Zarándokhely

2021.08.04. 09:32

150 millió forintos beruházás keretében születik újjá a papdi kápolna

A projekt keretében tanösvény, stabilizált útszakasz és esőtől védő épület is készül majd.

Felújítják a Tolna megyei Lengyel-Annafürdő közelében álló papdi kápolnát. A népszerű zarándokhely fejlesztését a Pécsi Egyházmegye a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program támogatásával, egy 150 millió forintos turisztikai fejlesztés részeként valósítja meg.

Szász Gábor, az egyházmegye építésze beszámolt arról, hogy a projekt részeként többek között kicserélik a tetőhéjazatot és új vakolattal borítják be kívülről az épületet. Ezenkívül a kápolna környékére épül tanösvény, esőtől védő épület, valamint stabilizált útszakasz is. A munkálatokat a tervek szerint év végére fejezik be.

A felújításnak köszönhetően a zarándokok lelki feltöltődésének feltételei is javulnak majd – fogalmazott a beruházással kapcsolatban Benke Enikő, az aparhanti plébániahivatal munkatársa.

A török hódoltság idején elnéptelenedett Papd templomának helyén a 19. században épült kápolna ismert Mária-kegyhely. Benke Enikő elmondta, hogy az épületben évente egyszer, Kisboldogasszony napjához kötődően tartanak misét, amely alkalmából számos faluból zarádokolnak el az emberek a településre.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!