Amit egyszer a tápaiak elhatároztak...

1924-ben Tápé község elhatározta, hogy emléket állít első világháborúban elveszett fiainak. Az emléktáblára 114 név került, ami az akkor 3500 lakosú faluban azt jelentette, szinte minden család siratott egy elesettet. Mire 6 oszlopban ráfért az összes név, a tábla akkora lett, hogy nehezen lehetett neki helyet találni templom falán.

A 13. századi eredetű tápéi Szent Mihály templom tornya mellett 1924-ben még csak egy kis hajó húzódott meg a középkori szentéllyel. A tápai elöljáróság eredeti terve szerint a márványlap a torony déli falára került volna. Bogoss Béla esperes, a tápai pap azonban rámutatott, hogy így a tábla eltakarja a középkori eredetű torony egyik ablakocskáját. Márpedig a templom műemlék volt, az ablak pedig az egyetlen nyílás, ami a sekrestyébe fényt eresztett.

Elfedje-e az emléktábla a műemlék ablakot? Szeged, 1924. december 12.

A falu két táborra oszlott

Akik kitartottak az ablak eltakarása mellett, azok küldöttséget menesztettek Somogyi Szilveszter szegedi polgármesterhez. Azért hozzá, mert bár Tápé önálló község volt, a hajdani kegyúri jog folytán a plébánia fenntartását Szeged gyakorolta. A polgármester ki is küldött egy mérnököt, aki azzal tért vissza: az ellenzék vitatja, hogy az ablak is műemlék lenne. Szerintük az ablak nemrég még nem volt ott, hanem csak a plébános vágatta, s a téglatörmelék nem sokkal azelőtt még a fal tövében volt látható.

Az ablakpárti pap is írásos beadványban taglalta, hogy a nyílás bizony négyszáz éve a torony falán van, vagyis műemlék az is. A tápai békesség érdekében azonban Bogoss Béla ekkorra már elfogadta, hogy a tábla mégis kerüljön az ablak elé. Csakhogy, a szegedi tanács mégsem engedhette, hogy műemléket takarjanak el, ezért szakértőt rendelt ki a toronyhoz.

Tápéi életkép az 1920-as, 1930-as évek környékén. Benedek László felvétele a Móra Ferenc Múzeum fotógyűjteményéből.

Az utókor szerencséjére ez a szakértő Móra Ferenc múzeumigazgató volt, aki Berzenczey Domokos műszaki tanácsossal és Sebestyén Károly múzeumőrrel másnap Tápéra ment, hogy a megbomlott békességgel csodát tegyen. Végzésük már a következő lapszámból kiderült: az ablak is műemlék! Annyira, hogy Móra nem is javasolta az eltakarását, hanem helyette egy másik falrészt jelölt ki a tápaiaknak.

Móra Ferenc: Én vagyok a hibás

Ez azonban nem ment ilyen könnyen. Szegedi szakértők próbálnak szembe menni azzal, amit a tápai nép jónak tart?! Sehogyan sem volt ez rendjén. Már az újság tudósítását író Magyar Lászlónak is magyarázkodnia kellett, amiért jóhiszeműen gencseknek nevezte a gólyatisztelő tápaiakat. (A gencs Ilia Mihály szerint a latin gens – nemzetség – szóból eredhet). Móra Ferenc pedig ugyancsak nem ok nélkül írhatta a tápéi toronyablakról vasárnapi tárcáját (itt folytatódik):

„Nem úgy van az, ahogy az újságok tudták. Nem a tápéi pap volt az oka az ablakpörnek. Bogos esperes úr kedves, békességes, szelíd ember, Isten szíve szerint való pap, azt hiszem, még életében soha nem volt oka semminek. (Már úgy értem, hogy semmi kontrabontnak.) Hát akkor tán a tápéi nép? Hohó, le a kalappal, tisztelt városi nép és tükörből fésülködő honhaza! Ennek a kis falunak százhuszonegy hősi halottja van! Azért lett olyan nagy az emléktábla, amit a templom falába akarnak illeszteni, hogy alig találni hozzávaló templomfalat!(…)

Az egész dologban én vagyok a hibás. Ezt bizony tudhatták volna az újságok, ha én nem, mondom is. Úgyis tudja azt itt minden rendes ember, hogy én mindenben benne vagyok, ami nem jó. Nono, de azért ne tessék elhamarkodni az ítéletet, mert ebben a szentek is benne vannak. Mégpedig a fő szentek, az apostolok, mind a tizenketten.”

Móra elbeszéléséből kiderül, hogy ő már korábban is járt a tápai szentélyben, ahol az Árpád-házi korból való freskót kereste. A nagy árvíz előtt a szentély falát apostolokat ábrázoló, festmény borította, ám a víz után az egyik tápai plébános lemeszeltette a freskót.

Jobban kilátszik a kocsiútra

Móra Ferenc hiába kereste a freskót; csak a templom újjáépítés során, 1939-ben Szentiványi Gyula tárta föl és restaurálta a kép egy részét.

„De hát a freskó nem került meg, pedig a kerületi főkapitány is ott volt, mikor kerestem. Azt se lehetne mondani, mintha az én személyem lett volna az oka, hogy a tizenkét apostol úgy elrejtőzött és még a júdás haja se vöröslött elő a vakolat alul. Hiszen a főtisztelendő úr is ott buzgott velem együtt, mert a váci egyházmegye schematizmusai is tudtak a templom régiségéről.”

A tárcából kiderül még, hogy a tápaiak a múzeumigazgatótól sem fogadták el, hogy más falra rakassa az emléktábláját, mint ahová ők kiválasztották. Amikor pedig minden érv kimerült, s Móra megkérdezte, hogy mivel különb hely a torony lába a templom oldalánál, a kérdésre megkapta a legtápaibb választ, ami adható volt: „Mert jobban kilátszik a kocsiútra!„

„Ez olyan érv, hogy én nem tudom, mit lehet ez ellen vetni. Gondolom, abba nem hajlandó belemenni a város, hogy építtessen Foerkkel [Foerk Ernő, az akkor már épülő Fogadalmi templom tervezője] Tápénak akkora templomot, amelyiknek a fala jobban kilátsszon a kocsiútra, mint az ó-torony lába. (Ámbár ráférne erre a derék falura három akkora templom is, mint a mostani.) Vagy azt mondja a város, hogy tegyétek a táblát, ahová akarjátok, utóvégre is szent a szívetek szándéka és a tietek a templom, de akkor leveszem róla a kezemet és leköszönök a kegyuraságról.”

Tegyék, ahová akarják!

Móra Ferenc vasárnapi tárcája a templomablak ügyéről. Szeged, 1924. december 14.

És kis híján így is történt minden. Az ablak-ügy elcsitult, 1925 márciusában már csak Magyar László húzgálta a tápaiak bajszát az újságban, mivel felfedezte, hogy tűzvédelmi okokból leszedették a falu jelképes madarának, a gólyának, azaz majdnemhogy a gencsnek a fészkét a toronyról. Az emléktábla átadásának napján csak egy hírecske nyugtázta a Délmagyarországban, hogy 1925. június 2-án ünnepséget tartottak a templom mellett.

Hanem, a tápaiak nem is lettek volna tápaiak, ha a Szeged képviseletében megjelent tanácsnok nem azt látta volna elképedve, hogy annyi huzakodás után az emléktábla mégsem oda került, ahová Móra Ferenc és a városi hivatalnokok kijelölték. Éppenséggel pontosan oda, ahonnan eltiltották.

Az emléktábla avatásánál derült ki, hogy a tilos helyre került. Délmagyarország 1925. június 7.

Mint kiderült, a tanácsi határozat kézbesítése után újabb ablakellenes deputáció ment Somogyi Szilveszter polgármesterhez, s előadták, hogy a falunak mégis csak a toronyra kell az emléktábla, „hogy akadjon meg rajta mindenkinek a szeme”. Az ezer gonddal elfoglalt polgármester, erre a nyakasságra csak legyintett, és annyit mondott, hogy tegye a falu oda az emléktábláját, ahová akarja, talán még gondolt is utána egyet.

A falu (vagy a hatóság) szerencséjére nem lett műemlékvédelmi következménye a dolognak, mivel maga Somogyi Szilveszter védte meg a tápaiakat. - A falu békessége kedvéért nem kívánatos az erőszakos beavatkozás – mondta. – Biztosan forradalom lenne Tápén, ha eltávolítanák a torony faláról a hősök emléktábláját.

A táblát a templom átépítésekor, 1941-re tették át új helyére, a kereszthajó falára, ahol ma is látható.

Az első világháborús hősök neve a tápéi emléktáblán.