2016.05.08. 18:40
Emlékeznek még a Püspökbazárra?
DélmagyArchív 1911-1965: Ez volt a csepeli stílusú Centrum áruház elődje. Lehetett volna palota, uszoda, vásárcsarnok, autógarázs, sőt, városháza is. De nem lett.
Püspökbazárnak a szegedi népnyelv a Tisza Lajos körúti Centrum áruház és a mellette lévő irodaház területét nevezte egykor. Egyetlen püspöknek sem volt köze hozzá, nevét az egykori Püspök téri telekről kapta, amely a Püspök utca és a körút között terült el, és a város be nem váltott fejlesztési reménysége maradt.
Története jól szemlélteti, hogy a valóság milyen kitartóan képes ellenállni a fejlesztési álmoknak. A tér az árvíz utáni Szeged egyik központi telke volt. Közelben a városházával, a villamossal, a palotákkal szépen kiépített körúttal, a város tulajdonában lévő telekről mindenki azt gondolhatta, hogy azért üres, mert a legjobb fejlesztési ötletre vár. A helyen ma egy 50 éves csepeli stílusú áruház és egy 40 éves, szocialista ipar stílusú blokk áll.
Ezek voltak a tervek:
Ez pedig a valóság:
1911-ben a Délmagyarország nyomán a Püspök tér feltöltetlen, fű borította, beépítetlen telek volt a már kiépült Tisza Lajos körúton. Még abban az évben ide költöztették a városi aszfaltozó műhelyt, vagyis büdös bódék jelentek meg rajta, a környékben lakók bosszúságára. Mindenki tudta azonban a Püspök-telekről, hogy rövidesen ott épül majd meg a második szegedi városháza.
A második városházára azért volt szükség, mert a város kinőtte a két Széchenyi téri épületet. A terv egy utcával kettéosztotta volna a Püspök teret, és az egyik (2000 négyzetméteres) telken épült volna meg az új városi épület. A földszinten a Tisza Lajos körútra, a Mérey utcára és a Mikszáth Kálmán utcára néző üzletek lettek volna, ezek mellé költözött volna a rendőrkapitányi hivatal és az ügyészségi fogház, valamint az adóhivatal. Ezt az elgondolást újabb verziók követték, volt olyan is, amelyik szerint le kellett volna bontani a két Széchenyi téri városházi épületet, és helyükbe egy nagyobb újat építeni. A háború azonban keresztülhúzta a terveket.
Addig is a Tisza Lajos körútnak ezen a szakaszán zöldséges szekérpiac foglalta el a helyet. Mivel a város nem építkezett, az árusok kezdték kialakítani a maguk állásait. (Az áru előre, a szemét hátra.) A téren a háború következtében ott felejtődtek az aszfaltozó bódék is, bűz és szemét uralkodott, így egy olvasói levél okkal nevezte szégyentérnek 1918-ban.
Kontrasztja a Széchenyi-térnek, amely alig száz lépésnyire van tőle. Itt állanak a boldog világból való aszfaltozási munkálatok ütött-kopott bódéi, amelyekben az éjjeli csavargók lelnek menhelyet. Itt dísztelenkednek garmadákban az összetört aszfaltdarabok, a felforgatott nagy katlanok és rozsdás üstök, a hetivásárok kocsi és lóállásainak hónapokon keresztül összegyűlt és el nem takarított piszokjai, szennyei és ide hordják a környékbeli üzletek összes szemetét. Több az, mint közbotrány, ami a Püspök-téren van. Tisztíttassa ki a városi köztisztasági vállalat a Püspök-tér szennygyűjtő medencéjét, a rendőrség pedig nyittassa ki az illemhelyeket és zárja le a Püspök-teret.
Somogyi Szilveszter polgármester ötlete volt, hogy az értékes telket hasznosítani kellene addig is, amíg a város jobbat talál ki. A városházán 1920-ban pár hét alatt kiszámolták, mennyi hasznot termelne, ha a Püspök téren földszintes üzletsort építenének kereskedők és iparosok számára. 1920 őszén a Püspök-telken téglából készült sort építettek, közepén pedig nagy területű udvar maradt. 40 kereskedő bérelt helyet 10 évre. Legtöbben rőfösök és rövidáru-kereskedők voltak, de bérelt vaskereskedő, festékárus, élelmiszer- és terményárus is. Még 1920 decemberében megjelent az első hirdetés a Délmagyarországban, amely már használta a Püspökbazár kifejezést. A Püspökbazár 1963-ig maradt a telken, pedig voltak még fejlesztési tervek rá.
1923-ban Regdon Gejza építész, műszaki tanácsos felvetette, hogy szükség lenne Szegeden egy palotára, ami magába foglalja a szétszórt állami hivatalokat, és újakat tud Szegedre vonzani. Az állami palota egyik lehetséges helyszíne a Püspök tér volt, később azonban a Rákóczi térre terelődött a figyelem, de végül nem épült meg.
