Szegedi hírek

2023.08.27. 15:43

A szegedi erdészeti diákja fogta ki az egymilliót érő aranyhalat a Coca-Cola SZIN-en

Arany T. János

Vasárnap reggelre véget ért a Coca-Cola SZIN, aminek a végére egy hatalmas fogás is horogra akadt. A fesztivál ideje alatt kialakítottak a szervezők egy 1000 négyzetméteres „horgásztavat”, melyben úszkált egy megjelölt aranyhal is, és aki azt kifogja, 1 millió forintot nyer. A jubileumi SZIN zárónapján – három év után – egy mázlis pecás végül kifogta az értékes példányt. 

A mázlis pecás pedig nem más mint Smányi Szabolcs, a szegedi Kiss Ferenc Erdészeti Technikum diákja, aki egyébként világbajnok sporthorgász. 2022-ben az U20-as horgászválogatott tagjaként megvédte a világbajnoki címet. Lapunkban tavaly ősszel mutattuk be

A fiatalembert már kora gyermekkorában elvarázsolta a horgászat, ami nem csoda, édesapja is sporthorgász volt. Két-hároméves korában már ott állt a házuk udvarán lévő kerti tó mellett és egy kis rövid bottal fogta ki az aranyhalakat. Nem volt nehéz, oda voltak szoktatva.

Hogy most mennyire volt nehéz dolga az egymilliót érő aranyhallal, nem tudjuk, de amint utolérjük Szabolcsot, megkérdezzük tőle. 

Szigorú szabályok

A horgásztóval a Coca-Cola SZIN szervezői a Tisza élővilágának megóvására és az élővíz védelmére hívják fel a figyelmet. A fesztivál területén egy horgásztavat alakítottak ki a szervezők, ahol szakemberek segítségével pecázhattak a fesztiválozók, miközben az élővilág védelméről kaptak információt. 

Minden pecás csak egyszer horgászhat a kijelölt állások valamelyikén, akkor is maximum egy óra erejéig. Ahhoz, hogy mindenki egyenlő eséllyel indulhasson, biztosítják a felszerelést, és mindenki ugyanazzal a csalival csalogathatja a halakat. A versenyen szakértő segítők folyamatosan részt vesznek és a halak biztonsága érdekében a kifogott halakkal kizárólag ők – a halvédelmi szabályokat betartva – foglalkoznak, illetve engedik vissza a tóba.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában