2020.02.20. 10:52
Letartóztatták a makói kettős gyilkost
2004. november 16-án rendőrök lepték el a Szegedi utca 10. szám alatti házat. Az ott lakó 78 esztendős asszonyt és – mint utóbb kiderült, valószínűleg látogatóba hozzá érkező – 51 éves lányát egy rokon holtan találta.
Letartóztatta a Szegedi Járásbíróság a makói kettős gyilkossággal gyanúsított férfit. A 2004-ben történt eset áldozata a Tóth-Kása család volt. Fotó: Karnok Csaba
Fotó: Karnok Csaba
A két nővel brutális módon végeztek: elvágták a torkukat. Mint akkor megírtuk, az áldozatok a városszerte ismert és megbecsült vállalkozó, Tóth-Kása László hozzátartozói voltak, a férfi édesanyját és húgát veszítette el.
Váratlan fordulat
A kettős gyilkosság megrázta a várost, a makóiak sokáig beszéltek róla, ám miután a tettes nem került rendőrkézre, a hosszú évek alatt szinte feledésbe merült az akkor történtek.
Az ügyben tegnap váratlan fordulat történt: délután letartóztatták a bűncselekmény gyanúsítottját. A kezén és lábán is megbilincselt férfit kommandósok vezették a nyomozási bíró elé. A férfi, akiről egyelőre nem árultak el semmit – egyébként fiatalnak, negyven körülinek látszott – nem tett vallomást és semmit sem mondott a bíró előtt. Egy fővárosi büntetés-végrehajtási intézetbe szállították Szegedről.
Már volt gyanúsított
A kettős gyilkosságnak egyébként már volt egy gyanúsítottja. A nagylaki illetőségű férfit egy hónappal a történtek után tartóztatták le; másfél évet töltött előzetesben, de a nyomozást a Csongrád Megyei Főügyészség 2006 márciusában – mivel nem volt megállapítható, hogy a bűncselekményt a gyanúsított követte volna el – megszüntette. A férfi aztán két és fél millió forintot kapott kártérítésként az ártatlanul előzetes letartóztatásban töltött időért.
Ez idáig ismeretlen
Időközben újabb adatok merültek fel, ezért a készenléti rendőrség kiemelt ügyeket felderítő főosztály életvédelmi osztályának előterjesztésére tavaly novemberben a megyei főügyészség indítványt tett a nyomozási bírónak, hogy rendelje el a megszüntetett nyomozás továbbfolytatását. Az ennek során beszerzett bizonyítékok alapján a nyomozók látókörébe került egy ez idáig ismeretlen férfi, aki megalapozottan gyanúsítható a bűncselekmény elkövetésével.
A több emberen elkövetett emberölés bűntette miatt indult eljárásban a főügyészség a szökés, elrejtőzés veszélye, valamint a bűnismétlés veszélye miatt tett indítványt a nyomozási bíró felé a kényszerintézkedés, azaz letartóztatás egy hónapra történő elrendelésére – tájékoztatta lapunkat Kopasz Zsolt főügyész. A döntést a gyanúsított és védője is tudomásul vette.