1927-ben banki befektetők nézték ki a teret bérpalota céljára. A tervezett ház 110 polgári lakást biztosított volna, ami a korabeli lakásínség közepette nagy hír volt a Délmagyarországban. Somogyi Szilveszter polgármester maga tárgyalt a vállalkozókkal. Úgy látszott, máris keresni kell a megoldást a Püspökbazár bérlőinek elhelyezésére, amikor kiderült, hogy a vállalkozók anyagi biztosítékot várnak a várostól arra, hogy a lakásokat valóban ki fogják bérelni. Ez a terv is kútba esett.
1929-ben Fenyő Lajos városi tanácsos állt elő azzal az ötlettel, hogy a Püspökbazár üzleteitől övezett udvaron építsenek hullámfürdőt, majd itt építsék fel a város első fedett uszodáját. Ennek előzménye, hogy Klebelsberg Kunó abban az évben egy fedett sportuszoda építését készítette elő Szegeden. Fenyő úgy látta, az 1927-ben kifúrt mélykút (a későbbi Anna-kút) mindössze 200 méterre volt onnan, és a helyszín is jó fekvésű; miért ne lehetne a belvárosban az uszoda? Ez a projekt sem ide került: 1930-ban a mai helyén épült meg a fedetlen SZUE-uszoda. 1935-ben még visszatért a fedett uszoda ügye, és ismét előkészítették a Püspökbazár-tervet, de megint nem jutottak tovább a tervezésnél.
1932-ben egy új, Püspök téri vásárcsarnok terve derült fel a városházán, miután a szegedi piackérdés állandó probléma volt. Akkoriban a piacosok a Tisza Lajos körút teljes hosszát, a Kossuth Lajos sugárút egy részét és még több teret elfoglaltak, miközben a városi forgalom is kezdett modernizálódni. A piacok többszöri költöztetése után a város – részben a válság okozta munkanélküliség csökkentésére - egy vásárcsarnok beruházását kezdte tervezni. Ebből sem lett semmi.
1936-ban Szeged egyik kiemelt célja volt, hogy a nemzetközi autóút áthaladjon a városon. A városnak azonban nem volt szolgáltatása a nagy számú érkező autós számára. Ezért Markovics Szilárd szegedi autókereskedő javasolta, hogy 10 évnyi bérmentesség fejében a Mérey utca sarkán autógarázst és szervizt nyit, ami 20 év után átszáll majd a városra. Ebből sem lett semmi, részint, mert a városházán is tudtak elévülést számolni.
Így aztán a Püspökbazár apró üzletei változatlan formában élték meg a második világháborút, majd az 1950-es éveket. 1951-ben furán hangzott ugyan Mülhoffer órás apróhirdetésében a Sztálin körút 47. alatti Püspökbazár, de ezen lehetett segíteni: a Sztálin körútból Lenin körút lett pár éven belül.
Ekkor már a városfejlesztési tervekben az „úgynevezett" Püspökbazár volt a földszintes boltok adekvát megnevezése.
1961-ben dőlt el, hogy lebontják a Püspökbazárt, helyére pedig Szeged első modern áruháza kerül. Nagyobbra tervezték, mint a korabeli budapesti Verseny áruházat, a tervdokumentáció alapjául pedig a csepeli áruház szolgált. 1962-ban az újság az áruház látványtervét közölte. Arra is magyarázatot kapott a nép, hogy miért lett alacsony épület. A földszintes áruház mellé magas irodaházat álmodott a tervező, ez azonban csak később épült meg az olajvállalat központjaként, és máig Szeged egyik legcsúfabb épülete.
A Püspökbazárt 1963-ban bontották le, mégpedig maguk a szegediek. Nem barikádhoz kellett a tégla, hanem a pártvezetés úgy látta szakszerűnek, ha 3500 szegedi ember társadalmi munkában bontja le az üzletsort. Egy hónap alatt 200 ezer téglát, 120 ezer cserepet és vagy 200 teherautónyi más anyagot bontottak ki tízezer társadalmi munkaórában.
(…) önként, jó szívvel mentek valamennyien. A vágóhíd, a ktsz-ek, a posta, az autóközlekedési vállalat, az ingatlankezelő vállalat, az állami áruház, a göngyölegellátó, az állami szabóság, a MÁV fűtőház és sok más üzem kommunista és pártonkívüli dolgozói június 15-től július közepéig lényegében szabaddá tették a terepet az új építkezés számára.
A létesítmény 1965-ben Tisza Áruház néven nyílt meg, majd Centrum, ezután Skála és 2010-től újra Centrum lett a neve. A Püspökbazár névvel már alig lehet találkozni.
