Leleményes hetet töltöttek a nagyvilágban, a szűk folyosón rendezték be a repülőt

2023.07.19. 16:34

Japántól a vadnyugatig „utaztak” a nagymágocsi táborozók

Öt turnusban rendeznek Erzsébet tábort Nagymágocson, az uradalmi épületben. Minden héten más témával várják a táborok résztvevőit. Most éppen a „Nemzetek hete” zajlik, ami egy képzeletbeli utazás, rengeteg élménnyel.

Kovács Erika

A táborozók nyakában beszállókártya lógott. A vonalkód alapján dőlt el, hogy mikor melyik légitársasággal „utaznak”. Fergeteges tábort találtak ki nekik a felnőttek. Fotó: Kovács Erika

A tábor, ahol reggeltől késő délutánig vannak a gyermekek, nem terheli meg a szülők pénztárcáját, egy hét mindössze 500 forintba kerül.

Az uradalmi épület nagykapuján már látszik, hogy nem akárhová érkezik a látogató. Öles betűk hirdetik: „Airport”. Merthogy a táborozók „repülővel” járják be a világ különböző tájait.

Az utazás mindig csomagolással kezdődik, úgyhogy a tábor első napján mi is csomagoltunk. Egy halomnyi használt ruhából válogatták ki a gyerekek a lista szerinti ruhákat, ami hatalmas élmény volt, hiszen kereshettek, kutathattak, mire meglett az utazótáska tartalma. Gyakorolták a fényképezést is, hogy a kirándulásokról megfelelő képeket készíthessenek

 – tudtuk meg Dobóczki Józsefnétől, a művelődési ház igazgatójától.

Az uradalmi épületnek van egy sötét, szűk folyosója, ott rendeztük be a repülőgépet. Volt kapitányunk, légikísérőink, megtanultuk, hogy mit kell tenni vészhelyzet esetén. Japán rajzfilmet néztünk, animét rajzoltunk, japán teaszertartáson is résztvettünk, origamiztunk és ikebanát is készítettünk. Szerdán két országban is jártunk, délelőtt görög táncot tanultak a gyermekek, ebédre pedig gíroszt készítettünk az udvaron. Pihenésre nem sok idő volt, mert délután Franciaországba „repültünk”, ahol a lányok bohókásan feldíszített kalapot ajándékoztak egymásnak, a fiúk pedig pétanque-t játszottak, vagyis golyóztak

 – tudtuk meg.

Csütörtökön a kis „világjárók” a vadnyugatra mennek, Csongrád-Bokroson mossák majd az aranyat, cselezik ki a seriffet. Pénteken Hawaii-n zárul a tábor. A felfújható medencébe az önkéntes tűzoltók segítségével érkezik a termálvíz. Készítenek virágfüzért, gyümölcstálakat. Bodrogközi Zita énekesnő pedig igazi hawaii bulit is varázsol majd, limbózni is fognak. A táborban természetesen Korda György Reptér című száma is rendre felcsendült.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában