2022.08.21. 18:50
Már a második diplomájára készül
László 16 évesen megkapta egy iskolaigazgatótól: semmire nem alkalmas. Az agyi károsodással született férfi azonban bizonyítani akart. Négy szakmába is belekezdett, mire megtalálta az útját. Leérettségizett, és jövőre a második diplomáját fogja megszerezni. Tanár lesz, hogy a hozzá hasonló fiatalokkal elhitesse: bennük is van érték, amit ki lehet bontakoztatni.
Az egykori SNI-s diák pedagógusként szeretne a hozzá hasonló gyerekeknek segíteni kibontakoztatni a bennük lévő tehetséget. Fotók: Török János
Csernus László 30 évesen éppen a második diplomája megszerzésére készül. Akár átlagos élettörténet is következhetne ebből, az övé azonban minden, csak nem az. Már az indulás sem olyan volt, ami garantálta volna, hogy kikövezett út vezet a céljaihoz, fiatal korában pedig számtalan olyan pont volt, amikor feladhatta volna. De nem tette, mert be akarta bizonyítani, hogy az olyanok, mint ő, is lehetnek értékes tagjai a társadalomnak.
Nem ebédelhetett együtt a többiekkel
– Koraszülöttként jöttem a világra, kétszer élesztettek újra – mesélt élete első, 30 évvel ezelőtti küzdelméről.
Némi agyi károsodást szenvedtem, többek között mozgáskoordinációs problémáim lettek. Emiatt pedig már az óvodában kénytelen voltam átélni, milyen az, ha mássága miatt kiközösítik az embert. Nem fogadták el, hogy másképp működök, mint a többiek, így nem étkezhettem velük közösen, mert a kézremegésem miatt nem tudtam szépen enni. De nem vittek el a kirándulásokra, rendezvényekre sem
– sorolta.
Az iskola előtt alkalmassági vizsgára küldték, amely után azt mondták a szüleinek, hogy speciális tagozaton kell megkezdenie tanulmányait.
Bár én értelmileg nem vagyok sérült, a nagyszénási intézményben ilyen problémákkal küzdő osztálytársaim voltak. Azóta egyébként ezt a tagozatot beépítették az általános iskolába, amit örömmel hallottam, hiszen így most már nincsenek szegregálva ezek a gyerekek, és valószínűleg nem is piszkálják őket úgy, mint annak idején bennünket, amikor átjártunk az étkezőbe az egészséges fiatalok közé
– mondta László.
„Ön semmire sem alkalmas”
Nyolcadik után a fiút felzárkóztató évfolyamra küldték, a két orosházi év után szakmát kellett választania.
Mivel szerettem a gépeket, állandóan bicikliket szereltem, eldöntöttem, hogy mezőgazdaságigép-üzemeltető leszek. Ehhez azonban újra kellett volna járnom a 9. és a 10. osztályt. Mivel jó eredményeim voltak, négyes átlaggal teljesítettem, nem akartam két évet elvesztegetni, így két lehetőségem maradt, géplakatos vagy vendéglátó leszek. Előbbi mellett döntöttem, a Kossuth Lajos-iskolában azonban ismét csak a kiközösítést kaptam. Már a nyílt napon azt mondta nekem az igazgató: „László, ön semmire sem alkalmas”. Egy tizenhat éves fiúnak, aki ebben a korban keresi magát, egy ilyen mondat akár az egész életét is derékba törheti. Én azonban bizonyítani akartam
– idézte fel a fiatalember. Ez viszont nem sikerült neki: mivel kézügyessége továbbra sem volt, októberben eltanácsolták a szakról. Ezt követően péknek akart tanulni, ott azonban nem bírta a nehéz zsákokat cipelni.
Az őszi szünetben derült ki, hogy onnan is kirúgtak, így három választásom maradt. Elmegyek újabb két évre felzárkóztató évfolyamra semmit tenni, amíg tanköteles vagyok, illetve irodai asszisztensnek vagy falusi vendéglátónak tanulok. Lehet, hogy sokan ennyi kudarc után feladták volna, én azonban nem tettem, mert meg akartam mutatni: attól, hogy küzdök bizonyos problémákkal, én is meg tudom csinálni azt, amit mások. A vendéglátást is elkezdtem, ott egy év után hoztam meg a döntést, hogy ez sem nekem való. Így kerültem ügyvitel szakra, ahol először életemben olyan tanárokkal találkoztam, akik azt vallották, mindenkiben van érték, csak meg kell keresni, és ki kell bontakoztatni
– folytatta történetét a fiatalember.
