szinkronban van egymással. Mindkettő érdekes és a búsképű lovag története szépen ráfeszül a varázslatra, a színházra, aztán meg a színház feszül rá a Don quijote sztorira. Ez a feszülés nem kényelmetlenséget jelent, hanem inkább összeilleszthetőséget takart, nevezhetjük akár megfelelésnek is. Folyamatosan jelen van a játékosság a kikacsintás az egész darabban.A darab elején színészeket látunk, egy kisebb előfüggöny mögött, aztán bábjátékot, aztán kutyát és birkákat, aztán, lehull az előfüggöny és azt látjuk, ahogy a színészek ettől megijednek és elrohannak.Elkezdődik a történet, mindig valaki a színészek közül meséli a történetet. Már látjuk ki a Don Quijote és kicsoda Sancho Panza és ezek a figurák egyből életre kelnek.Don Quijote elindul és találkozik gonosz adószedővel, és lármás lakodalmi sereggel és színészekkel és malmokkal, akiket óriásoknak hisz és végül a tükrök lovagjával és elbukik.A lakodalmi sereg menyasszonyát Trabalka Cecilia játssza nagyon ügyesen és szegény asszonyt elkezdi az ember sajnálni, ellentétben a férjjelölttel, akit Kun Áron játszik, aki meg egy mondatban mondja el, hogy nem is érdekli az asszony.Ebben az előadás és magában a történetben rengeteg metafora van.Don Qujote akit Sánta András formál, egyszerűen ontja magából a Quijotizmusokat és az igazság az, hogy elhiszem neki, amit mond. Hiába mondja el kedvesen az egyik szereplő Eller Éva, hogy nevessek meg sírjak, meg hogy ez csak játék, én attól még megveszem a Sánta Andrást, hiszek neki, mert, ahogy megformálja a figurát attól ő tényleg Don Quijote lesz. Amikor tehát szerelméről ábrándozik, akkor azt gondolom magamban, hogy most vagy bolond vagy, hogy hiszel ebben az egészben kedves barátom, vagy egyszerűen totálisan igazad van, hogy így kell szerelmesnek lenni.Az meg kiváltképp érdekes, hogy az előadás során hol kedvelem ezt a lovagot és azt mondom, hogy nagyon igazakat mond, aztán meg úgy érzem, hogy ez egy bolond és igaza van a házi népének, hogy meg kell akadályozni.Rengeteg fontos mondat elhangzik a lovag szájából, mint hogy a közmondás az csak közmondás és nem szereti őket és még hasonló olyan érdekesség, ami nem szájbarágós mondatokként hangoznak el, hanem párbeszédként. Mindent, amit a lovag mondd az, érthető és beleilleszkedik a környezetbe és nem akar sem didaktikus sem szájbarágós lenni, és nem is válik azzá.Sancho Panza, akit meg Manga Dani játszik tökéletesen ellenpontozza a búsképű lovag beszólásait, amikor szerelmes a Don akkor Sancho dákókról, meg ábrándokról beszél. Persze ez a figura kitart Don Quijote mellett végig és Dani nagyon jól hozza azt fura kettőséget ami egyébként Cervantes figurájában benne van, hogy hol ellentmond gazdájának,hol meg vele tart. Azért is teszi ezt, mert szereti, nagyon is szereti a lovagot. Egyszóval megvan az a figura, amit Cervantes úr papírra vetett.Hiába és vannak legjobb jelenetek is, ilyen, amikor Don Quijote a szerelemről beszél. Gyönyörű ennek az érzésnek a színpadi megjelenítése, keveredik a szöveg és a tánc és Dulcinea megjelenik, de már el is tűnik. Dulcinea a lovag halálos ágyánál is megjelenik és nekem ez azt jelenti, hogy nemcsak Don Quijote tart ki Dulcinea meg a szerelem mellett, hanem Dulcinea del Toboso is.Dulcine del Toboso szerepében Kincses Kornéliát láthatjuk. Itt ebben a darabban az ő figurája teljesen más formanyelven jelenik meg, úgy értem a tánc és a zene nyelvén. Valójában nem is materális figura inkább tényleg egy ábránd. Kornélia is igazat mond, a tánc, a zene és még a végén a próza nyelvén is.Aztán ott van az a remek megoldás, ahogyan a lovag leghíresebb kalandját, -amikor a malmokkal hadakozik-láthatjuk. Jó az ötlet, ahogyan a színpadon megjelenik a malom. Az óriásokkal való párbaj pedig innentől kezdve elkezd élni.Nagy kedvencem az a dal, amit együtt énekel a társulat, amikor a lovag megsebesül.A cselszövés, és az ármánykodás a lovag házi népénél Sanson doktoréknál kiváltképp életszerű, hiszen hányszor kerülünk vagy kerülhetünk ugyanilyen cselszövésbe az életünkben.Ez a cselszövéses jelenet megint csak tele van kikacsintással a néző felé, a rendező Czene Zoltán eljátszik azzal a gondolattal, mi van akkor, ha ezt a jelenetet vagy úgy általában az egész darabot nem érti a néző. Ez szerintem nagyon mulatságosra sikerült, mert persze ez lehetett a szándék is és a közönség is veszi a lapot. Ráadásul