Örömhír

2021.09.07. 10:45

Különleges ikerpár: két óriáspanda született a napokban

A bocsok nemét még nem tudták megállapítani a gondozók.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Óriáspandaikrek születtek hétfőn a madridi állatkertben. A bocsok négyórás különbséggel láttak napvilágot, az állatkertben élő nőstény, Hua Zsuj-ba és a hím, Ping Hszing ötödik és hatodik kölykei.

Hua szülése a vártnál nyugodtabb volt, mivel az állatkert gondozói szerint már tapasztalt anyának számít. Négy bocsa közül kettő 2010-ben született, ők is ikrek. A korábban világra jött pandákat már visszaküldték Kínába.

Az intézmény egy videót tett közzé a bocsok születéséről. Az egyik bocs látható is a felvételeken néhány másodpercig, mielőtt anyja a szájába veszi, majd az ölében tartva nyalogatja.

A csengtui óriáspandakutató-központ két szakértőjét is elküldte Madridba, hogy segítsék a bocsok ellátását szoptatásuk első heteiben.

A Természetvédelmi Világszövetség 2016-ban levette az óriáspandákat a veszélyeztetett állatok listájáról, és a sebezhetők közé helyezte őket. Akkor a kínai szakértők vitatták a döntést arra hivatkozva, hogy ennek alapján az emberek azt hihetik, csökkenthetők a védelmi erőfeszítések. Néhány héttel korábban viszont Kínában is megtörtént az átsorolás. A kategóriát azután változtatták meg, hogy a vadon élő óriáspandák száma a több évtizedes fajvédelmi intézkedéseknek köszönhetően elérte az 1800 példányt.

Borítóképünk illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!