Csongrád és környéke

2016.02.09. 14:04

Kékfrankost ittak Saigonban

Csongrád - A következő tíz évben meg fogjuk emlegetni a 2015-ös évjáratot, mert aki jól tudta művelni a szőlőjét, nagyon szép borokat készíthetett.

Munkatársunktól

Főleg a vörösök sikerültek jól – mondta lapunknak [namelink name="Ungerbauer György"], a Csongrádi Hegyközség elnöke. Ez azért nem látszott még így a szüret idején, mert épp fordítva alakult az időjárás a megszokottnál. Ahogy [namelink name="Bodor László"] bioborász mondta, az esztendő elején volt szárazság, sok napsütés, és utána jött a csapadék. Emiatt neki, mivel a növényvédelemben korlátozottak a lehetőségei, nem volt olyan sikeres éve, mint amilyenre számított. A cabernet fajta azért nála is szépnek ígérkezik.


– Egy csoporttal Vietnamban, Kambodzsában, Laoszban jártunk, és az utazási iroda azt javasolta, vigyünk ki valamilyen ellenszert gyomorrontás esetére. Mi pálinkát vittünk, és a friss csongrádi kékfrankosunkból is – újságolta a csongrád-bokrosi [namelink name="Gulyás Ferenc"].


– Nagyon emlékezetes volt, amikor Saigonban az étteremben mindenki csongrádi bort ivott, a zalaegerszegi, pesti, csongrádi magyarok mellett a személyzet is, és tetszett nekik. Nem véletlen, mert ez most nagyon jól sikerült – kicsit tőlünk is függetlenül, az időjárásnak köszönhetően. Szerintem az utóbbi tíz év legszebb borát adja most a kékfrankos. A temerini versenyen 600 induló között aranyérmet szereztünk vele – tette hozzá.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!