itt azért vannak szép szerepek rendesen, amiket látszik, hogy nagyon élveznek is a színészek. Hajdú Pétert például gonosz papként láthatjuk, Eller Éva a lovag unokahúgát játssza, Sanson Carasco szerepében Erlauer Balázst látjuk, és Molnár Tünde nekiáll nagyszájú házvezető nőnek lenni. Nagyon ügyesen csinálják, rengeteg humorral és mindaz, amiről beszélnek egyszerre nevetésre sarkal, máskor meg elszomorít, mert ami tervet kitalálnak a lovag ellenében az mégiscsak kavarás és cselszövés. Na meg persze a cselszövés okai, egyszerre humorosak és mivel kellő irónia van ebben a humorban egyszerre elkeserítő is. Valami hülye szappanoperában szoktak ilyen cselszövéseket csinálni. Hát ez is eszembe jut róla, mert ügyesek a színészek.A tükrök lovagja nagyon ki van találva harccal, mondanivalóval és mindennel együtt. Az is metafora, hogy tükröt tart az ellenlovag Don Quijoténak. Ja és persze illuzó is, mert a doktor beöltözik lovagnak, hogy legyőzze a Don-t.Cervantes úrral is találkozunk a darabban, hogy miért kerül oda azt nekem nem tisztem elárulni, mindenesetre Kun Áron játssza ezt a szerepet és több fontos mondatot is mond. Ez a darab első számú abszurd helyzete.Két igazán érdekes és furcsa pontja van még ennek az előadásnak az egyik az amikor a lovag a színjátszókkal találkozik, a másik pedig a lovag halála utáni továbbgondolt történét.Az előbbinél az illúzió, meg a varázslat témaköre tér egy kicsit vissza. Valaki egyszer azt mondta, hogy két fajta ember van, az egyik azt gondolja, hogy a világban minden varázslat és eszerint él és a világra eszerint tekint, a másik szerint a világban nincs varázslat és eszerint éli le az életét. A lovag először lát tükörképet itt magáról, és ezt kegyetlenül megtorolja a színészeken, vagyis az a helyzet, hogy nem hisz a színház illúziójában, vagy varázslatában. Aztán meg visszakozik. Mos akkor művészetpártoló vagy sem? Most akkor hisz a varázslatokban vagy sem? Persze mentegetőzik és még ajándékot is ad. Ez Cervantes könyvében is így van, mert a lovag nem tudja magáról hogy bolond. Ebben az előadásban se tudja a figura magáról, hogy bolond, csak hogy itt nemcsak a körülötte játszó színészek mennek bele a bolondozásba, hanem még a közönség is, mert elméletileg egy színházi előadást nézünk. A kérdés csak az, hiszel-e a színháznak és a varázslatnak kedves néző vagy nem?Amikor meghal, a lovag van egy továbbgondolása a Quijote sztorinak. Az előadásnak ezt a részét Czene Zoltán a darab rendezője azzal. hogy szájába adja Trabalka Ceciliának majdnem két részre bontja a darabot. Ha nem hangzana, el ez a mondat akkor talán észre vehető se lenne, hogy hol álltunk meg. Szóval itt megtörik az íve egy kicsit az előadásnak, de ettől még szerintem nincs befejezve, és nem kétrészes és nem folytatásos újrakezdős teleregény. Arról van szó, hogy adva van a feladat a nézőnek kedvenc főhősünk halála után, hogy jó, de most ez miért lett elmesélve és mit kezdjen az ember ezzel az oly sokszor látott sztorival. És akkor a néző kap egy érdekes sztorit arról, hogy mi lehetne. Ez a sztori meglepő és meghökkentő, de hamar rájövünk, hogy lazán el lehet egy ilyet képzelni a mai világba. Ott ülnénk otthon a kedvenc karosszékünkben és ezt olvasnánk a Blikkbe vagy a Storyba vagy akármelyik bulvárlapba. Még csak nem is röhögnénk rajta, mert elmagyaráznák nekünk, hogy ez milyen komoly dolog. Ebbe is van humor, méghozzá abszurd humor, aminek én nagyon örültem. Vicces, abszurd és nagyon jó, ahogy Molnár Tünde Hant Olga temetőkutató szerepében megpróbál megoldani egy olyan szituációt, amit ő talál ki, meg amire vágyik, no de milyen abszurd okból vágyik rá. Tünde evvel a figurával, nem stilizálgat és nem is próbál valami bölcs igazságot megformálni, egyszerűen felmutat egy abszurd helyzetet és szerintem ez is itt a feladat. Magyarul, volt két figuránk és azt most Hant Olga belemártja egy olyan helyzetbe, ami már csak eléggé abszurd helyzeteket tud szülni. És megint jönnek a társulat tagjai, szépen sorban és részt vesznek ebben az abszurd játékban. Nem akarok többet elárulni erről a részről, sem pedig a darab befejezéséről, tessék csak elmenni az előadásraés megnézni. Annyi azért biztos , hogy nagyon sok szerelmes és Don Quijote van a SZESZ-ben. Szerintem a nézők között is lesznek páran belőlük.
Jó szórakozást!

Képeink egy korábbi előadásról

Varga Norbert