Hallgassa élőben!
Fotó: Mónus Márton / MTI

Idén is elmarad a Sziget Fesztivál

A járványhelyzet miatti bizonytalanságok miatt a tavalyihoz hasonlóan idén sem lesz Sziget. A szervezők bejelentették: Európa egyik legnagyobb fesztiválja, amely Magyarország legfontosabb turisztikai rendezvénye, 2022-ben nagy visszatérést tervez.

„Sajnos lejárt az idő, döntenünk kellett az idei Szigetről. Szomorú szívvel, de felmérve a felelősségünket, látva a bizonytalanságok sokaságát, akár az utazás, a szállások, a vendéglátás és a védettségi igazolások hazai és nemzetközi szerepe terén, arra az elhatározásra jutottunk, hogy mostantól inkább a jövő évi Szigetre készülünk” – idézte Kádár Tamást, a fesztivál főszervezőjét az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közlemény.

Mint írták, a szervezők tervei szerint 2022-re a hosszú szünet utáni nagy visszatéréshez méltó rendezvényekkel készülnek.

Kádár Tamás elmondta, hogy a két fesztiválmentes év a szervezők, a rendezvényekhez kapcsolódó cégek és dolgozók életét nagyon megnehezítette, az iparág rengeteg szereplőjét, a zenészektől a vendéglátósokon át a technikai alvállalkozókig szinte ellehetetlenítette.

Az ország két másik nagy könnyűzenei rendezvényét, a soproni Telekom VOLT-ot és zamárdi Balaton Soundot sem rendezik meg idén, ezek szervezői már március közepén bejelentették ezt.
A nagy koncerteket és fesztiválokat sorra mondják le szerte Európában, emellett a nemzetközi turnék is elmaradnak a bizonytalanság miatt.

Borítókép: egy lány a 27. Sziget Fesztiválon az óbudai Hajógyári-szigeten 2019. augusztus 12-én

Hozzászólások

Este magyar nemzeti színekbe borul a Groupama Aréna
A német-magyar meccs alatt piros-fehér-zöldben pompázik majd a stadion.
Lelkierősen
Játékosaink nyilatkozatait olvasva viszont afelől semmi kétségünk ne legyen, hogy hiszik, igenis legyőzhetik otthonában a német válogatottat.
Július 1-jétől jön az uniós védettségi útlevél
Ingyenes papíralapú és digitális igazolás is igényelhető lesz majd.
Kétharmad nélkül lehetetlenség alkotmányozni
Nemhogy egyszerű többséggel nem módosíthatná a baloldal az alaptörvényt, de még a kétharmad birtokában is óvatosnak kellene lenniük Fodor Gábor szerint.
A hónap elejétől újra lehet közgyűlést tartani a tagok személyes részvételével
Továbbra is lehetőség van arra, hogy egy-egy résztvevő vagy akár az összes tag elektronikus hírközlő eszközökön keresztül csatlakozzon.
A Toyota megtanítja a robotokat asztalt törölni
Látszólag egyszerű a feladat, de eddig a legfejlettebb robotokat is zavarba hozta és leblokkoltak tőle.