Líra, dráma, epika: egy életút jegyei

Blazovich László személyében egy kedves, mindig jókedélyű, pozitív személyiséget ismertem meg. Rendkívül hallgatóbarát oktató, aki nem a katedra (és közel kétméteres termete) magasságából néz le másokra, hanem mellénk ül és motivál. Azáltal emelkedik halhatatlanná, hogy másokat felemel. 80. születésnapja alkalmából a tudományos címek mögötti embert szerettem volna jobban megismerni, életéről beszélgettünk.

Tamási Anna Éva

Szeged város díszpolgárává is megválasztották. Archív Fotó: Karnok Csaba

A professzor irodájához levéltári anyagokat őrző hatalmas polcok labirintusán át vezetett az út évtizedeken át. Kellemes hangulatú irodájában fogadott a szokásos kedvességgel. Hirtelen vizet forralt, és egy zöld teát tett le elém, közben elkezdett mesélni tanulságos életéről.

Akinek nem idegen a más nép és nyelv

Blazovich László az osztrák határ mellől, Kőszegről származik. Állítása szerint életszemléletét nagyban meghatározta születési helye, annak miliője, valamint a felmenőitől örökölt hozzáállás.

Kőszegen töltöttem a gyermekkoromat 14 éves koromig. A Nyugat-Dunántúl a szülőhazám. Szorgalmas, dolgos emberek voltak a felmenőim. A család a paraszti világból a 19. század közepe táján emelkedett ki, javarészt kereskedők és iparosok lettek, az utódaik pedig értelmiségiek. Tehát teljesen szabályos út bontakozott ki előttem

– foglalta össze.

Kiemelte érdekességként, hogy szűkebb közösségükben a házasodásnál fontosabb volt a vallási, mint a nemzeti hovatartozás. Kőszegen így élt együtt a három nemzetiség (magyar, német, horvát) évszázadok óta békében. Állítása szerint családi összejöveteleken nemegyszer előfordult, hogy három nyelven folyt a szó.

Éppen ezért nekem gyerekkoromtól kezdve nem idegen a más nép és nyelv

– hangsúlyozta.

A tanulás és a sport bűvöletében

Az erős kötődés ellenére a nyugati táj helyett az alföldi rónaságot, Szegedet választotta lakhelyül. Ennek okaiegyszerűek. Édesanyja révén Szegeden a MÁV-kollégiumban (a „Bakterban”) kapott szállást, így az országosan ismert és elismert Radnóti Miklós Gimnáziumban tanult.

A további Szegeden tartó erőket a következőkben foglalta össze:

Az egyetem miatt maradtam a városban, valamint a kosárlabda vonzott, ami akkor nagyon fontosnak tűnt számomra. A mi generációnk a sport bűvöletében élt. A sport végigkísérte a gimnáziumi és egyetemi éveimet, majd a fiatal tanárságom idejét. A tanulás mellett nem sok időm maradt másra. A mai bulis világ ismeretlen volt számunkra, de nem is hiányzott az edzések és a mérkőzések mellett. Ha lehetett, színházba jártam, nyáron pedig az akkor még tiszta Tiszára. Csodás emlék máig az úszás, csónakázás élménye

– mesélte.

Az igazgató fantáziát látott benne

Blazovich László az egyetem elvégzése után középiskolai tanárként helyezkedett el. Állítása szerint rengeteg értékes tapasztalattal gazdagodott első munkahelyén.

Hódmezővásárhelyen Grezsa Ferenc igazgató fantáziát látott bennem mint leendő tanárban. Az akkori tanári kar szellemiségét jellemezte a magas szintű ismeretek birtoklása, a szabad gondolkodás lehetősége, a szakmai igényesség és a nemes magyarságtudat

– foglalta össze büszkén és elérzékenyülve. A tanári kar szellemiségére példaként hozta fel, hogy öt tudományok doktora került ki onnan, kandidátus és PhD-s is.

Munka, sport és közösségi élet

Munkája mellett Blazovich László mindig is rendkívül fontosnak tartotta a közösségi tevékenységet. Hódmezővásárhelyen a tanári munkája mellett diákszínpadot vezetett, valamint szegedi éveiben 17 esztendőn át volt a Megyei Honismereti Egyesület elnöke. Ezekhez a motivációt a következőkben látta:

A közösségi szemléletemet még Kőszegről hoztam, tovább fejlesztette azt a középiskolai kollégium és a sportban a csapatjáték. Vásárhelyen kiváló diákokkal találkoztam, akik nagyon szép magyarsággal, kiválóan artikulálva beszéltek. Könnyen alakult a diákszínpad szervezése. Öt darabunkat adta le a Petőfi rádió. Jelzem, akkor még csak két magyar adó sugárzott az országban

– mondta büszkén.

