Gondolkodom, tehát vagyok?

Ennél jobban már csak akkor ámultam el, amikor találkoztam az egyik nagy spirituális mester, Eckhart Tolle tanításaival. A most hatalma című könyvében állítja: a legtöbb ember gondolkodása akaratlan és automatikus. Csak egyfajta mentális zizegés, nincs valódi célja. A legtöbb ember esetében a gondolkodás hamis állítás, mert valójában a gondolkodás „történik vele" mint, ahogy az emésztés, vagy a vérkeringés.

Mi van!? Nem elég, hogy erőfeszítéseket kell tennem annak érdekében, hogy megtanuljak cselekedni. Most még az is kiderül, hogy nem is én vagyok a gondolkodó?

Ezek szerint az sem igaz, amit Descartes állít, vagyis gondolkodom, tehát vagyok?

Tolle szerint amikor azt mondja az ember gondolkodom, akkor az elmetevékenységgel azonosul. A ló és a lovas példájával élve, az elme (mely létrehozza a gondolatot) a ló, az én (vagyis a tudat) a lovas. Megfelelően használva az elme fantasztikus eszköz, helytelenül alkalmazva azonban rettenetes rombolást tud előidézni. Az utóbbi esetben az eszköz átveszi a hatalmat. Az elmével való azonosulás pedig a gondolkodást kényszeressé teszi.

A szabadság kezdete (az elme uralmának megszüntetése) annak fölismerése, hogy nem a gondolkodó vagy. Abban a pillanatban, ahogy elkezded figyelni a gondolkodót, egy magasabb szintű tudatosság kapcsolódik be a folyamatba. Amikor ráébredsz, hogy a gondolaton túl létezik az intelligenciának egy hatalmas birodalma, s hogy minden, ami igazán számít - a szeretet, a kreativitás, az öröm, a lelki béke, a szépség - ebből a birodalomból származik, elkezdesz felébredni. A keleti terminológiában ezt az állapotot nevezik megvilágosodottságnak.

A megvilágosodottság valójában az ember természetes állapota, nem valamiféle emberfeletti teljesítmény, csak az ego láttatja így. Pedig csak ebben az állapotban érezhető át az egység a mindenséggel, az egyetlen élettel, amelyet sokan Istennek neveznek, Tolle viszont a Lét kifejezést használja.

A Lét nemcsak túl van minden formán, hanem át is járja, mélyen benne is él minden formában, mint az elpusztíthatatlan lényeg. Azonban megérteni nem lehetséges, ahogy nem azonos élmény mondjuk egy finom ételt enni és beszélni róla.

Megismerni a Lélet csak akkor lehet, ha az elme elcsitul, amikor a figyelem teljesen a jelenben van, a mostban.

Az állandó gondolkodás hozza létre a mentális zajt, amely megakadályozza, hogy hozzá férjen az ember valódi erejéhez. Létrejött az én téves tudata is: az ego. Az emberiség évezredeken át egyre nagyobb mértékben azonosult az egoval, melynek sűrűsége attól függ, hogy az én (vagyis a tudat) milyen mértékben azonosult a gondolkodással. A gondolkodás csupán parányi része a tudat teljességének.

A mindennapokban úgy gyakorolhatod a jelenlétet, hogy teljes figyelmedet a rutintevékenységeknek szenteled. A célhoz vezető tevékenység maga válik a céllá.

Például a bejárati ajtó zárása. Lassan dugd bele a kulcsot a zárba, majd ugyanolyan lassan fordítsd el... vedd ki a kulcsot... tedd a táskádba, vagy oda, ahova szoktad tenni munkába menet. Mindezt úgy tedd, mint ha lassított felvétel készült volna a tevékenységedről.

Először érdemes ilyen apró, pici mozzanatokkal gyakorolni a jelenlétet, vagyis belépni a mostba. Ezt az állapotot nevezik Keleten satorinak. Minél többször gyakorlod, annál hosszabb időre tudod visszaszerezni a hatalmat az elmédtől, s idővel megszaporodnak az életedben a „különös véletlenek" sorozata.

A tevékenységbe beáramló tudatossággal együtt beáramlik az életedbe a harmónia, a béke és a boldogság.