Az első próbatétel: a gördülékeny szeptemberi kezdés

2021.08.29. 11:36

Miként készüljünk az óvodára?

Egyéni sajátosságok, az első három év szocializációs környezete, otthoni szokások is befolyásolhatják az óvodakezdést. Ám szülők és pedagógusok közösen sokat tehetnek a nyugodt, gördülékeny szeptemberi indulásért.

Tábori Szilvia

Az első három évében főként otthoni környezetben nevelkedő, illetve a bölcsődében szocializálódó gyerekek között már felfedezhető egy markáns különbség. A megszokott, otthoni élettől távol, csoportban töltött időszak meghatározó lehet az első óvodai év kezdetén. A leválás mindenképp nehezebb periódus, ha a kisgyermek megszokta szülei szinte folyamatos jelenlétét. Erősebb lehet a váltás miatti szorongás, félelem az ismeretlentől, új társaktól, felnőttektől.

Szülői támogatással enyhíthető a kicsik aggodalma, gátlása, erre számtalan hatékony megoldás létezik. Ebben sokat segíthetnek az óvodapedagógusok. Benséné Sándor Erzsébet, az Égbőlpottyant Evangélikus Óvoda vezetője több tízéves tapasztalatát össze­­gezte.

A kommunikáció támogatja a beszédkészséget, növeli a szókincset, fejleszti a fantáziát és hozzájárul a magabiztossághoz. Fotó: Török János

A felkészülés első lépései

Az otthoni környezetből érkező gyerekeket például már nyáron érdemes gyakrabban nagymamára, rokonokra bízni, hogy szokja anya és apa távollétét.

A szülőknek és a gyermeknek is borzalmas érzés lehet, ha szeptemberben kizárólag az óvoda miatt válnak el a megszokottól hosszabb időre egymástól. Érdemes gyakrabban járni játszótérre, növelve a kortársakkal együtt töltött időt.

– A júniu­­si beiratkozás utáni szülői értekezleten már javaslatokkal segítjük a szülőket – mondta a vásárhelyi Égbőlpottyant Evangélikus Óvoda vezetője, Benséné Sándor Erzsébet.

Csak pelenka nélkül

Az óvodakezdés egyik markáns sarokpontja a szobatisztaság: az óvodába – a jelenleg hatályos szabályok szerint – már nem érkezhetnek a gyerekek pelenkában, mert nem adottak az ehhez szükséges egészségügyi feltételek. Nem baj, ha éjszakára otthon még használják, de a nappalokat már enélkül kell tölteniük a gyerekeknek. Benséné Sándor Erzsébet tapasztalata szerint napjainkban kitolódni látszik a szobatisztaság elérése, ez soktényezős jelenség, ezek egyike lehet például a komfortos pelenkák megjelenése – mondta az óvodavezető.

A cumi használata szintén kérdéses, részben egészségügyi okokból, hiszen játék, foglalkozások közben elveszhet, összecserélődhet, bepiszkolódhat. De gátolja a beszédfejlődést, a kommunikációt is számtalan egyéb mellett.

– Természetesen nem lehetünk elvágóak az óvodában sem az otthonról hozott szokásokkal – magyarázta a vezető óvónő. Ötletesen, játékosan, megértő­­en közelítenek a kérdéshez, egyéb helyettesítőkkel pótolják a megszokott cumit úgy, hogy a biztonságérzet ne hiányozzon. A gyerekeket gyorsan elvarázsolja az óvoda, a sok játék, a társak jelenléte, a foglalkozások. A cumit legtöbben az alváshoz igénylik, ehhez azt javasolják a szülőknek, hogy kedvenc plüssfigurát, alvós takarót hozzanak magukkal.

Szülői támogatással enyhíthető a kicsik aggodalma, gátlása, erre számtalan hatékony megoldás létezik. Fotó: Török János

Alvás után érted jövök!

A kommunikáció fontosságát többször is hangsúlyozta Benséné Sándor Erzsébet. Úgy fogalmazott: az egyéb magyarázatok nélkül mondogatott „Óvodába fogsz járni” kijelentések egyéb ismeret nélkül nyomaszthatják a kisgyerekeket, ám a közös beszélgetés feloldja esetleges félelmeiket, annak helyét átveheti a várakozás, a készülődés izgalma. Javaslata szerint ezzel is érdemes nyáron már tudatosan az őszi óvodakezdésre készülődni.

Beszélgetni lehet ar­­ról, milyen is az intézmény, ahová majd jár, mi várja ott, mennyi kalandban és játékban lesz része, de mesélhet a szülő az óvodai jelről, illetve elmondhatja azt is, vele mi történik ugyanabban az időben.

Hogy dolgozni megy, hogy mivel foglalkozik, és ami a legfontosabb a kisgyereknek: délután anya vagy apa érte mennek ebéd után, alvás után. És ezt bizony következetesen be kell tartani. Így elkerülhető a csalódottság érzése.

Kisautó a polcra

A kommunikáció továbbá tá­mogatja a beszédkészséget, növeli a szókincset, fejleszti a fantáziát és hozzájárul a magabiztossághoz. Ráadásul az óvodai lét gyereknek és pedagógusnak is könnyebb a szóban kifejezett igényekkel, kérésekkel együtt. A gördülékeny mindennapokat segíti, ha az óvodás egyértelműen tudja jelezni szükségleteit. Az önállóságért szintén sokat tehetnek a családok az óvodakezdés előtti nyáron.

– Mi itt az Égbőlpottyant Óvodában annak vagyunk hí­­vei, hogy az itteni szokásrenddel már az első pillanattól találkozzanak a gyerekek. A polcról levett játékokat visszapakoljuk a helyére, van, hogy zenére, dallamokra pakolunk, van, hogy közösen rendezzük a már nem használt holmikat. Szerencsés, ha már otthoni környezetben megszokják ezt.

Benséné Sándor Erzsébet óvodavezető szerint pedagógusok és szülők közösen sokat tehetnek a békés, szeretetteljes óvodai kezdésért. Fotó: Karnok Csaba

Következetes mindennapok

Az óvodavezető tapasztalata szerint a konzekvens hozzáállás, bármilyen nehéz is, a kiszámíthatóság nélkülözhetetlen a biztonság, a gyerek belső nyugalmának megteremtéséhez. És igaz ez arra is, ha az ovis néhanapján könyörög egy-egy lazább szerkezetű napért, vagy az otthon maradásért. Szintén a stabilitást támogatja, ha a gyerekek esténként időben ágyba kerülnek. A nyugalmas ébredés, reggeli készülődés és indulás meghatározhatja a nap további részét.

– A gyerekek igénylik a rendszert, a megszokott ütemet, ezek hiányában csak bizonytalanságuk fokozódik, nyugtalanabbak és érzékenyebben reagálnak külső ingerekre – hangsúlyozta Benséné Sándor Erzsébet. Hozzátette: az elválás mindig nehéz, ám pedagógusok és szülők közösen sokat tehetnek a békés, szeretetteljes óvodai kezdésért.

 

Ezek is érdekelhetik