Szenvedélyes gyűjtő, iskolaalapító, helyi képviselő és író

2022.11.20. 18:10

Sokoldalú személyiség: Szombathelyi Árpád, a kisteleki alkotó

Szombathelyi Árpádot Kisteleken generációk óta tulajdonképpen mindenki ismeri. 2004-ben alapította alapfokú művészeti iskoláját, melyet festményei díszítenek. Könyveket is ír, eddig négyet adott ki, gyerekkoráról novelláskötetet és három regényt a szeri történelemről; az alkotótáboroknak is otthont adó tanyáját pedig szinte múzeummá alakította. Vele ismerkedünk meg, ő lapunk legújabb Aranyemböre.

Imre Péter

Szombathelyi Árpád kedvenc színe a kék.

Fotós: Imre Péter

– A környékre való vagyok, itt zajlik az életem, dolgoztam az ópusztaszeri iskolában is 11 évig, abból 4 és fél esztendőn át igazgatóként, akkoriban Kecskeméti János volt a település polgármestere – kezdte beszélgetésünket a 67 éves Szombathelyi Árpád, aki a Szenteshez közeli Cserebökényen látta meg a napvilágot, mára pedig ezer szál köti Kistelekhez, például 2004-ben ő alapította a helyi alapfokú művészeti iskolát. 

Rokonságában több, a földhöz kötődő parasztember akadt, neki is van az öt diplomája között mezőgazdasági, illetve még üzletvezetői és három tanári – említette meg, amikor a művészeti suli egyik oktatótermében beszélgettünk és kortyolgattuk a finom kávét. 

Vászon, ecset, festék 

Annak idején Lapis András szobrász szegedi, Tábor utcai műtermében is járt, ahol a mester azt mondta neki: inkább rajzzal és festészettel foglalkozzon – megragadt az utóbbinál. Lapis meglátta benne a tehetséget, nem tévedett: fél évszázada, 17 évesen volt az első kiállítása a szegedi Délép Klubban. Izgult, tartott a fogadtatástól, végül kedvező lett, amit, árnyaltan fogalmazva, poharazással ünnepeltek meg… Preferálja a realisztikus stílust, szeret tájképeket festeni, de a modernebb, színekkel játszó alkotásai sem ritkák. 

– Előfordul, hogy készítek szobrot, kiállítási anyagot is össze tudnék állítani, megrendeléseket teljesítek, de el kell ismerni: vannak nálam ügyesebbek. Festőnek tartom magam, nem szobrásznak. Mellesleg azt tapasztaltam, a legjobb grafikusok a szobrászok közül kerülnek ki – árulta el. Megemlítette: a korábban Kisteleken is élő festőt, szerkesztőt, publicistát, a már elhunyt Czakó Jánost, a Mártélyi Szabad­iskola oszlopos tagját az egyik legjobb barátjának tudhatta és erre nagyon büszke. Szombathelyi Árpád festői munkássága országosan is ismert, például vidékiként megnyerte a pénzdíjas Munkácsy Mihály-versenyt, ahol a legendás „piktor” stílusában kellett képeket készíteni. – Megéreztem, hogy nyerhetek, mert láttam és értékeltem az addigi munkáimat. Bíztam magamban. Egyébként, aki nem „önhitt, beképzelt” kicsit, nincs tisztában azzal, vagy bizonytalan, hogy mit tud, annak nincs helye a képzőművészetben – jelentette ki. 

Múzeumnak is beillő tanyáját is megmutatta, végigkalauzolva a szobákon. 
Fotók: Imre Péter
Múzeumnak is beillő tanyáját is megmutatta, végigkalauzolva a szobákon. Fotók: Imre Péter

Gyűjtési szenvedély 

– Szeretem a szépet, szenvedélyes gyűjtő is vagyok: úgynevezett polgári cserepek, paraszti kerámiák, használati tárgyak, textilek, üvegek, tejeskannák és hozzájuk a füles kimérők száma sokasodik, utóbbi kettő a klasszikus kék zománcozással, ami azért is jó, mert a kék a kedvenc színem, az és árnyalatai sok vásznamon dominálnak – mondta Árpád, aki interneten is vesz és elad régiségeket. 

Tenni a közért 

Az alkotás, a tanítás és a gyűjtés mellett mindig sokat tett környezetéért, azért a faluért, városért, ahol él. Kisteleken, mint már említettük, 2004-ben alapította alapfokú művészeti iskoláját – 23 évig vezette, 3 esztendeje a lánya, Ágnes vette át tőle a stafétát, aki több mint 20 évig dolgozott mellette –, és az első pedagógusok közül többen ma is tanítanak az intézményben, például Czirok Zoltán, aki ma igazgatóhelyettes. 

– Idén kiállítássorozatot szerveztem, és tavasztól már a hetedik tárlat látható a Klebelsberg Művelődési Központ színháztermében és galériáján. Ez a felnőtt képzőművész kör jelenlegi, főleg a környékről verbuválódott 24 tagjának alkotásaira épül – a decemberi kiállításra majd mindenki ad be festményt –, azt is én alapítottam 1997-ben, de a festőkört már 1981 óta vezetem Kisteleken, valamint a művészeti iskola is rendszeresen megtartja Őszi Tárlatát – sorolta Szombathelyi Árpád. A pontosság kedvéért: a kisteleki állami művészeti iskolát alakították át 2004-ben magánsulivá, de már 1997-től ő igazgatta az intézményt. Az Ópusztaszerről való hazatérésre a 90-es évek második felében Ott József akkori kisteleki polgármester kapacitálta. – Meghatározó ember volt az életemben – jegyezte meg Árpád. Ha az, amit eddig felsoroltunk, még nem lenne elég, Szombathelyi Árpád harmadik ciklus óta tagja a helyi képviselő-testületnek, ott is sokat téve a közösségért. 

– A művészeti iskolában annak idején, az alapításkor több volt a tanszak, mint most, nem volt még letisztult a profil, akadt a kínálatban fotó és számítógépes grafika is, most van grafika, néptánc – legény és gyerek –, ütős- és fúvószene, az id. Vándor Rudolf Fúvószenekarnak mi neveljük az utánpótlást, de szinte minden hangszeren oktatunk. Nagy öröm, hogy a már felnőtt egykori tanítványok is visszajárnak hozzánk – sorolta Árpád. Fontosnak tartja, hogy a szakok között van átjárás: aki zenei képzésre jelentkezett, részt vehet grafikai és néptáncfoglalkozásokon is. 

Az iskolának és a képzőművész körnek vannak határon túli kapcsolatai is, például erdélyi, a szentegyházi, valamint 2000-ben tartották ez első alkotótábort, az idei – a koronavírus-járvány okozta kihagyás miatt – a tizenkilencedik volt a sorban. 

Kerámiákat, használati tárgyakat, tejeskannákat is gyűjt az alkotó.
Kerámiákat, használati tárgyakat, tejeskannákat is gyűjt az alkotó.
Fotós: Imre Péter

Négy könyv 

Az írást is kipróbálta, mert kiderült, ahhoz is van affinitása. Az első könyve, a novellafüzér Gencsháti fogócskafa 2012-ben jelent meg, gyermekkorának egy szakaszát, az egykori Návay-birtokból alakult majort és az ottani életet mutatja be, édesapja agronómusként, édesanyja a tejházban dolgozott. Azt követte a Szeri-trilógia, a regények IV. (Kun) László idejében játszódnak, most pedig formálódik az újabb novelláskötet. – A fele már megvan, a II. világháborút követő évekbe viszi el az olvasót, és főként apai nagyapámról szól – árulta el. 

Kirándulás 

A beszélgetést a Balástya közeli tanyavilágban, egy kunhalmon épült – Árpád Gajgonya-halomnak nevezi – alkotótáboroknak is helyet adó 150 éves házban és portáján zártuk. Minden helyiség múzeum: rengeteg festménnyel, kollázzsal, a már említett tejeskantákkal és kimérőkkel, egyéb népi tárgyakkal a falakon és hálószobákkal. 
– Az ágyakat is én ácsoltam, mindent megcsinálok, amit csak tudok – közölte. Szobáról szobára sétálva elmondta, legalább 3 ezer képet festett, közel 800 az akvarell. – Azt hiszem, nyilvánvaló, szeretem a kéket – mutatott körbe. – Családi vonásként nagyon közel áll hozzám a természet és itt maradéktalanul élvezhetem. Vannak mókusaim, a lehullott diót összeszedem és mindig ott hagyok nekik a kerti asztalon nyolcat-tízet – mondta. – Na, most már mehetünk – szólt, és távoztunk sajnos a béke szigetéről, a nyugalom kunhalmáról. 

Aki nem „önhitt, beképzelt” kicsit, nincs tisztában azzal, vagy bizonytalan, hogy mit tud, annak nincs helye a képzőművészetben.

- Szombathelyi Árpád

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában