Világsztárok

2021.11.23. 15:15

Kihirdették a jövő évi Sziget Fesztivál fellépőit!

A 2022. augusztus 10. és 15. között megvalósuló fesztivál felhozatalában szerepelnek világsztárok, befutott nevek és feltörekvő csapatok is.

Az Arctic Monkeys, Dua Lipa, a Kings of Leon, a Bastille, Stromae és Lewis Capaldi is koncertet ad a jövő évi Sziget fesztivál nagyszínpadán. A több mint 40 előadót tartalmazó csomagban szerepel továbbá többek között FKJ, Woodkid, a Jungle, Princess Nokia és az első lemezével a brit lemezlista élén debütált Inhaler, Bono fiának együttese.

A Sziget Fesztivált 2022-ben augusztus 10-től 15-ig tervezik megrendezni.

Nagy lelkesedéssel készülünk a 2022-es Szigetre, a hosszú szünet utáni a nagy visszatéréshez méltó programmal. A nagyszínpadra olyan sztárokat jelentettünk most be, amelyek friss lemezanyagaikat hozzák el a fesztiválra – emelte ki Kádár Tamás, a Sziget Fesztivál főszervezője.

A Kings of Leon idén márciusban rukkolt elő új lemezével, ezzel pótolja a tavaly elmaradt szigetes koncertjét. Dua Lipa tavaly megjelent és idén Grammy-díjat nyert albumát hozza el, ezzel magasan vezeti a fesztivál látogatóinak kívánságlistáját. Kádár Tamás kitért arra is, hogy az Arctic Monkeys 2022-re szánt új anyaga is hamarosan elkészül.

A több mint 40 most közzétett fellépő változatos és vonzó képet mutat a jövő évi felhozatalból, amelyben vannak világsztárok, befutott nevek és feltörekvő csapatok is – fűzte hozzá a főszervező.

A nagyszínpad fő előadói között augusztus 10-én ad koncertet Dua Lipa, 11-én a Kings of Leon és 15-én az Arctic Monkeys. A kora esti sávban játszik a kétszeres Brit Awards-díjas Lewis Capaldi, a francia sanzon világát elektro, hiphop és a világzenei elemekkel keverő belga Stromae és a hírek szerint februárban új albummal jelentkező Bastille.

A szervezők kedden bejelentett fellépői között van továbbá Alan Walker, Caribou, Woodkid, FKJ, Jungle, Jon Hopkins, Sigrid, slowthai, Ronnie Flex & The Fam, Rilés, Princess Nokia, Yung Lean, Little Simz, Beabadoobee, a Clutch, a Fontaines D.C., Yves Tumor and Its band, az Inhaler, a Badbadnotgood, Sevdaliza, Honey Dijon, Bob Moses, Floating Points, NGHTMRE, Alice Merton, Lola Marsh, Jade Bird, a Viagra Boys, az Iceage, a Black Honey, a Giant Rooks, Tokimonsta, Apashe, TSHA, John Talabot és Taahliah.

A járványhelyzet miatti bizonytalanságok miatt a fesztivált tavaly és idén sem rendezték meg.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában