Aranyhajú hármasok

2022.10.08. 22:00

Vidnyánszky Attila már két változat megrendezésében gondolkodik

Volna egy Nemzeti Színházba illő változat, meg volna egy „nagy, kiterített változat, amit sok ezer embernek tudunk játszani”.

Vidnyánszky Attila rendező, a Nemzeti Színház vezérigazgatója a Nemzeti Színház és az Aranyhajú Hármasok Produkció könyvbemutatóval egybekötött sajtótájékoztatóján, ahol Toót-Holló Tamás író, szerkesztő (a háttérben) Aranyhajú hármasok című kötetét mutatták be 2022. október 5-én

Forrás: MTI

Fotós: Kovács Anikó

A Nemzeti Színházban tartott, sajtótájékoztatóval egybekötött könyvbemutató másnapján közösen adott interjút a Karc FM-nek Vidnyánszky Attila, a darab leendő rendezője és Toót-Holló Tamás, az Aranyhajú hármasok című zenés színpadi mű szerzője. A Karc FM Spájz című műsorában Bóna Judit kérdéseire válaszolva Vidnyánszky Attila viszont valami olyat is elmondott, ami messze túlmutat azon, amiről a sajtótájékoztatón beszélt. Akkor ugyanis még csak azt jelentette be, hogy a mű a Nemzeti Színház következő évadának reprezentatív bemutatójaként fog színpadra kerülni, s a premiert igazi ünneppé kívánja varázsolni – írja a Magyar Nemzet.

Érzelmi és művészi érintettségét kifejezve ehhez a sajtótájékoztatón még azt is hozzátette, hogy megítélése szerint ez a bemutató máris egy nemes ügyet jelent, s ezt az ügyet ő örömmel képviseli.

A Karc FM-nek nyilatkozva a darabbal kapcsolatos terveinek egy újabb elemét is ismertette a rádió hallgatóival, jelezve: már az is az eszébe jutott, hogy ezt az adaptációt is érdemes volna két párhuzamos változatban is elkészíteni, ugyanúgy, ahogyan azt a Csíksomlyói passió rendezésekor tette. Tehát volna egy Nemzeti Színházba illő változat, „meg volna egy nagy, kiterített változat, amit sok ezer embernek tudunk játszani”.

Mint mondta, még a tervezés stádiumában vannak, ezért most még ez nem dőlt el, hogy melyik fog hamarabb elkészülni. Annyi biztos csak, hogy a mű színpadra állítása a következő évad meghatározó produkciója lesz.

A Csíksomlyói passió megrendezésének két változata – amelyre a Karc FM-nek adott interjújában Vidnyánszky Attila utalt – a magyar színházi élet különleges vállalkozása volt. Megszületett egyfelől a Nemzeti Színház keretei közé beillesztett, kőszínházi variánsa a darabnak, amelyet a színház egyébként mindmáig műsoron is tart. Ugyanez az előadás életre kelt ugyanakkor, ahogy Vidnyánszky Attila fogalmazott, egy nagy, „kiterített”, sok ezer ember elé kiállítható változatban is.

Ez a verzió 2018-ban a csíksomlyói nyeregben, 2019-ben az esztergomi bazilika előtti téren, 2021-ben a debreceni református nagytemplom előtt, idén augusztus 20-án pedig Kolozsváron volt látható, s vált valóban több ezer ember közös színházi élményévé.

Vidnyánszky Attilának a kőszínházi előadások kiterítése a nagyobb terekbe egyre inkább a szívügye és a művészi ambíciója, amely épp most nyer meg magának egy gigantikus teret: hiszen az Egri csillagok című előadás most október 20-án települ majd ki a főváros új, gyönyörű sportcsarnokába, az MVM Dome-ba.

A rádióinterjút teljes terjedelmében ITT lehet meghallgatni.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában