Csongrád

2021.09.28. 12:31

Négy és fél méteres lett a fahíd

Rengeteg hurkapálca, pár darab hungarocell, némi festék, fél liter ragasztó és három-négy tonna türelem – ez kellett ahhoz, hogy Bertus Bence megépítse a fahíd modelljét. A hatodikos fiú „kívülről-belülről” ismeri a hidat, így rendkívüli alapossággal, a legkisebb részletekre is odafigyelve építette fel a másolatát.

Majzik Attila

A csongrádi Bertus Bence és a Fahíd makettje. Fotó: Majzik Attila

Fotó: Majzik Attila

– Szeretek építeni, rajzolni, technika órán már elkészítettem a Lánchíd makettjét, otthon pedig az esztergomi bazilikát és a Parlamentet is összeraktam háromdimenziós kirakóból. Apukám a fahídnál dolgozik, nagyon sokat mesélt róla. Kívülről-belülről ismerem a történetét, előadást is tudnék belőle tartani – mesélt lelkesen a témaválasztásáról Bertus Bence.

A Széchenyi István Általános Iskola diákja az iskola ünnepére, a Széchenyi Napokra készült el az alkotásával, a munka csaknem négy hónapot vett igénybe. Édesapja is segített neki, volt, hogy hajnalig is fent voltak együtt, de a modell- építés nagyját a hatodikos fiú csinálta. Rajzolt terv nélkül dolgoztak, fejből épült az egész makett.

A csongrádi Bertus Bence és a Fahíd makettje. Fotó: Majzik Attila

– Hurkapálcát, papírt, hungarocellt és festéket használtam, a növényeket pedig koszorúdekorból, műfenyőből csináltam. Ragasztóból fél liter kellett, türelemből meg három-négy tonna – mesélte mosolyogva Bence.

– Először a lábakat csináltam meg, aztán a pontonokat. Valamivel több mint négy és fél méteres lett: nem teljesen méretarányos, de a főbb dolgok stimmelnek, az is rajta van, ahol a hidászok lemászhatnak a hídról. Kicsit nagy lett a part, most olyan 4-500-as vízállásban áll ez a makett – tette hozzá az építő. Bence nagy munkájára szülei is büszkék, de az iskolás gyerekeknek is nagyon tetszett, rácsodálkoztak, hogy a hatodikos fiú ilyen makettet tudott építeni.

A csongrádi Bertus Bence és a Fahíd makettje. Fotó: Majzik Attila

– Ezt most szétszedve hazaviszem, öt úszó és két parti részre lehet bontani. Gondolkodom azon, hogy még egy neves csongrádi épületet meg kellene építeni, lehet, hogy a malmot is megcsinálom hungarocellből – összegzett az iskolás építőmester.

Édesapja is segített neki, volt, hogy hajnalig is fent voltak együtt, de a modellépítés nagyját a hatodikos fiú csinálta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában