Napszínes

2024.05.12. 21:30

Nincs ki neki!

Suki Zoltán

Nem tudni, mi történhetett. Fotó: Kiss Szabolcs

Nincs ki mind a négy kereke – szokták mondani olyanokról, akiknek hiba van a gondolkozásában, nincs helyén az eszük, hóbortosok. Általában egyébként nem erős gúnnyal mondják, inkább kedvesen megmosolyogva az illetőt. A szólás a gyerekek között gyakoribb.

A szólás a négy keréken haladás jelenetét ragadja meg. Ha a kocsi egyik kereke hiányzik, már nem tud haladni előre, ahogyan a hóbortos vagy idióta ember sem.

Na, eddig a tudományos magyarázat, de nézzük a képet, amit Kiss Szabolcs kollégám készített Szegeden!

Itt csak két keréknek kellene lennie, mert ugye a járművet, amiből ez maradt, kerékpárnak hívják. Már csak a nevéből is tud következtetni az, akinek ki van mind a négy kereke. Hogy miért, és hogyan ért ilyen csúfos véget a bringa élete, nem tudni, mint ahogyan azt sem, hogy a városban szanaszét lévő többi hasonlóéról sem, pedig sok ilyen van.

Csak márciusban 137 olyan kerékpárroncsot számoltak össze Szeged belvárosában a közterület-felügyelők, amelyet láthatóan régóta nem használ senki. Az elhagyott vagy hiányos biciklik különösen gyakoriak a Mars téri autóbusz-pályaudvar, valamint az Indóház téri vasútállomás környékén, de belváros szerte beléjük lehet botlani. Na, ezeket rövidesen eltakarítják az utcákról.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában