Nincs gyerekképes veszekedés

Apa igaza, anya igaza
A gyerekek nevelésében működhet, hogy mindig annak a szülőnek a szabályai érvényesek, aki éppen vigyáz a kicsire. A maga módján mindenki rendet tud tartani. Lehet, hogy az apuka lazább, az anyuka pedig szigorúbb, de a gyerekek tudnak ennek megfelelően viselkedni, így is lehet következetesen nevelni. A lényeg, hogy ebben az esetben a szülők ne szóljanak bele, ne bírálják egymás módszerét.

– Az érett felnőtteknek illik konstruktívan veszekedni, hogy se az anyának, se az apának ne legyen megalázó, méltatlan a helyzet – vallja a harmincnégy éves Szilvia. A két kisgyermeket nevelő anyuka alapszabályt is leszögezett a vitázással kapcsolatban: – Ne minősítsük nyomdafestéket nem tűrő szavakkal a másikat, hiszen a gyermek ezt el fogja tanulni, illetve előtte soha ne folytassunk vele kapcsolatos vitát. Az a tapasztalatom ugyanis, ha mégis előfordul, a gyerekek olykor még generálhatják is ezeket a veszekedéseket, úgy érzik, hogy „felpezsdítik" egy kicsit a szülők kommunikációját. Persze ez nem minden kisgyermekre igaz, de mindenesetre néha olyan technikákat képesek ösztönből alkalmazni – hogy felkeltsék a figyelmünket –, ha mi hosszasan gondolkodnánk, akkor sem jutna eszünkbe – világít rá az édesanya.

A gyerekek jobban megijedhetnek egy probléma miatt, mint azt a szülők valójában gondolják. Fotók: Shutterstock
A gyerekek megijednek
– Úgy gondolom, hogy nincs gyerekképes veszekedés, hiszen a konfliktusok gyakorta hirtelen robbannak, félúton nem lehet megállni, átvonulni a másik szobába folytatni – érvel Géza, aki két tinédzser lányt nevel. Elmondja, természetesen ha egy konfliktushelyzet tűr halasztást, akkor beszélik meg, ha nincs otthon a gyerek.

– Fontos, hogy legyen megfelelő vitakultúra a családban, amely mintaként szolgálhat a gyermek számára, hiszen nem utolsósorban a szülőknek is fontos, hogy képesek legyenek kulturáltan kifejezni egymás iránt a gondolataikat – legalábbis ez lenne az optimális – kezdi érvelését [namelink name="dr. Fehér Gabriella"] pszichológus.

– A kicsik még nem érzik, hogy mi a dolog súlya, jobban megijedhetnek egy probléma miatt, mint azt a szülők valójában gondolják. Végletes következtetéseket tudnak levonni egy kevésbé fajsúlyos, de hangos veszekedésből is, ezért nem kell előttük intézni, meg kell várni, amíg lefekszenek, vagy nincsenek jelen. A szülők természetesen beszélhetnek a gyerekek előtt a gondokról, nem eltitkolni kell, de a veszekedős részeket – ha vannak – ne a gyerek előtt adják elő. Nem jó a kis lelküket ezzel terhelni – magyarázza a szakértő, és arra is felhívja a szülők figyelmét, hogy a gyerekek megfigyelik, hogy a szülők milyen stílusban beszélnek egymással, és leutánozzák. A viselkedési mintát nagy eséllyel továbbviszik majd a saját családjukba.

Szorongást okoz
– Ha túl sok a veszekedés, az óhatatlanul szorongást vált ki a gyerekből, mert bizonytalannak érzi a helyzetét. Nagyon fél attól, hogy a szülei elválnak, még akkor is, ha erről szó sincs. A szülők hangos csatározásai alkalmával a kicsi végigjátssza magában, hogy szétesik a családja. Ott hagyja őket apa, anya, és ilyenkor nagyon gyakran magukat hibáztatják. Azt gondolják, hogy ők voltak rossz gyerekek, azért művelik ezt a szülők. Felnőttkorban pedig nagyon komoly szorongásokat okozhat a bizonytalan gyerekkor – világít rá a pszichológus, akit arról is kérdeztünk, hogy a felnőttek vitakultúrája milyen hatással lesz a testvérekére.

– A testvérek hasonlóan bánnak egymással, mint amit a szülőktől látnak. Ha a szülők türelmesek, a gyerek azt tanulja el, hogy a problémákat tapintattal, udvariasan is meg lehet oldani. Ha agressziót alkalmaznak – akár szóbelit is –, azt látja, azt hiszi, ez a természetes. A kisgyerekek még nem tudják, hogyan kell bánni a másik emberrel, ezért is fontos, hogy a felnőttek jó példát mutassanak. Illetve azt sem szabad hagyniuk, hogy a nagyobb, erősebb testvér bántsa a kicsit. Közbe kell lépni! De csak akkor, ha tényleg baj van, hiszen a gyerekeknek meg kell tanulniuk rendezni egymással a konfliktusaikat. Nem kell a szülőnek rögtön mindent elsimítani és igazságot tenni. Illetve az sem jó, ha a kicsi bántja a nagyot, és neki mindenben engednie kell, olyan érvekkel, hogy ő az okosabb. Mert így viszont a nagy fog sérülni, és a kicsi hajlamos lesz folyamatosan terrorizálni az idősebbet. Keresni kell a kompromisszumos megoldást.

Örök nyoma marad
– A szüleim a két végletet képviselik: apa nyugodt típus, a hangját sem emeli fel soha. Anya viszont hisztis, veszekedős, igazi hangulatember. Szerintem a szomszéd is hallotta, amikor gyerekkoromban vitáztak. Vita alatt azt kell érteni, hogy anyám üvöltött – emlékszik vissza Annamari. A harmincnyolc éves nő az édesapjára hasonlít, és szenved a veszekedéstől. – Volt idő, amikor azt kívántam, bárcsak válnának inkább el. A békesség és az, hogy megszűnjön a szinte folyamatos szorongás és a görcs a gyomromban, fontosabb volt. Megfigyeltem, ha valaki az utcán veszekszik a gyerekével vagy a párjával, még most, felnőttként is megvisel. Úgy tűnik, tényleg nem felejtjük el a nyomasztó gyerekkori élményeket. Lehet, hogy emiatt is – bár nem tudatos – mi a párommal nem veszekszünk. Persze mindketten egyébként is nyugodt típusok vagyunk.