Ezek megvalósításához hatalmas munkabírással kellett rendelkezni, amelyekhez több tényező szolgáltatott muníciót a professzornak.

Mindezt természetesen a szellemiek mellett a jó fizikum tette lehetővé számomra, valamint a sportból hozott küzdőszellem. Továbbá a teljesítmény- és eredményorientált szemléletem. Mivel azt műveltem, amit szerettem, sohasem jelentett fáradságot számomra a munka, amit – szerencsés vagyok, hogy

– végezhettem.

Majd huncut mosollyal hozzátette:

Természetesen mindezek az eredmények nem sikerülhettek volna a feleségem nélkül, aki elviseli az én sok munkámat, sőt nagy támogatóm is benne

– mondta.

Középiskola után Levéltár, majd katedra

A történettudomány iránti érdeklődése a gimnáziumból a levéltárba vitte Blazovich professzort, amelynek igazgatói tisztségét 1980-tól sok éven át betöltötte. Az ottani munka megkövetelte az igazgatástörténeti, jogi ismereteket is, valamint bekapcsolódott az Anjou-kori oklevéltár munkálataiba. Ezáltal egyre mélyültek jogtörténeti ismeretei. Így nyílt meg az út az egyetem felé.

Amikor Balogh Elemér és Homoki-Nagy Mária 1989-ben egyszerre kaptak német ösztöndíjat, a híres Kristó Gyula professzor javaslatára Ruszoly József engem vett maga mellé, és azóta a tanszék (Jogtörténeti Tanszék – a szerk.) félállású oktatója voltam nyugdíjazásomig

– mondta a professzor.
Díjak, amelyekre a legbüszkébb

Blazovich László munkáját több nívós díjjal is elismerték élete során. Ezek közül Szeged város díszpolgári címére és az Eike von Repgow-díjra a legbüszkébb, amely az egyik legnevesebb nemzetközi jogtörténeti kitüntetés. Örömtől csillogó szemmel, de a tőle megszokott szerénységgel mesélt erről.

2010-ben „kitüntetéseső” ért. Eike von Repgow-díjat az kap, aki a szász és német jogtörténet területén kutatásaival kiemelkedő eredményeket ért el. Én vagyok a második külföldi, aki megkapta e díjat, amelyet kétórás ünnepség keretében vehettem át. Kétszázan tisztelték meg az ünnepséget, a laudációt Ruszoly József professzor mondta a tartományi igazságügy miniszter asszony, a polgármester és a rektor köszöntő szavai után

– mesélte.
Nagy megtiszteltetés volt a professzor számára az is, amikor kedves volt tanítványa, Pataki Béla megkereste, hogy portréfilmet szeretne készíteni róla. E munka azóta elkészült, Blazovich László sok pozitív visszajelzést kapott, amely szerinte Pataki Béla érdeme a film remek összeállításával.

Külön jólesett nekem, hogy a filmbe bekerült a tanári jelmondatom, amely mondhatni az egész életemet, működésemet meghatározta: „Vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a föld”, Mécs László bravúros szavai. Ez vezérelte a gimnáziumi és az egyetemi tanári munkámat is

– mondta a professzor, és hozzátette, hogy a diákok tanítása, művelése volt számára mindig a legfontosabb.

Ismeretlen fogalom számára a szabadidő

Azt már korábban megtudtuk a professzorról, hogy a szabadidő majdnem ismeretlen fogalom számára. Viszont, ha kikapcsolódásra vágyik, több tevékenység is van, amelyben örömét leli.

Szívesen olvasok, szeretek hangversenyekre járni. Az utazásokat pedig részben az általuk nyújtott térélmény miatt szeretem, részben pedig azért, mert egy sereg új információ birtokába jutok, amelyek könnyen megmaradnak bennem

– sorolta.

Arról is faggattam Blazovich Lászlót, hogy életének, pályájának melyik időszakát tartja a legemlékezetesebbnek, legszebbnek. Az ablakon kinézve elrévedő tekintete megpihent a szomszédos szegedi dóm neoromán pillérein, de hosszas tűnődés után sem tudott egyet vagy kettőt kiemelni.

Az egyes korszakaim között igazán nem tudok különbséget tenni. Talán úgy lehetne röviden összefoglalni: a fiatalság, az ifjúkor a líra, a férfikor a dráma ideje volt, az idősebb kor pedig az epika ideje számomra. Mindegyik meghozta a maga örömét és nehézségeit egyaránt

– mondta.