Helyi érték

2023.05.26. 14:01

Gazdaasszonyok gazdaköre alakult a vármegyében

A Magosz keretei között megalakult a Gazdaasszonyok Csongrád-Csanád vármegyei Gazdaköre. A szervezethez egyelőre 25 hölgy csatlakozott, de várják az új jelentkezőket is. Elnökké a hódmezővásárhelyi Tóth-Nagy Szabinát választották.

Kovács Erika

Tóth-Nagy Szabinát választották a gazdaasszonyok gazdaköre vármegyei elnökévé. Fotó: Kovács Erika

A mezőgazdasági termelésből nem csak a férfiak, hanem számos nő, asszony is kiveszi a részét. A nők mindig is ott álltak a férfiak mögött a családi gazdaságokban is. Vannak, akik maguk viszik a gazdaságot, erre több példa is van az ismeretségi körömben. Sok családban pedig az adminisztrációs terheket vállalják magukra a hölgyek – mondta Tóth-Nagy Szabina, a Gazdaasszonyok Csongrád-Csanád vármegyei Gazdaköre frissen megválasztott elnöke. Azt mondta, szerinte fontos, hogy ebben az ágazatban a nők is egyre jobban hallassák a hangjukat. A frissen alakult női gazdakörben többen fóliáznak, üvegházi növénytermesztéssel foglalkoznak, állatokat tartanak, maguk dolgozzák fel a termékeiket.

Számos olyan téma van az agráriumban, amelyhez a nők sokkal jobban hozzá tudnának szólni, hiszen sokszor más perspektívából van rálátásunk a mezőgazdaságra

 – jegyezte meg.

Tóth-Nagy Szabina 32 éves gazdaasszony, férjével három gyermeket nevelnek. Gazdaságuk szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozik, nemrég pedig árutojás termelésbe is kezdtek. Ezt az ágat ő viszi, a tojásszedéstől kezdve a méretezésig és a piaci értékesítésig minden az ő feladata.

Székkutason nőttem fel, a férjem révén kerültem Hódmezővásárhelyre. Nagyszüleim foglalkoztak mezőgazdasággal, sertést tenyésztettek, paprikáztak, de a férjem is a mezőgazdaságban nőtt fel. Én pénzügyi végzettséggel rendelkezem, ezen a téren is segítem a gazdaságunkat, de traktort is vezetek, ha erre van szükség – mondta a gazdaköri elnöknő.

Gyermekeim, bár még kicsik, szívesen besegítenek a munkába. Gazdaasszonyi gazdakörünk egyébként azt a célt is maga elé tűzte, hogy a fiatalokkal is megszerettessük az agráriumot. Sok családi gazdaság ugyanis azzal szembesül, hogy nincs kinek átadni a stafétát, mert a gyerekek más utat választanak.

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!