Megérte fél 5-kor kelni, hogy gimibe járhasson
László időközben a helyi egyházi közösségekre is rátalált: csatlakozott a tótkomlósi evangélikus ifjúsághoz, majd az orosházi keresztény ifjúsági klubhoz. Ők biztatták arra is, hogy miután megszerezte első szakmáját, érettségizzen le.
Mivel nem volt kollégium, mindennap 35 kilométert utaztam oda és ugyanannyit vissza, hogy gimnáziumba járhassak, amikor már nem is voltam tanköteles korú. De megérte még a 4.30-as ébredés is, mert a Jankó-iskolában végre elhitették velem, hogy nekem is van helyem a társadalomban
– mosolygott.
Sajátos nevelési igényű diákként Lászlónak nem kellett idegen nyelvet tanulnia, matematikából is vizsgamentessége volt, ő azonban ezekre az órákra is mindig bejárt. Az érettségije mindenből sikerült, történelemből ráadásul emelt szinten maturált. Ezt követően a szegedi Gál Ferenc Főiskolán megszerezte első diplomáját katekétaként. Mint mondta, nagyon hálás ebből az időszakból szakdolgozata témavezetőjének, Czagány Gábor Lászlónak.
Végre megtalálta a saját hivatását
A fiatalember 5 éven keresztül szervezett katolikus zenei tábort hátrányos helyzetű gyerekeknek, ottani munkája erősítette meg abban, hogy neki ez az igazi életcélja: a hozzá hasonló, nehéz helyzetből induló fiataloknak segíteni. Ezért, miután mesterképzési pályázatát elutasították, jelentkezett történelem–etika szakos tanárképzésre a Szegedi Tudományegyetemre, amelynek most a negyedik évébe kezd bele ösztöndíjasként. Itt is van egy tanára, akinek sokat köszönhet.
Almási Tibor latinból nagyon sok különórát tartott nekem, és olykor a tanári hivatásról is beszélgettünk, ami által kaptam igazi képet a jó tanár ismérveiről. Bár már nem tanít, de azóta is megmaradt a jó kapcsolat, és sokszor kapok tőle tanácsokat a tanulmányaimmal és magánjellegű problémával kapcsolatban is
– mesélte. De nem csak ezért emelte ki a szegedi egyetemet. Mint fogalmazott, most ért el oda, hogy valóban olyan pályára készül, ami neki való.
Sokat küzdöttem érte, de ettől csak sokkal értékesebb számomra. Valószínűleg ha csak az ölembe hullott volna ez a lehetőség, nem értékelném ennyire
– vallotta be. A szegedi tanárjelölt szerint a gyerekben a képesség olyan, mint a gyertya. Sokáig tud égni, de ha elalszik, nehéz újragyújtani.
Megmutatná, mindenkinek van valami értéke
A jövő pedagógusainak az a feladatuk, hogy ezt égve tartsák: segítsék, hogy minél jobban ki tudjon teljesedni. Bennem már az óvodában megpróbálták elfojtani ezt a lángot, ezért én a hozzám hasonló fiataloknak szeretnék sokkal könnyebb utat mutatni
– fogalmazott László, aki azt vallja, hogy a fogyatékosság nem betegség, hanem állapot, amiből sok esetben lehet kiutat találni.
Egy értelmi akadályozott ember soha nem lesz ép, de értékrendje és hozzáállása sokat változhat azáltal, hogy a környezete hogy viszonyul hozzá. Ha azt éreztetik vele, hogy bár van hibája, de van sok olyan dolog, amiben jó, akkor valószínűleg benne is meglesz a vágy, hogy azt fejlessze. Én olyan tanár akarok lenni, amilyen nekem nem sok adatott az életemben. Szeretném minden gyerekben megtalálni az értéket, és megmutatni nekik, hogy lehetnek mások, mint az átlag, de ha van céljuk, és mindent megtesznek érte, akkor azt el tudják érni.
