2012.09.09. 11:42
Fejlett világ: több az ember, mint a munka
Kevesebb munkaórával több embernek jutna állás, a szabadidő növelésével javulna az életminőség, és bár kevesebb fogyasztási cikkre költhetnénk, azok tartósabbak lennének: egy irány, amely kiút lehet a válságból. Körbejártuk a kérdést: mi az oka az egyre növekvő munkanélküliségnek? Eljöhet-e a XXI. századi géprombolók kora, vagy másutt kell keresni a választ?
„Ha kevesebb órát dolgoznánk, az megmenthetné a gazdaságunkat, a józan eszünket, és segítene megmenteni a bolygónkat." A Boston College szociológiaprofesszora, [namelink name="Juliet Schor"] vetette fel az amerikai Yes Magazine hasábjain – a cikk kivonatát a pozitivnap.hu közölte –: a munkaidő lecsökkentésével több embernek jutna állás, de kisebb fizetést jelentene, ezáltal kevesebb tartós fogyasztási cikket. Amelyek azonban tartósabbak lennének, mint a jelenlegi, a fogyasztói társadalom körforgására tervezett műszaki cikkek, ruhaneműk. A szerencsésebb „fejlett" országokban most anyagi javakért túlóráznak, güriznek, hajtanak azon emberek, akiknek van munkájuk, a kevésbé szerencsésekben azért, hogy kifizethessék a rezsit. Az azonban általános, hogy a növekvő munkanélküliség mindenütt problémát jelent, és a folyamat nem a válsággal kezdődött el.
Kézenfekvő lenne visszanyúlni a XIX. századhoz, ahogy a szociológiaprofesszor is tette, aki emlékeztetett: abban az időben a munkaidő nem csak az egészséget ásta alá, de a minőségi élet elérésében is akadályozta a dolgozó szerencséseket, hiszen szabadidejük szinte egyáltalán nem volt, ha pénzt kerestek is. A szerző azt írja az Egyesült Államokra vonatkoztatva: 1870-től 1929-ig az évi munkával töltött órák száma körülbelül 3000 óráról 2342 órára csökkent. Ha ez nem történt volna meg, a munkanélküliség még az 1930-as gazdasági válság előtt hatalmas méreteket öltött volna, így azonban több embernek jutott munka.
Géprombolók kora?
Az ipari forradalom idején is hatalmas lendületet vett a technikai fejlődés, a géprombolók annak idején az ember feleslegessé válásától féltek. A válságtól eltekintve, most, a XXI. században is felmerül: a munkaterületek gépesítésével, számítógép vezérelte munkafolyamatokkal nem zárjuk-e ki az embert a munka világából? Párhuzamot vonhatunk-e a XIX. századdal vagy a géprombolók korával? Esetleg másutt kell keresnünk az állástalanság okait? – kérdeztük Katona Pétert, a Szegedi Tudományegyetem szociológia tanszékének egyetemi adjunktusát, aki úgy fogalmazott: a két kort, két helyzetet nem lehet összehasonlítani.
Nem a nyugdíjasok a legszegényebbek
Magyarországon, ha leszámítjuk a 700 ezer főnek munkát adó állami szférát, másfél-kétmillió ember termeli meg a GDP-t, finanszírozza a nyugdíjkasszát és a társadalombiztosítást a tízmilliós országban. 3 millió ember él nyugdíjból vagy nyugdíjszerű ellátásból. Bár a nyugdíjashoz a szegénység képzete társul Magyarországon, a rendszerváltás utáni szociológiai kutatások azt bizonyítják, hogy a demográfiai szegénység legjobban a gyerekeket, főleg a 2 év alattiakat sújtja.
– A XIX. században iparosodáson alapuló extenzív gazdaságfejlődés folyt, amelynek a lényege az volt, hogy minél több embert vonjanak be az ipari termelésbe: ez a gazdasági növekedés igen fontos záloga volt. A nyugati társadalmakban az ipar volt a gazdaság húzó ágazata. Most ellenben az a helyzet, hogy a munkaigényes ágazatokat már évtizedekkel ezelőtt kitelepítették Ázsiába – Kínába, Indiába, Indonéziába –, másfelől Közép- illetve Dél-Amerikába. A nyugati országokban az 1950-es évek végén, nálunk az 1970-es évek elején következett be egy olyan változás a munkaerőpiac szerkezetében, hogy a fizikai munkások a foglalkoztatottak kisebbségét adták ki – foglalta össze a szakértő. Magyarországon akkoriban foglalkozásstatisztikai „bűvészmutatványokkal" igyekeztek kimutatni, hogy többségben vannak a munkások, hiszen a rendszer ideológiája szerint munkás-paraszt hatalom uralta az országot. Holott már ekkor többen dolgoztak a szolgáltatásban, alkalmazotti és diplomát igénylő munkakörökben, mint amennyien fizikai munkát végeztek – nem úgy, mint a XIX-XX. század fordulóján.
Kiszervezett termelés
Hozzá kell tenni, az 1970-es évektől kezdve az egész nyugati világ elkezdte kiszervezni a futószalag-termelést olyan fent említett országokba, ahol nagy létszámú a munkaerő, rendkívül kicsi a betanítás költsége, nincs jóléti állam, a munkavállalóknak nincsenek szociális jogaik, alacsony a bér, nem tiltott az egészségre ártalmas munkavégzés, és ez még inkább erősíti a nyugati társadalmak szolgáltató jellegét. – Közben jelentkezik a feszültség: a piacgazdaság végső soron munkaalapú, az embernek munkaerőpiaci jövedelemből kellene megélnie. Mivel azonban tömegtermelés már csak korlátozottan működik ezekben az országokban, a munkanélküliség évtizedek óta egyre komolyabb probléma, és fokozottan érinti a fiatal korosztályt – mutatott rá [namelink name="Katona Péter"]: nem attól kell tehát tartani, hogy a fizikai munkásokat kiváltja a gép. Nyugat-Európában, és Magyarországon is sokkal magasabb a pályakezdő fiatalok munkanélküliségi rátája, mint az idősebb korosztályoké. Ráadásul magyar specifikum, hogy az oktatási rendszer rendkívül szegregált, az iskolakötelezettség ellenére jelentős méretű társadalmi csoportokban termeli újra az alacsony végzettséget.
– Ma Magyarországon óvatos becslések szerint is a felnőtt korú népesség 10–12 százaléka, tehát 800 ezer–1 millió ember funkcionális analfabéta. Ismeri a számokat, a betűket, össze is tudja olvasni, de nem tudja értelmezni a szöveget. A munkavállalók egy része tovább képezhetetlen, újból el kellene végeztetni velük az általános iskolát. A romákra ez hatványozottan igaz, de egyáltalán nem csak roma probléma – és erre rátesz a szándék, hogy csökkenteni akarják az iskolakötelezettség korhatárát – foglalta össze hazánk egyik legnagyobb gondját a szakértő.
Túl olcsó a munkaerő?
Óriási a létszáma azon munkaképes csoportoknak, amelyek csak szakképzettséget nem igénylő, ezért rendkívül rosszul fizetett munkára alkalmasak – amiből egyre kevesebb lesz. A munkaerőpiac legsérülékenyebb szegmensében tudnak elhelyezkedni – ha tudnak –, ahol a legritkább a szabályos munkaszerződés, a munkavállaló kiszolgáltatott. Számítógép vezérelte esztergagép mellé például most is keresnének kezelőt Magyarországon, de a szakmunkásképzésben a tanulók sokszor nem ismerkednek meg a legújabb technológiákkal, gépekkel. Hazánkban korántsem az automatizálás a munkanélküliség fő oka. Már a századfordulón felismerte Szabó Ervin és Leopold Lajos: nálunk annyira olcsó a munkaerő, hogy inkább kifizeti a munkaadó az élő munkát, mint hogy gépekbe ruházzon és működtesse azokat. A szociológus szerint ez ma is jellemző – hozzánk még mindig inkább termeltetni jönnek a multicégek.
Még mindig a diploma a legnagyobb védettség
Az érettségizetteket és a felsőfokú végzettségűeket is érinti a munkanélküliség, de még mindig a diploma a legnagyobb védettség a statisztikákat nézve – ha a diplomás nem is mindig a végzettségének megfelelő munkakörben dolgozik, a nyelvtudással rendelkező bölcsészeket például szívesen látják a külföldi multicégek –, és sok esetben olyan állást töltenek be, amelyet korábban az érettségizettek. A kétciklusú bolognai rendszer alapképzésében végzettekről még nem tudja a munkaerőpiac, mire használhatók. A szociológus szerint valószínűleg nem mennek vele sokkal többre, mint az érettségivel.
Visszatérve a nyugati világhoz általánosságban: egyszerűen nincs elegendő munkahely – különösen a képzetleneknek. A nyugdíjrendszer nem csak Magyarországon fenntarthatatlan: a születéskor várható átlagéletkor mindenütt nő, egyre kevesebb gyerek születik – és felnőve, azok egyre nagyobb része így sem tud elhelyezkedni. A gazdagabb országokban sem, Magyarország ráadásul a foglalkoztatási rátát tekintve az utolsók körül kullog az Unióban. Katona Péter szerint ennek oka a munkaerőpiac torz szerkezete és a képzetlenség újratermelődése mellett az is, hogy az oktatási rendszer egyre kevésbé alkalmas arra: a munkaerőpiaccal összhangban bocsásson ki embereket.
Kisebb profit, élhetőbb munkahely
Nálunk tehát az oktatási rendszer átalakításával lehetne nagyobb eredményeket elérni, de az sem csak Amerikán segíthet, amit a Boston College szociológiaprofesszora felvetett. A válság hozta elbocsátások ellen több magyarországi cég is védekezett négynapos munkahét bevezetésével – és talán vannak olyan jobban fizetett munkakörök, ahol a kollektív szolidaritás jegyében lemondhatnának bizonyos juttatásokról, munkaóráról a munkavállalók, hogy ne kelljen egy kollégát sem elbocsátani – nyilván nem a minimálbéres dolgozókról van szó. Bár a kapitalizmus lényege a profittermelés, már évtizedekkel ezelőtt feltűnt az USA-ban és Franciaországban egy irányzat, amely azt vallja: a cég akkor is lehet nyereséges, ha nem veszi ki a maximális profitot, hanem egy részét visszaforgatja az emberibb munkakörülményekbe, a fenntartható termelésbe, környezetvédelembe. – Ennek mint követendő iránynak van realitása, de a cégek elsősorban a finnyásabb nyugat-európai társadalmakban valósítják meg, nem itt – magyarázta a szociológus: elég visszaemlékezni a 90-es évekre, amikor nagy örömmel fogadtuk az osztrák cementgyártás idetelepülését. Holott azért helyezték át ide a munkahelyeket teremtő termelést, mert környezetszennyező, és az anyaországban rendkívül komoly tiltakozás övezte – legutóbb a szemétégetőt is szinte a határra akarták megépíteni. – Ahhoz el kell jutni a civilizációban egy bizonyos fokhoz, hogy a fenntartható fejlődés fontosságát felismerjék. Nálunk egyelőre még az a dilemma: védjük a környezetet, vagy teremtsünk munkahelyeket?
Katona Péter szerint Kína jó példa erre, ahol a gazdasági növekedés óriási környezetszennyezéssel jár. Jó kérdés, mi történik majd, ha Kínában is elérnek a fejlettség azon fokára, hogy még szegényebb országba, például Afrikába helyezik ki a termelést? Afrika pedig később, „felfejlődve" talán a már tönkrement Európában gyártat majd? E körforgás eredményét mi már nem érhetjük meg.
