Vásárhelyen képzik a Hiúzokhoz szükséges csapatot

2023.09.05. 18:10

Még lehet jelentkezni a Lynx programra

Hamarosan indul a Hiúz páncélozott harcjárművel felszerelt lövész zászlóaljba jelentkezők alapkiképzése a vásárhelyi helyőrségben. A nyolc hetes felkészítés után a teljesítményüknek megfelelő pozíciókat ajánlják fel a katonáknak.

Tábori Szilvia

Vásárhelyen képzik a Hiúzokhoz szükséges csapatot.

Fotó: Katona Tibor

A Lynx járművek leendő vezetőit, toronylövészeit és lövész katonáit várják továbbra is az MH Kinizsi Pál 30. Páncélozott Gyalogdandár Hiúz páncélozott harcjárművel felszerelt lövész zászlóaljába. Mindezt kiemelt illetménnyel és egyszerűsített belépési folyamattal. Szeptember közepén már el is kezdődik a nyolc hetes kiképzés és felkészítés a vásárhelyi helyőrségben. A program mindenkinek szól, aki elhivatott a haza szolgálatában és egy új, modern haditechnikával kíván dolgozni.

Kiemelt bérezéssel

A nyitottság és a rugalmasság azok a képességek, amelyek mindenképp szükségesek a leendő katonáknak. Már csak azért is, mert lesz, akire logisztikai területen számítunk, esetleg felderítő, vagy tüzér katonaként. Az alapkiképzés végén javaslatot teszünk, hogy milyen beosztásban szolgálhatnak tovább a felkészítést sikeresen teljesítők. Ezzel minden jelöltnek a legmegfelelőbb beosztást, munkakört találjuk meg

 – mondta lapunknak Molnár Zsolt ezredes, az MH Kinizsi Pál 30. Páncélozott Gyalogdandár parancsnoka. A bevonulás orvosi, fizikai és pszichológiai alkalmassági vizsgálattal kezdődik szeptember 11-én, aki azt sikeresen teljesíti, azzal szerződést köt a Magyar Honvédség. A belépő katonák kezdő illetménye havi bruttó 737 ezer forint lesz, ami a 25 év alattiaknak akár nettó 600 ezer forint is lehet. A jelentkezők a nyolchetes alapkiképzést már kiemelt illetményért kezdhetik meg Hódmezővásárhelyen. Nincs kötelező minimum létszám, ám legfeljebb 293 katona vonulhat be a Hiúz típusú harcjárművekkel felszerelt lövész zászlóaljba. Az ezredes hangsúlyozta: nincs olyan, hogy optimális korosztály, ebből adódóan nem csak a fiatalokat várják.

Molnár Zsolt ezredes. Archív fotó: Gémes Sándor

High-tech csapatmunka

A tervek szerint 2029-ig 218 Hiúz harcjármű kerül a Magyar Honvédség állományába, ebből az első 46-ot Németországban gyártják, a további 172-t már a magyarországi gyárban. A páncélozott harcjármű a legmodernebb számítógépes technikával felszerelt eszköz, kezelő személyzetének legfontosabb ismérve mégis a csapatmunka.

A jelöltek a katonai pálya megkezdéséhez szükséges minden foglalkozást teljesítenek a nyolc hetes alapkiképzésen: lesz lőkiképzés, harcászat, vegyvédelmi- és műszaki ismeretek, fizikai felkészítés, alaki kiképzés. Péntekenként értékeljük a heti tevékenységüket, a szakmai teljesítmény mellett az aktivitást, a társakkal szembeni nyitottságot, a szociális rátermettséget. Ezek ugyanis a hosszú távú helytállás fontos és alapvető készségei – tájékoztatott Molnár Zsolt ezredes. A jelentkezőkkel három éves szerződést kötnek, ám a jogviszony 6 hónap próbaidővel indul, amely alatt bármelyik fél felmondhat indokolás és visszafizetési kötelezettség nélkül.

Életre szóló tapasztalat

A felkészítés rendkívül összetett és bonyolult feladat, amelyhez elkészítettünk egy kiválasztó és felmérő programot. Hatalmas a kiképzők, a parancsnokok felelőssége. A következő hetekben mintegy hatvan-hetven vezető kiképző foglalkozik a jelöltekkel folyamatosan

 – közölte Molnár Zsolt ezredes. Ahogy azt is, hogy a modern technológia, a feladatkörök komolysága és súlya miatt nem a bekerülés lesz nehéz, hanem a bennmaradás feltételei szigorúbbak az átlagosnál.

Ez egy próbatétel, ahol minden fejben dől el. A jelentkezők a világ egyik legmodernebb harci eszközével, egy összetartó, kiváló csapatban dolgozhatnak majd. A Magyar Honvédség egyik legmagasabb fokú szervezetéhez tartozva láthatnak majd világot, szereznek életre szóló tapasztalatot

 – hangsúlyozta a parancsnok.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában