Dömsöd

1
szponzorált tartalom
Több mint kétezer diák vett részt az MVM Okosbútor versenyén
150 millió éves toll segíthet megérteni a madarak evolúcióját
A legrégebbi, madarakhoz köthető ősmaradvány valójában egyetlen toll fosszíliája, amit közel 160 éve, még 1860-ban találtak.
Miniszterelnök: a koronavírus-járvány elleni közös küzdelem elmélyítette a kínai-magyar barátságot
Orbán Viktor a Kínai Népköztársaság nemzeti ünnepe alkalmából küldte jókívánságait.
19 légifotó, ahogyan Hódmezővásárhelyt már nem láthatjuk – Fotók annó 1968
Enyedi Zoltán 1968 nyarán készült légifelvételeit Bernátsky Ferenc, a Tornyai János Múzeum történész-muzeológusa ismerteti.
Kezdődik az Orosz Zenei Fesztivál
Idén Csajkovszkij életműve kerül terítékre.
Kötelező lesz a maszkhasználat a Naturtex-SZTE-Szedeák mérkőzésein
Szombaton már bajnoki mérkőzésen lép pályára a Naturtex-SZTE-Szedeák férfi kosárlabdacsapata: a klub elnöke bizakodóan várja az új idényt, miközben továbbra is a megfontoltság és a kiszámíthatóság jegyében dolgoznak.
Kárpátaljaiaknak gyűjt adományt az Ökumenikus Segélyszervezet
Nekik idén még nagyobb szükségük van a támogatásra a járvány miatt.