2023.03.31. 05:05
Újabb részleteket árult el szerelmével kapcsolatban Demcsák Zsuzsa
Demcsák egy korábbi bejegyzéséből már sejteni lehetett, hogy újra szerelmes, egy ismerőse elárulta, hogy valóban találkozgat valakivel.
Forrás: LifeTV
Demcsák Zsuzsa újra kész a szerelemre, viszont elmondta, hogy teljesen más elvárásoknak kell már megfelelnie a kiválasztottjának, mint korábban – írja az Origo.
„Már az ember azon gondolkodik, hogy a gyerekek lassan kirepülnek, tehát egy olyan társ kell melléd, aki maga is önálló egzisztenciával rendelkezik, már felépített egy életet, és a kettőt meg kell próbálni majd összepakolni.
Nagyon nehéz, amikor felnőttek puttonnyal találkoznak, de nem lehetetlen. Csak ezt össze kell valahogyan fésülni, és ehhez nagyon komoly intelligencia kell” – kezdte Demcsák arról, hogy milyen elvárásai vannak az új férfival szemben, hiszen egyedülálló anyaként is át kell gondolja a helyzetét. Épp emiatt is változtak az igényei, más tulajdonságok fontosak számára, mint korábban.
„Alapvetően az intelligencia, az értelem – az nagyon-nagyon –, az udvariasság, a határozottság...
Napestig sorolhatnám, hogy még mi minden. Meg nyilvánvalóan borzasztóan kell, hogy vonzódjunk egymáshoz, tehát a vonzalom is nagyon fontos. Nem csak arról van szó, hogy leülünk, és akkor beszélgetünk egymással” – mondta a TV2 stúdiójában Demcsák Zsuzsa.
Bulvár-celeb
- Opitz Barbi mindent tisztázott: kiderült, mi történt a verekedés során
- Tóth Andi annyit mutatott magából, mint még soha
- Kiderült: ekkor volt először képernyőn Ördög Nóri
- Most éppen Heves vármegyében kóricál egy hatalmas medve, bárki összefuthat vele
- Serpák mentettek ki a Mount Everest halálzónájából egy életveszélyben lévő hegymászót (videó)